A titokzatos fiú

46.

Az ágyán ülök. Lábaimat törökülésbe helyezve nézem a könyvet. Ő előttem ül. Egyik lába felhúzva a másik az ágyról leesve van. Könyvei az ölében helyezkednek el. Nagyon rég nem ültünk már igy. A napi szintű együtt tanulás vagy a csak menjünk valahova, mert unatkozom dolgaink eltűntek.Olyanok lettünk mint az idegenek, akiknek nincs közös múltuk és az életben sosem látták egymást. Nézem a fiút, mondhatni már bámulom, amikor felemeli a fejét. Az arcomra rögtön pir szökik. Féloldalas mosolyra húzza a száját. Kezét lassan felemeli. A szemem elé régi, ijesztő képek szöknek. Hirtelen mozdulattal csúszok hátrébb. A fiú keze megtorpan majd a hajába simit. Arca kérdő és döbbent.

-Félsz tőlem?-sápad le. Nem válaszolok.-FÉLSZ TŐLEM AZ ISTENIT?-emeli fel a hangját. Még egyet hátrébb csúszok. Kapkodva a levegőt nézek rá.Bólintok, mert szavak nem jönnek ki a számon. A fiú teljesen le sápad.

-Kérlek ne félj,én nem akarlak megütni.-néz rám bánatosan. Kezeit lassan emeli fel.-Szabad?-teszi az arcom mellé a kezét, de nem nyúl hozzá. Félénken bólintok. Lassan és óvatosan simitja a bal kezét az arcomra.Meleget érzek az arcomnál, félek, de az valahogy párologni kezd.

-Egyszer már megütöttél.-húzódom kicsit oldalra. Broce bánatosan hajtja le a fejét.

-Ne haragudj, elborult az agyam.-szomorú tekintettel néz rám.

-Az nem volt mentség és most sem az.-az ágy szélét kezdem el nézni.

-Tudom. Nem akartalak megbántani, de hozzád ért.-néz rám.

-Ki? -kérdezem a szemeit nézve, elforditja a fejét.

-Nem lényeg, inkább csináljuk meg.

-Na nem, akkor se mondtál nekem semmit sem, most akarom tudni!-rivallok rá.

-Tudni akarod?-emeli fel a hangját.-összefont karokkal bólintok.-Mark az istenit, Mark elcsábitott te meg összejöttél vele, nem vele kellett volna hanem velem!-ordit rám, majd felpattan. Félelem úrrá lesz rajtam.Újra megüt? De ő csak bámult rám, majd kiviharzott a szobából az ajtót becsapva.Néztem az ajtót ahol kiment. Megfordult bennem a gondolat, hogy minden egyes fiú akit szeretek vagy egy kicsit is fontos nekem,legalábbis fontos volt, egy rövid beszélgetés után az ajtón kilépnek és egyenesen az életemből is, nagy és fájdalmas sebet hagyva maguk után.Magam elé meredtem.Komolyan tetszettem neki, de hisz a legjobb gyerekkori barátom volt. Nem menekülök tovább. Elég volt ennyi fájdalom,teszek érte, hogy ne legyen tovább minden ilyen rossz. Felpattantam majd amilyen gyorsan csak tudtam rontottam ki a kollégiumi szobából. A folyóson senki sem volt. Mint az őrült rohantam ki a kollégiumból. Kicsapva az ajtót néztem körbe. Ideges lettem, mert nem láttam sehol sem, amikor megláttam az egyik oszlopnak dőlve Brocet. Egy száll cigi lógót ki ujjai közül. Odasiettem hozzá. Rám nézet. Összenyomta a csikket majd a kukába dobta.

-Miért jöttél utánam?- a barna szemeit az enyémbe fúrja.

-Mondjuk, mert hazamennék, én nem vagyok kollégista.-fonom össze a karom és mérgesen meredek rá. Bólint.-Ja és, hogy tudd, sosem jártam Markkal, nem is tudtam volna összejönni vele.-forditom el a fejem.

-Nem is tudtál volna? Még is megtetted.-dünnyögi.Idegesen és egyre mérgesebben kapom felé a fejem.

-Képzeld, nem tudtam volna vele összejönni. És hogy miért nem?-kérdezem cinikusan.-Mert Mark meleg volt érted??-a fiú döbbenten kapja felém a fejét.-És nem én kellettem neki, nem mintha nekem bármikor több lett volna mint egy barát, csak ő táskavásárlós barát volt fiú példányban.-Broce elneveti magát, miután rájöttem mit is mondtam én is nevetni kezdtem.

-Szóval nem kellettél neki?-néz rám most már mosolygósan.

-Nem, de te igen.-Broce teljesen elsápadva néz rám.