A titokzatos fiú

47.

Kyle kérdőn nézet körbe. Rám emelte tekintetét majd a falnak dőlt. Meg akart szólalni, de nem mondott semmit sem. A többiekre nézett majd vissza rám. Szólásra nyitotta a száját. Mielőtt megszólalhatott volna Noah felállt. Rá kaptam a tekintettem. Nézet rám majd Kylera, de nem szólt semmit sem. Lehajtottam a fejem. A nappali eddigi zaját csönd vette át. Felnéztem Noahra még mindig csak állt.

-Mehetünk?-szólal meg Kyle. Felé forditom a fejem, majd gyöngéd hangon megszólalok.

-Igen.-állok fel.

-Hova mentek?-szólal meg Cam.

-El kell mennünk.-válaszol Kyle.

-Hova viszed?-rivall rá Noah. Meglepetten nézek a fiúra. Szemeiben düh gyúlt fel. Nem láttam még ilyennek sosem. 

-Indultok?-lép be a nappaliba anya.

-Igen.-válaszolok.

-Mi ez a fagyos hangulat?-folytatja a kérdezgetést anya.

-Semmi.-reagálom le. Megölelem Liaht, intek a többieknek majd Kylet megragadva elhagyom a nappalit. 

Kyle felkapva a táskám el köszön anyától majd kilép a házból és a kocsihoz megy. Anya felé fordulok. Megölel. A háta mögött meglátom Olit aki szomorú és aggódó arccal néz felém. Lehunyom a szemem, sok a teher rajtam, nagyon sok és én már nem birom. Elválok anyától és minél gyorsabban elhagyom a házat.Beülök az autóba. Kyle beinditja a motort és elindul. Lemenő napot nézem. Az utcák lassan üresednek, kevesebb kocsi halad az úton. A járdán sétáló emberek felé tekintek. Mindegyikőjük tudja merre tart, mi az úti célja.Én még is elvesztem. Az út akadályaiban ragadtam. Süllyedek egy pócsójában és sehol egy ág ami megtartson. Lassan nyel el a sár és fulladni kezdek. Fáj és mar, ahogy fogy a levegő úgy telik az idő is. Nem tudom hogyan jussak ki. Nehéz tartani magam, még is küzdök. Lassan belehalok annyira széttép. A hiány Noah által,a mellőlem lassan hulló emberek, a titkok, a fájdalom.

Kyle leparkol egy kis ház mellett. Otthonos és barátságos. Kiszállók a kocsiból és letörlöm a könnyeim.Kyle mellém lép és erősen a karjaiba von.Jól esik azt érezni, hogy ők mellettem vannak még sem vagyok teljes. Az az ember akinek a karjaiban biztonságban érzem magam még sincs mellettem. Belépünk a házba. Nappali tűnik fel először.Mellette van egy ajtó ami valószinűleg a konyha. Négy ajtó látszódik egy kis folyosón. Megpillantom a fiúkat az ajtónál. Mosolyogva néznek felénk ahogy odalépünk hozzájuk, de ahogy az arcomra tekintenek a mosoly lefagy az arcukról, a helyét aggodalom veszi át. 

-Mi történt?-lép elém Lucas. 

-Semmi.-erőltetek magamra egy kamu mosolyt.

-Ne is próbáld tagadni.-lép Lucas mellé Aiden.

-Nem tagadok semmit.-tiltakozom.

-Most is azt csinálod.-mondja Cooper. Lehajtom a fejem. 

Lucas megragadta a karom majd a kanapéhoz vezetve leültünk a többiek pedig körénk ültek. Nem szóltak semmit. Várták, hogy én szólaljak meg először.Nem tudtam, hogyan mondjam el, de végül elmondtam nekik mindent ami a szivemet nyomta. Elmondtam, hogy nehéz ez és ha egy valaki közel kerül hozzám a másik távolodik el. Könnyek hulltak egymás után és olyan jó érzés volt kiadni magamból. Mintha mázsás sújt vettek volna le a vállamról. A tehert ami elpárolgott egy gyenge mosoly követe. A fiúk szorosan megöleltek. 

-Eszünk pudingot?-dobja be az ötletet Cooper.

-Nekem jó.-egyezzek bele. A többiek is bólintanak. 

Felállunk és az ajtóhoz lépünk. Jól sejtettem, hogy az a konyha. Belépek rajta, de ami bent fogad az egyszerre döbbent meg és nevetést vállt ki belőlem. Minden tiszta liszt. A padlón pár tojás összetörve. A pulton tányérok és tálak szétdobálva.A tejes doboz eldőlve az asztalon belőle pedig a padlóra folyik a tej. Nevetve nézek körbe. A fiúk mögöttem lassan hátrálni kezdenek.