Nicole és Mark története

2.évad 4.rész

Vártam és vártam. Már 10 perce vártam. Mikor végre Mark belépett Pérez doktornővel. Mást nem talált vagy mi?
- Nem értem, hogy miért nekem kellett jönni. Ápoló is jöhetett volna.
- Ez legyen a legnagyobb problémája. -forgatta meg a szemeit.
- Na akkor. Mi a panasz Nicole?
- Semmi.
- Khm...
- Mi van?
- Szóval. A panasz. Hányás. Fejfájás. Kézfájás. Láz. Ennyi.
- Szuper. Küldök fájdalomcsillapítót és lázcsillapítót. És egy ápoló visszajön ken a kezére egy kis krémet, ami csillapítsa a fájdalmat. Aztán beköti. Ennyi. -mondta. - Ja és hoz lázmérőt is. Scott úr meg majd megnézi mennyit mutat. Vizitkor meg megmondja. Jobbulást. -ment ki.
- Akkor várhatunk.
- Te hülye vagy? Orvost küldtél? Lázhoz?
- Ja. Elvileg ez a dolga. Éhes vagy?
- Egyáltalán nem.
- Akkor eszel.
- Ha éhes lennék akkor is adnál?
- Ja. Szóval mindegy. Nyisd ki a szád.
- Mi van? -kérdeztem. Kihasználva, hogy mozog a szám belenyomta a ropit.
- Mostmár tudom hogy... - mondtam volna tovább. De megint egy ropit nyomott a számba.
- Hagyd abba. -és még egyet nyomott a számba.
- Mark. -szóltam hangosabban.
- Eszel egyedül? -vonta fel egyik szemöldökét.
- Igen. -vettem ki a kezéből a zacskó sós pálcikát.
Mark le se vette rólam a szemét.
- Eszem. Látod? -tuszkoltam be a számba 10 ropit.
- Oké. -ült le egy székre.
Benyomtam az összes pálcikát a számba. Persze meg is rágtam.
- Kész. -nyomtam Mark kezébe az üres zacskót.
- Még kuka is lettem hirtelen. -dünnyögte. De persze kidobta.
- Minden rendben volt este?
- Aham. Nem történt semmi.
- Ha akarsz valamiről beszélni ugye tudod, hogy én meghallgatlak?
- Tudom. De nem akarok erről beszélgetni.
- Jó. Értem.
Egy ápolónő lépett be. Szerencsére nem az a flegma. Lehetett 22 éves. Markot mosolyogva figyelte. Rám nézett. De még mindig mosolyogva. Fura.
- Sziasztok. Ezeket kérlek vedd be. -adott 2 gyógyszert a kezembe.
- Ettél ma?
- Igen.
- Szuper. Akkor vedd be.
Megfogtam a gyógyszereket és bedobtam a számba. Lenyeltem. Éreztem a gyógyszer keserű ízét. Eh.
- A kezedet add ide.
Felé nyújtottam. Hipergyorsasággal vette elő a kis tubusos krémet. Belenyomta ujját és óvatosan kente be kezeimet. Azután szintén nagyon gyorsan bekötözte a kezem.
- Lázmérőt itthagyom. Majd vizitkor elmondjátok az eredményt. -mosolygott.
- Khm. -köhintett Mark.
- Tessék?
- Miért vigyorog?
- Ó, öhm. Elnézést. -ment ki gyorsan.
- Mire volt ez jó? -kérdeztem Markot.
- Csak... Kórház. Nem egy mosolygós hely. -mondta miközben berakta a lázmérőt a hónom alá. Vártunk egy keveset mikor megszólalt. Mark kivette és hunyorogva nézte.
- 38,6
Bólintottam, majd hátat fordítottam Marknak és úgy pihentem tovább.
3 órával később...
Hát. A pihenésből alvás lett. Mark puszijaira keltem.
- Haragszok rád. Hagyjál.
- Oké. Hagylak. Csak mindjárt itt vannak a dokik.
- Vizit?
- Ja.
- Oké. -feküdtem vissza.
- Mivel békítselek ki?
- Kettőt kérhetek?
- Ja.
- Egy. Kérj bocsánatot tőle.
- Oké. A másik?
- Peter alszik még?
- Igen.
- Akkor úgy keltsd fel, mint engem.
- Mármint?
- Puszikkal.
- Na ne. -nevetett kínosan. - Csak így bocsátasz meg?
- Csak így.
- Legyen. -sóhajtotta.
Odament Peterhez. Esetlenül hajolt fölé, majd puszikat ejtett a bátyám arcára.
Peter mosolyogva kelt fel. De mikor meglátta hogy Mark van fölötte. Felsikított.
- Idióta buzi. Bazdmeg. -törölte le az arcát.
Mark nevetve rogyott a földre.
- Buzi lettél haver? Vagy mi? Fúj. -törölgette tovább a fejét.
- Csak így bocsátott meg Nicky.
- Engem ne vonjatok ilyenekbe bele.
- Ez még mindig egy kórház. -nyitott be a flegma ápolónő mögötte Dr. Silverman, Dr. Pérez és a fiatal ápolónő. Aki szomorúan csukta be maga mögött az ajtót.
- Nicole. Hallottam van valami gond. -szólt Dr. Silverman.
- Semmi komoly.
- Khm... -köhintett ismét Mark.
- Tessék?
- Fejfájás, kézfájás, hányás és láz.
- Oké. Mennyi volt a láz?
- 38,6.
- Most? -jegyzetelt.
- Nem mértük. Most kelt.
- Oké. Akkor nézzük.
Elvettem az éjjeli szekrényről is megint beraktam.
- Kéz?
- Perpillanat nem fáj.
- Feje?
- Kicsit fáj.
- Oké. Hányingere nincs?
- Nincs.
- Szuper. Akkor eddig egy gyengébb fájdalomcsillapító.
Mikor kimondta jelzett a lázmérő. Gyors kikaptam és megnéztem.
- 37,8. -húztam el a számat.
- Akkor még egy lázcsillapító is lesz. Lewis úr?
- Minden király. Bár fáj egy icipicikét a fejem.
- Mennyi az az icipicike?
- Hát... Most ,hogy belegondolok. Rendesen fáj.
- Akkor neki is egy fájdalomcsillapító. Jana add nekik oda. Viszlát. -mentek ki. Dr. Pérez egy szót sem szólt. Mindegy.
Mint kiderült a fiatal ápolónőt Janának hívják.
- Khm. Jana. -mondta Mark.
- Igen?
- Bunkón viselkedtem veled. Minden jogod megvan a mosolygáshoz.
- Semmi baj. -elém és Peter elé is lerakott egy tablettát.
- Sziasztok. -köszönt el.
- Megbocsátottál?
- Igen. -mosolyogtam.
- Vedd be a gyógyszereket. -nyomta a kezembe a 2 tablettát.
- Nem akarom.
- Muszáj.
- Később. Légyszi.
- Nem. -nézett rám szúrósan.
- Argh. -morogtam, majd bevettem a gyógyszereket.
- Én sem akarom. -nyávogott a bátyám.
- Engem az érdekel, hogy a barátnőm meggyógyuljon.
- Reggel megcsaltad. Velem.
- Hülye. -nevetett.
- Beveszem a kedvedért Mark. -szólt vékony hangon. Véletlenül sem azért mert nem akarok beteg lenni.
- Gondoltam.
Nyitódott az ajtó. Valentína lépett be.
- Sziasztok. -jött azonnal hozzánk.
- Szia.
- Jobban vagy?
- Igen.
- Khm... -köhintett Mark.
- Igen? -nézett a barátomra.
- Kézfájás, fejfájás, hányás és láz.
- Ma még csak harmadjára mondja el.
- Öhm... Oké. Mindjárt hozzák a kaját.
- Nem vagyok éhes. De jó. Esetleg nem tudod mikor engednek ki? Mert otthon is betudom venni a gyógyszereket.
- Ha ma lemegy a lázad és nem lesznek tünetek. Akkor holnap már hazamehetsz.
- Szuper.
- Nem tudod, hogy engem mikor engednek ki? -szólalt meg a bátyám.
- Elmondjam neked?
- Azért kérdeztem, hogy ne mondd el. -forgatta meg a szemeit.
- Akkor nem mondom. -vonta meg a vállát.
- Oké. Akkor bocs a viselkedésemért.
- Ok.
- Te nem kérsz bocsánatot. Hogy beszélsz velem?
- Nem kérek bocsánatot tőled.
- Taknyos.
- Tata. -mosolyodott el gúnyosan.
- Miért veszekszek egy 10 évessel?
- Miért veszekszek egy 60 évessel?
- Nem vagyok 60.
- Én meg nem vagyok 10.
- Argh. -morgott.
- Vadállat. -vigyorgott pimaszul.
- Na gyere ide. -állt fel az ágyától.
- Jobbulást. -ment volna ki az ajtón, de Peter elkapta a karját.
- Hova-hova García?
- Mostmár Garcíának könyvelsz el?
- Tán Gómez vagy?
- Nem.
- Akkor nincs baj. -lépett közelebb a lányhoz.
- Nincs.
- Taknyos.
- Tata.
- Ezek hülyék. -suttogtam Marknak.
- Totálisan. -bólogatott.
- Én most megyek.
- Menjél. De még lenne kettő dolog.
- És mi lenne az?
- Egy. Mikor mehetek el innen?
- Ha minden rendben holnapután.
- Oké. A másik.
- Hallgatlak.
Peter ahelyett hogy mondott volna valamit. Megcsókolta Valentínát. Először lefagyott. De később már visszacsókolt. Nehezen hagyták abba. Mert Peter még háromszor fölé hajolt és újra megcsókolta.
- Mehetsz. - engedte el. Valentina az ajtó felé ment. De megállt
- Nem tetszel nekem. -fordult vissza
- Nekem sem. -vonta meg a vállát
- Azért csókoltál meg, mert nem
tetszek neked?
- Te meg azért csókoltál vissza. -
mosolyodott el.
- Sziasztok. -ment el.
Peter mosolyogva feküdt vissza
- Ne kérdezzünk semmit?
-Mondtam, hogy tetszik.
- Oké.
Anya jött be az ajtón. Sírva
- Mi a baj?-álltam fel
- Apátok hagyott egy levelet.
Gyorsan odamentem és felolvastam.

Apa tudta... Tudta, hogy megfogják
ölni... Nem bírtam tovább...
Képszakadás...