A titokzatos fiú

12.

Noah szemszöge:

Már másfél hét telt el. Bella még mindig nem kelt fel. Én és Oli is kezdjük elvesziteni a reményt. Az orvosok se mondanak semmi jót.Egyszerűen kikészültem, hogy nincs mellettem. Olinak is nagyon rossz hisz a kishúga.Nagyon hiányzik, minden este úgy fekszek le, hogy visszaemlékszem a mosolyára, a nevetésére, arra a gyönyörű szempárra, mindenre, rá, a hercegnőmre. Sose voltam ennyire nyálas, de érte bármit. 

Reggel van,Bella ágyában a mi ágyunkban fekszem, annyi különbséggel,hogy ő nincs mellettem. Nagy nehezen felkeltem felöltöztem majd lementem a konyhába. Oli a konyhapulton támaszkodva állt mint minden reggel. Csak egymásra néztünk köszöntünk majd suliba mentünk. Ahogy beérkeztünk a suliba, sok sajnálkozó pillantást kaptunk. Csak szótlanul megyünk a folyóson be egyenesen a terembe majd leülünk és csak ülünk. Minden egyes órán. Mikor kicsengetnek rögtön a folyósorra megyek, keresem Bellát, pedig legbelül tudom,hogy ő nincs itt sőt az se biztos, hogy valamikor lesz még itt, de én keresem és keresem, mert képtelen vagyok elfogadni,hogy nincs mellettem. Érezni akarom,hogy semmi baja sincs és életvidáman hisztizik mellettem. Suli után lehajtott fejjel megyek ki a nagy épületből. Oli szintén szótlanul jön mellettem. Beülünk a kocsiba és a kórház felé vesszük az irányt. Minden egyes nap már két hete.

Kórházba érve fel az emeletre megyünk majd be Bella szobájába. Szótlanul csöndben becsukott szemekkel fekszik. Csak a gépek hangja hallatszik semmi más. Leülünk az ágya mellé, könnycsepp csúszik le az arcomon. Csak nézem és nézem őt.

Olivér szemszöge: 

Csak ülünk Noahval és Bellát nézzük, ahogyan semmi gond nélkül fekszik. Minden egyes nap csak abban reménykedem, hogy csak egy rossz álom, de mindig rá kell ébrednem,hogy ez a csúf valóság. Anyáék már úton vannak haza, azt mondták egyből a kórházba jönnek.A gondolkodásomból az orvos belépése zavar meg.

-Olivér kérem kitudna jönni?-kérdezte az orvos.

Csak ránéztem értetlenül Noahra, majd felálltam és kimentem az orvos után.

-Tessék, mi a baj?-kérdeztem ingerülten és aggódó arckifejezéssel.

-Ma lesz az utolsó vizsgálat, ami kideriti, hogy fel fog e ébredni,viszont arra fel kell készülni,hogy mi történik ha nem ébred fel. Ezt szerettem volna közölni.

-Rendben köszönöm!-mondtam majd lehajtottam a fejem. 

Az orvos elment én meg leültem a székre. Nagyon lesokkolt a hir. Ekkor megláttam a szüleim rohanni hozzám a folyósora. Anya odaszaladt, sirva ölelt meg.

-Kérlek kicsim mond el mi történt pontosan.-kérdte anya.

Elkezdtem mesélni nekik.

Noah szemszöge:

Bella kezét fogom és az ágya mellett ülök. Bella kérlek kelj fel, én nem tudok nélküled élni, nem hagyhatsz itt se engem se a családod. Kellesz nekünk. Azt akarom, hogy felkelj és boldogan éljünk majd a feleségem legyél és egy focicsapatnyi gyerekünk legyen. Már most tudom,hogy veled akarom leélni az életem.-mondtam majd könnycsepp gördült le az arcomon, majd ráhajtottam a fejem a lány kezére. És ekkor......

Bella szemszöge:

Egyszer csak egy fehér fényt láttam majd egy egész világot. Egy kórházban ébredtem, nagyon fájt mindenem és nem is tudom miért vagyok én itt.Ekkor egy fiút láttam meg aki a kezemen pihent. Óvatosan próbáltam kihúzni a kezem,hogy fel ne keljen, de nem sikerült. A fiú rám nézett teljesen ki volt sirva a szeme. Rám nézett és majd kicsattant a boldogságtól.

-Végre hercegnő, felkeltél, nagyon hiányoztál, nem tudtam  volna nélküled élni. -mondta.

Én csak értetlenül rá néztem. Ki ez a fiú? Miért mond nekem ilyet? Van valami közöm hozzá?Ekkor egy fiú aki kb egy idős a mellettem ülő fiúval és 2 szülő lépett be az ajtón. Vajon ők az én szüleim, de ki az az új fiú?? Semmit se értek...Majd az orvos jött be.

-Bella örülünk hogy felkeltél még pár vizsgálat és mehetsz haza.-mondta.

-Rendben. De beszélhetnénk doktor úr?-kérdeztem.

-Persze, kifáradjanak a családtagjaid?-kérdezte.

-Ha lehet.-mondtam. Szóval akkor a családom. De a két fiú a tesom vagy sem?

-Igen Bella miről szeretnél beszélni?-kérdezte a doktor.

-Az a baj hogy nem emlékszem semmire. Nem tudom kik azok az emberek akik kint állnak.-mondtam majd lehajtottam a fejem.

-Ez kicsit komoly baj. De megvizsgáljuk és felirjuk kezelésre, ami azt jelenti,hogy minden héten 3szor bejön és próbáljuk emlékeztetni mindenre rendben?

-Igen, most betetszik őket mutatni?-kérdeztem.

-Persze,mindjárt behivom őket.-mondta.

Az orvos kiment, de már jó pár perce kint vannak,amikor nyilt az ajtó és mindenki szomorú arccal nézett rám.

Noah szemszöge: 

Nagyon örültem, hogy felébredt Bella. Újra boldog vagyok. A folyóson várakoztunk, mikor az orvos kijött és mondta, hogy Bella semmire nem emlékszik. Újra le lettem sokkolva. A szerelmem nem emlékszik rám Az nem lehet. Bemenetünk Bellához. Az ágyon ült értetlen arccal.

-Szia Bella! Olivér vagyok a bátyád. Mögöttem a szüleid vannak.-mondta Oli aztán rám mutatott.-Ő pedig a barátod Noah. - fejezte be.

Bella csak értetlenkedve bólintott. Majd bejött az orvos és minket kiküldött, mert Bellát vizsgálták.