Nicole és Mark története

5.évad II. 15.rész

- Hol van a telefonom? -matattam a zsebeimben. A konyhapulton volt, ezért utánanyúltam, de Mark megállított.
Az ujjával felemelte az arcomat és csalódottan rázta a fejét.
- A mappában van még válási papír. Megkértem, hogy többet hozzon, mert tudtam, hogy az elsőt úgyis elfogod szakítani. Írd alá!
A két kezemmel megfogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem.
- Nem! Ha mindenáron el szeretnél válni, akkor készülj fel egy jó hosszú perre. Nem lesz semmiféle megegyezés, hanem egy vérremenő pereskedés. Nem fogunk elválni. Felejtsd el!
- Nicole...Ez lenne a legjobb neked.
- Nekem nem lenne jó, ha elválnék attól, akit szeretek és hogy egyedül kellene nevelnem a gyerekünket. Az a legjobb nekem, ha itt maradsz velem. Szeretlek téged, te is szeretsz engem. Nekem ennél több indok nem kell a házasságunk megtartásáért.
- Fellöktelek, amikor terhes voltál.
- 3 éve volt, Mark. 3 éve. Azóta ehhez hasonló sem fordult elő, mert rendszeresen jársz pszichológushoz és a neked megfelelő mennyiségű gyógyszert szeded. A másik eset, pedig 7 éve történt, amikor még teljesen kezeletlen volt a betegséged. Peter sosem fogja megérteni ezt. Sosem volt skizofrén és sosem élt együtt egy skizofrénnal. Azaz az aggodalmai feleslegesek. Tudlak kezelni, Mark.
Lesütötte a szemeit és újabb könnycseppek hulltak le az arcán.
- Fáj, hogy Peter hülye vitája arra sarkall téged, hogy elhagyj. Sosem fogunk elválni, emlékszel? Örökkön-örökké, holtodiglan-holtodig, amíg a halál el nem választ. Hm? -töröltem le a könnyeit.
A nyakamba borult és az egész teste rázkódott a zokogástól. Szorosan ölelt, míg a szája megtalálta a nyakamat.
- Szeretlek. -susogta.
- Én is szeretlek, Mark.
- Nem akarok elválni. -ölelt még szorosabban.
- Felejtsük el ezt az egészet. A kapcsolatunkban sose bizonytalanodj el. A házasságunk sziklaszilárd. Rendben?
- Rendben.

Amint Mark a nappaliba ment, én felkaptam a telefonom és írtam egy üzenetet a bátyámnak.
"Végre megtaláltuk Zarát és most vele kéne foglalkoznom, de ennek ellenére éppen a házasságomat próbálom újra összerakni. Mi ütött beléd?"
Elküldtem az üzenetet és odakucorogtam a családomhoz a kanapén.
- Jól vagy? -néztem Markra. A kezei még mindig remegtek és gyorsan vette a levegőt.
- Azt hiszem jobb lesz, ha beveszek egy gyógyszert.
Bólintottam és végignéztem, ahogy elmegy a gyógyszeréért.
- Apa hazajött? -ébredt fel Zara és dörzsölgette a szemeit.
- Igen, mindjárt visszajön.
Lerángatta magáról a takarót és felült, hogy üdvözölhesse az apját.
Mark hamarosan visszajött és Zara ujjongani kezdett az apja láttán.
- Szia kicsikém. -vette fel az ölébe és puszilgatta meg. - Megjöttem.
- Azt mondtad psilogok egyet és itt leszel. De már aludtam is addig.
Mark a fejét rázva ült le mellém karjában a lányunkkal.
- Kicsit több időbe telt, de itt vagyok, nem?
- De.
- Heti egy alkalom. -motyogtam.
Mark lehunyta a szemeit, de utána mosolyogva figyelte Zarát.
- Mihez van kedved, kicsim?
- Barbi.
- Már megint? -rökönyödött meg Mark.
- Hozom is. -ugrott le a kanapéról Zara és felnyitotta a nappali sarkában lévő játéktárolót.
- Ha még egy Barbi babával kell jászanom, esküszöm letépem az összes baba fejét. -állt fel morogva, arrébb tolta a dohányzóasztalt és helyet kerekített a játszásnak.
Én addig ránéztem a telefonomra, amin Peter üzenete jelent meg.
"Bántott téged és veszélybe keveredtetek miatta"
"3 éve történt és azóta sem történt semmi. Jobb lenne ha leszállnál erről a témáról. Valamint szeretnélek emlékeztetni, hogy Patrick az én és a te ellenséged volt. Mark csak miattam került bele a képbe. Vagyis mi kevertük veszélybe Zarát."
Letettem a mobilt és a haragomat visszafojtva dőltem hátra.

5 nap telt el és a helyzet változatlan volt. Az ágyban feküdtünk hárman, Mark pedig remegett, mint egy nyárfalevél és a szokásosnál gyorsabban vette a levegőt.
- Szívem... -szólítottam meg.
- Jól vagyok. Jól leszek. Csak egy kis időre van szükségem. -felült és keresgélni kezdett a fiókjában.
Zara felnézett rám és tudtam, hogy meg van ijedve. A saját szemével láthatta ahogyan az apja összeomlik.
- Mit szólnál ahhoz, ha holnap egy pszichológusos napot tartanánk? -kérdeztem.
- Hogy érted? -feküdt vissza Mark. Bevette a gyógyszert és csak reménykedtem, hogy segíteni fog rajta.
- Holnapra van Zarának időpontja a gyerekpszichológushoz és mi lenne, ha telepátiából te is elmennél?
- Csak egy kis idő kell még és rendbejövök.
- Persze, tudom. Csak lehet jót tenne neked egy kis beszélgetés az orvossal, lehet jobb lenne, ha kiadnád mi van benned. Jó?
Csendben bólintott. Zara átölelte az apját és fejét a mellkasára hajtotta.
- Fázol, apa? Hozzak takarót?
- Nem kell kicsim, köszönöm. -simogatta a haját.
Végignéztem, ahogyan elalszanak és aztán a telefonomat megragadva hagytam el a hálószobát.
Este 10 óra volt és tudtam, hogy nem kéne ilyenkor zavarni Mark orvosát, de kétségbe voltam esve.
- Igen? -szólalt meg egy álmos hang a vonal végén.
- Jó estét! Elnézést a késői zavarásért, Nicole Scott vagyok és a férjem miatt hívom önt.
- Történt valami?
- Mark nagyon rosszul van. Napok óta remeg és hevesen veszi a levegőt. Nem tudom van-e más tünete, én csak ezeket vettem észre. Olyan mintha állandóan pánikrohama lenne. Nagyon aggódom.
- Értem, Mrs. Scott. Holnap be tudnának jönni?
- Igen, persze. Gyanakszik valamire?
- Ez elő szokott fordulni a betegeknél, de meg kell vizsgálnom ahhoz, hogy pontosat mondhassak.