Nicole és Mark története

1.évad 1.rész

Szeptember 1.
Reggel a telefonom csörgésére keltem. Nagyon lassan, de végül felkeltem. Kiválasztottam mit veszek fel. Egy sortra és egy sima fehér pólóra esett a választásom. Lementem a konyhába, ahol megláttam Petert, a bátyámat. Meglepődtem, mert mindig én kelek fel hamarabb.
- Ciao hugi!
- Szia! Hogyhogy ilyen korán fent vagy?
- Csak nem tudtam aludni. Kérsz kávét?
- Kezdesz tényleg megijeszteni. Egyébként igen kérek.
Megittam gyorsan és el is indultunk. Megbeszéltük Laurával, a legjobb barátnőmmel, hogy "felvesszük" és együtt megyünk a suliba. Míg a házukig értünk Peterrel beszélgettem mindenféléről. De amikor odaértünk és meglátta Laurát teljesen megváltozott. A laza stílusából átváltott az életvidám Peter Lewisszá. Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem tetszik neki Laura. Mondjuk örülnék, ha Peternek lenne már egy normális kapcsolata. Továbbá nem is foglalkoztak velem. Levegővé váltam. Ketten beszélgettek, megbeszélték, hogy ma délután elmennek gördeszkázni. Én meg csak ott sétáltam mellettük és hallgattam a kialakuló románcukat. Majd megszólalt Peter:
- Nicky min mosolyogsz?
Azonnal abbahagytam a vigyorgást. Nem vettem észre, hogy ahogy hallgatom őket elmosolyodom.
- Semmin, csak boldog vagyok.
- Hugi ne hazudj már, magadtól nem szoktál vigyorogni. Túl jól ismerlek!
- Nincs semmi!!
- Mondd már el.
Nem hittem volna, de az iskola megmentett. Odaértünk így hála a sulinak nem kellett magyarázkodnom. Mindegy, majd megbeszélem suli után Peterrel ezt a Laurás dolgot. Beléptünk az iskola ajtaján és előtört egy csomó emlék. De ez gyorsan lepörgett előttem, így haladhattunk tovább. Peter másfelé ment, mert ő végzős mi meg  11.-esek vagyunk. Elköszöntünk, majd Laurával a mi osztályunk felé tartottunk. Egyszercsak megszólalt Laura.
- Nem tudom te hogy gondolod, de szerintem bejövök Peternek. -mondta kissé halkan.
- Az úton azon vigyorogtam. Szerintem nem csak bejössz neki, hanem nagyon bejössz neki. -mosolyogtam.
- Csak nem tudom, hogy hozzam fel a témát?
- Na ácsi! Neked tetszik Peter?
- Csak egy kicsit. Na jó nagyon.
- Nyugi beszélek ma vele nem lesz semmi gond.
- Köszönöm. -mondta majd megölelt.
- Most mit is?
- Hogy ilyen jó barátnő vagy. -szipogta, de elég furcsa volt nekem.
- Na ne sírj. Inkább siessünk, mert elkésünk.
- Igazad van! -majd rohantunk az osztályba.
Beléptünk és megpillantottam őt, Mark Scott-ot. Nagyon kicsípte magát az első napra. Lehet kicsit nagyon megbámultam, mert Laura megfogta a karom és elhúzott a sarokba.
- Na ne! Tetszik neked Mark?
- Kinek nem? -sóhajtottam.
- Pl. Nekem!
- Akkor helyesbítek. Minden normális lánynak tetszik Mark. -röhögtem.
- Jó ezt még megbeszéljük, de gyere üljünk le. A mi padunk a harmadik volt. Így hátulról előre kellett jutnunk.
De az osztály ribanca (Emma) kirakta elém a lábát. Elestem és a fejemet beütöttem, de úgy hogy az vérzett. Eléggé homályosan láttam, nagyon rosszul voltam. Fájt a fejem és szédültem. Egyszercsak meghallottam Mark hangját. Ordibált Emmával, hogy ez még is mire volt jó. Homályosan de azért láttam ahogy leguggol mellém. Majd elkezd faggatni.
- Jól vagy? Hol fáj? Nicole, Nicole. -ismételte aggódó hangon.
- Nagyon fáj a fejem.
- Eltudsz sétálni a sulidoktorig?
- Talán.
- Gyere -majd megfogta a kezem és próbált volna felállítani, de megszédültem és a karjaiba estem. Hirtelen felvett az ölébe és elindult velem.
- Hova viszel?
- A sulidokihoz.
- De letudok menni a saját lábamon is.
- Ne hülyéskedj már, lábra se tudsz állni.
- Azért ez elég furcsa, nem?
- Mi?
- Hát, hogy leviszel az orvoshoz az öledben.
- Miért lenne? -és mikor ezt kimondta megállt majd újra elindult.
- Kérdeztem valamit.
- Hát hogy...
- Nem furcsa, egy nagyon aranyos lány vagy. Kedvellek.
- Ezt vegyem egy vallomásnak?
- Igen. Na itt vagyunk.
Letett és bekísért a dokihoz. Lefertőtlenítették a sebeket és fájdalomcsillapítót adtak. Mark végig bent volt velem. Mire kiértünk az első órából már csak 5 perc volt így már nem mentünk be. Ott álltunk az osztály mellett és addig beszélgettünk. Életem legjobb beszélgetése volt.