A titokzatos fiú

39.

Ekkor Kyle rohan oda hozzánk és lefogja az éppen ütni készülő Noaht. A többiek is megjelenek mellettünk majd mindegyik fiú Noah elé ugrik, hogy lefogják.

-Haver nyugi!-mondja Oli Noahnak aki idegesen kifújja a levegőt.

Felállok az asztaltól és Noah elé sétálok. Mérgesen mered a hátam mögött ülő Alexanderre.Mérgesen nézek Noahra aki bánkódva leengedi a vállát a fiúk pedig engednek a szoritásukból.

-Állj le!-szólok Noahra.-Beszélgettek vele és örülnék ha a csajoddal foglalkoznál nem velem.-mondom szemrehányóan. Noah kikerekedett szemekkel néz rám.

-Hé!-fordulok a fiú felé.-Jössz?-kérdezem. Bólint majd megfogja a táskáját a vállára teszi majd mellém lép és elindulunk.

Kimegyünk az ebédlőből. Az udvar felé veszem az irányt, a fiú pedig némán követ. Kiérve az udvarra a kissé fújdogáló szél felkapja vörös tincseimet. A nap sugarai érintik meg a bőröm én pedig jólesően megborzongóm.A focipálya melletti padokra ülök. A fiú is mellém ül. Kiveszem a táskámból a szendvicsem, majd elfelezem és az egyik felét a fiúnak nyújtom.Kérdő tekintettel néz, elnevettem magam.

-Éhes vagy nem?-kérdezem.

-Igen, de...-szavakat keresve néz rám, de nem tudja befejezni a mondatott.

-Akkor egyél.-mosolygok rá. A fiú bólint és mosolyogva a szendvicsért nyúl, majd enni kezdi. Én is a  szendvicsembe harapok. Csöndben eszünk egymás mellett a pályát nézve. 

-Mi a neved?-kérdezi a fiú. Felé fordulok ő pedig szégyenlősen nézelődik.

-Bella White vagyok.-mosolygok rá.-De mindenki vagy Bellnek vagy valamilyen sajátos becenéven hiv.Neked mi a neved?-elmosolyodok és végre ő is viszonozza azt.

-Alexander Whellington.

-És mindenki Alexnek hiv?-kérdezem felhúzott szemöldökkel. Alex felnevet.

-Senki se hiv igy.-mondja nevetve a fejét rázva.

-Akkor nekem Alex leszel.-vonom meg a vállam.-Kérdezhetek valamit?-húzom el kinosan a számat.

-Persze.-mosolyogva válaszol.

-Miért vagy egyedül? Nincsenek barátaid?

-Mint látod nem nagyon szeretnek velem lógni. Kilógok a sorból.-lehajtja a fejét és szomorúan lesüti a szemeit.

-Az sosem baj ha kilógsz. Ettől vagy egyedi.-lököm meg a vállát és rámosolygok.

-Miért vagy velem ilyen kedves?-kérdezi szomorúan még is mosolyogva.

-Egyedül voltál és tudom milyen rossz egyedül lenni.-elforditom a fejem.-És szimpatikus ember vagy, ez is bebizonyosodott.-fordulok vissza felé.

-Te is.-mosolyog rám.-Eddig miért nem láttalak itt?Talán új vagy?-kérdezi.  

-Nem vagyok új.9-es vagyok, csak szeptemberben voltam utoljára.-a pályát nézem és remélem itt leáll a kérdezéssel.

-Hogy hogy?-kérdezi összehúzott szemöldökkel.

-Nem tudom, hogy hallottad e a hirét egy eltűnt lánynak a suliból?-kérdezem. Lefagyva néz rám.

-Azt hiszem.

-Az a lány én vagyok.-mondom a fiú arca pedig elfehéredik.

-Ohh..ne haragudj én nem akartam tapintatlan lenni.-mentegetőzik.

-Semmi baj. Már jól vagyok.-mosolygok rá. Megkönnyebbülten felsóhajt.

-Elmondod, hogy miért nincsenek barátaid?-kérdezem kiváncsian. A fiú felsóhajt majd mosolyogva felém fordul.