A titokzatos fiú

33.

Az ajtó felé végig a fiút néztem. A falnak támaszkodott, egyik lába felhúzva, karjai a mellkasa előtt összefonva van. A fiú is engem nézett. Megálltam az ajtó előtt és befelé akartam menni, de nem hagyott nyugodni az a kérdés, hogy mit szobroz ez a fiú az ajtóm előtt.

-Szia. Segithetek valamiben?-kérdeztem felé fordulva.

-Na végre észrevettél.-nevet fel, majd elmosolyodik és újra szólásra nyissa a száját.-Tulajdonképpen igen.

-És miben? Vagy miért pont az én szobám ajtaja előtt szobrozol, netán eltévedtél?-elég furcsa arcot vághattam, mert a fiú felnevetett.

-Arra nem is gondoltál, hogy hozzád jöttem? És amúgy sem tudok eltévedni.-nevet még mindig.

-De nem is ismersz. El akarsz rabolni?

-Nos, nem tudom, hogy hova vihetnélek itt, ha el akarnálak rabolni.-nevet, nem tudom, meddig csinálja még ezt.-Abban igazad van, hogy nem ismerlek, de még megismerhetlek.-mosolyog kedvesen.

-És ha nem akarom?

-Akkor se tudsz mit csinálni, mert este van és itt vagyunk ketten, és egy felügyelő úgy is jön mindjárt.-vonja meg a vállát.

-Oké, rendben mit szeretnél? -egyezzek bele.

-Csak gyere velem.

-Biztos nem akarsz elrabolni?-a fiú ismét felnevet.

-Nem, értsd meg nem akarlak.

Elindultunk a folyóson ki az udvarra. Vajon mit akar tőlem? Csend telepedett közénk igy én törtem azt meg.

-Nos...tulajdonképpen mi is a neved?-kérdezem és próbálom elnyomni a kiváncsi természetem.

-Will Davis.-mutatkozik be.

-Én..-kezdek bele de Will beleszól.

-Tudom kivagy.-mondja, nekem pedig olyan meg lepettség költözik az arcomra, amire a fiú újra nevetni kezd.

-Még is honnan?

-Mindjárt megtudod.-mosolyog.

Ekkor kiléptünk az udvarra. A hideg levegő pillanatok alatt átfutott a testemen, ami miatt megborzongtam.Körbenéztem és a futópálya szélén egy fiút láttam, zseblámpa a kezébe világitott. Will elindult felé, én pedig Will után. Ahogy közelebb értünk, megcsapott az a tipikus illat és egyből tudtam ki az. 

-Lucas?-kérdezem, hisz bármennyire nyilvánvaló, inkább biztosra megyek.

-Én vagyok nyugi.-mosolyog rám, bár sötétbe nem sokat láttam.

-Tudod haver-fogta meg Lucas vállát Will.-nagyon kiváncsi a csaj, meg se kellett szólalnom, de azért elég makacs.-mondja Will.

-Héé.-szólok rá. 

-Na jól van nekem mennem kell, remélem még találkozunk Bella.-köszön el Will, majd el is tűnik a sötétségbe.

Lucas közelebb lépett hozzám. Teste csak pár centire van tőlem, én pedig azt hiszem mindjárt megfulladok. Szaggatottan veszem a levegőt, és fogalmam sincs mi történik velem. Legutóbb Noah váltott ki belőlem ilyet. Lucasra emelem tekintettem, mosolyt látok az arcán, szemei az én arcomat fürkészik.

-Miért raboltattál el?-kérdezem, amire Lucas nevetni kezd. Miért nevet ma minden fiú rajtam?

-Nem raboltattalak el.-mondja.

-Még is idehozattál Willel.

-Valóban.-mosolyog ami miatt nekem is mosoly csúszik a számra.