A titokzatos fiú

41.

Amikor elváltunk fülig pirosan és nagy mosollyal néztem fel Lucasra, aki szintén vigyorgott.Kezével megsimitotta az arcom majd erős ölelésbe fogott.

-Hiányoztál.-dörmögi a nyakamba. A levegő ami a szájából áramlik a nyakamat csikizi, ami miatt kuncogni kezdek.

-Te is nekem.-mondom ahogy elválunk egymástól.-Kicsit se feltűnő.-nézek a mögötte lévő motorokra.

-De menő és engedélyezték.-teszi fel a mutató ujját. Felnevetek.

-Ugye hogy menők vagyunk?-lép mellénk Cooper és fél kezével átkarol.

-Nagyon.-mondom nevetve.

-Haver.-pacsizik le velük Kyle. 

Megfordulok és az éppen hozzánk érő barátaimra nézek.Döbbent arccal néznek ránk. Noahra nézek aki arckifejezéséből most először semmit sem tudok kiolvasni. Talán szomorúnak kellene lennem, de nem vagyok az. Tovább kell lépnem, hisz ő is megtette és most nem is tudnék nem mosolyogni. 

-Most indulunk?-kérdezi Kyle a fiúk felé fordulva. Én is feléjük nézek.

-Igen.-mondja Brendon.

-Hova?-kérdezem. A fiúk nagy mosolyra húzzák a szájukat, nekem pedig leesik hova is megyünk. Felsikitok.

-Na neeee! Ez az!-ugrok a nyakukba. A barátaimra nézek pontosabban Oliékra akik furcsán méregetnek.

-Ahmm húgi.-szólal meg Oli.

-Ohh. Ők a barátaim.-mutatok a mögöttem állókra.Liah lép mellém és suttog, hogy csak én halljam.

-Ő a barátod?-bök Lucas felé.

-Nem tudom.-mondom, Liah kiváncsian néz rám én pedig megrántom a vállam.-Majd elmondom.-legyintek. Majd visszamegyek a többiekhez. Lucas pedig átkarolja a derekam.

-Olivér vagyok Bella bátya.-mutatkozik be Oli.

-Lucas, Bella...-na igen én sem tudnám mit mondjak. Csönd van mi pedig elvörösödve nézzünk egymásra. 

-A mi kis gerlepárunk.-karol át minket Cooper.Olitól és Noahtól egy gyilkos és mérges pillantást kapok. A többiek kérdőn néznek ránk.

-Khm..azt hiszem indulnunk kellene.-mondja Kyle. Egy hálás pillantást vetek rá.

Lucas felém nyújt egy bukósisakot. Felveszem addig Lucas beinditja  a motort. Felszállok mögé és erősen megölelem. A többiek is a motorra szállnak. Az ott álló barátaimra nézek. Furcsán néznek ránk. Mi pedig elhajtunk. Bűntudatom van, de még is boldog vagyok. Látni akarom azokat akik velem voltak még végig szenvedtem a kiképzést. Furcsa belegondolni abba, hogy egy röpke pillanat is elég ahhoz, hogy valami teljesen megváltozzon. A motoron ülve, Lucas hátát ölelve nézem ahogy elsuhannak mellettünk a fák, a házak, az emberek tömege. Boldog vagyok igen, de az az űr legbelül sosem szabadul. Valami hiányzik és nem tudom mi. Fogalmam sincs mit érezzek vagy mit kellene éreznem. Senki nem mondja meg mit tegyek én pedig elveszettnek érzem magam, pedig annyi jó dolog van körülöttem. Ahogy mondják a pillanat elmúlik és vele együtt minden. A motor is egyszer megáll, a szived verése se fog öröké dobogni. Semmi se örök. A pillanatból múlt lesz, a múltból pedig emlék. Elsuhanunk a házak mellett és azokat se látom már, helyette új házat látok majd megint újat. Ez az életem, már nem lehetek az a hétköznapi lány sosem.

A motor leparkol a házunk előtt. Mindenki leszáll majd elindulunk a házba. Kinyitom az ajtót a fiúk pedig követnek. A konyhába megyek és öntök inni mindenkinek. A fiúk is bejönnek majd a pulthoz ülnek és megisszák a pohárjuk tartalmát.