Nicole és Mark története

4.évad 5.rész

- Ki a faszom vagy? -sziszegte Mark.
- Talán nem ismered fel a hangomat, barátom?
- Parker. -morogta.
- Küldök egy címet Scott, ajánlom, hogy elgyere. Nehogy baja essen a menyasszonyodnak. -a telefon sípoló hangja vetett véget a hívásnak.
Mark felpattant és magára kapta a kabátját.
- Nehogy elmenj. Az az ember őrült. Bosszút akar állni. Mark. -kiáltottam utána, de hiába.
- Peter. -rohantam a konyhába.
- Mi történt? -nézett felém, miközben az ölében üldögélt Charlie.
- Mark és Patrick.
- Patrick? -értetlenkedett.
- Nem hiszem el. Végre eltűnt az életünkből. Most meg megint feltűnik. Mit akar?
A bátyám lenézett a kisfiúra és pontosan tudtam mire gondolt. Austin. Börtönbe juttattuk őt. Azaz az unokatestvérét, a rokonát. Amit nagyon komolyan vesz Patrick.
- Anya fent van az emeleten, menj fel és szólj, hogy sürgős dolgunk akadt. -indította el Charlie-t.
- Hova mehettek?
- Fogalmam sincs.
Gyorsan beszálltunk az autóba.
- És most hova?
Ekkor jutott eszembe egy személy, aki segíthet. Azonnal tárcsáztam.
- Szia Nicole. -hallatszott az álmos hangja.
- Egy szívességet szeretnék kérni.
- Mi történt?
- Markot felhívta Patrick és küldött neki valamilyen címet, hogy hova menjen. Meg kell találnunk Markot. Félek, hogy olyat tesz, amit meg fog bánni.
- Megyek a rendőrségre és lehallgatom a telefonját. Hamarosan hívlak.
- Köszönöm. -suttogtam.
••Mark••
Megérkeztem a megadott címre. Elhagyatott épület. A szokásos Parker hely. Kinyitottam a kesztyűtartót és kivettem belőle a pisztolyt. Kiszálltam és elindultam az épület felé.
- Lám, lám. Idetolta a seggét a pénzgyár. Mondd, te pénzt szarsz, hogy ennyi van belőle.
- Legyünk túl rajta. -forgattam meg a kezemben a pisztolyt.
- Sokáig csak megakartam dugni Nicole-t, de miután Austin megtette, feladtam. Végülis hozzáért a rokonom. De az, hogy börtönbe juttattátok, az több a sokknál. Mit képzeltetek, hogy majd szó nélkül hagyom?
- Akkor hol voltál ennyi ideig?
- Ugyanott, mint a kuzinom. Volt egy kis fű-ügyem, de itt vagyok.
- Mit akarsz?
- Igazából visszamegyek a dutyiba ígyis-úgyis, de jössz velem.
- És ezt miből gondolod?
- Végezni akarsz velem.
- Miért utálsz minket? Miért akarsz tönkretenni minket?
- Egyszerű. Austin. Húsz évet kapott. Huszat. Mert a drága Nina és Nicole feljelentette őt.
- És miért is? Mert bűncselekményt követett el. Te komolyan ennyire hülye vagy?
- Erősen kétlem. -töltötte meg a pisztolyát és rámszegezte azt.
- Miért is mennél vissza a börtönbe? -tartottam felé én is a fegyver csövét.
- Keres a rendőrség. Szóval ennyi. A kedves Nicole-od biztos követni fog téged a zsernyákokkal együtt.
- Miért lőjjelek le, ha amúgy is el fogsz tűnni az életünkből?
- Vagy téged lövünk le.
- Lövünk?
- Nézz csak hátra.
Megfordultam és négy pisztolyos hapsival találtam magam szemben.
Oh, faszom!
- Börtönbe mész vagy Nicole meghal? Két év börtön vagy halál? Na? Szeretnéd még látni Nicole-t? Vagy esetleg szeretnél tőle gyerekeket is? -nézett az embereire. - Akkor lelősz.
Döntenem kellett. Csőbe húzott ez a faszkalap és én gyanútlanul belesétáltam.
- Na? Eldöntöd még ma?
Ekkor szólalt meg a sziréna. Ekkor hallottam meg Nicole kétségbeesett hangját és Noah nyugtatását.
- Börtön vagy halál, Scott?
Nicole megtorpant és rám szegezte tekintetét. Belenéztem a szemébe és lejátszódott előttem a két lehetőség. Börtönben rohadok és kibírom valahogyan nélküle azt a pár évet vagy hagyom, hogy veszélyben kelljen éljen, esetleg tegyenek vele valamit.
- Sajnálom, Nicole. -suttogtam és Patrick felé fordultam.
- Győztél. -húztam meg a ravaszt. Azonban nem csak Patrickot ért lövés, hanem engem is. Mert nem gondoltam rendesen végig a dolgokat. Lelőttem Parkert, de mögülem is cselekedett valaki.
- Mark. -hallottam Nicole hangját.
A lábaim összecsuklottak és lerogytam a földre.
- Miért csináltad? Már itt voltam veled, Mark.
Mondani akartam valamit, de nem tudtam. A szám szétnyílt, hogy valami érthetőt kinyögjek, de nem tudtam.
- Jöjjön valaki segíteni. A picsába már meglőtték.
- Szeretlek. -suttogtam és lehunytam a szemeimet.
- Nem érhetsz hozzá, Nicole. Akkor se, ha megvan sérülve. -hallatszódott még Noah beszéde.
- Én is Mark, én is. -hangja egyre távolibb lett.
Minden gondolatom körülötted forgott. Reggel felkeltem és rád gondoltam, munka közben csak te jártál a fejemben és, amikor lefeküdtem aludni, akkor is csak téged láttalak. Mert szeretlek Nicole. Amióta megláttalak kötődöm hozzád. És nem tudnám jobban bizonyítani, hogy szerelmes vagyok beléd. A halálnál jobban nem. Képes vagyok meghalni érted. Amikor a golyó a testembe fúródott, te lebegtél előttem. Te voltál az utolsó gondolatom.
....
--Nicole--
- Mi tart már ennyi ideig? -törölgettem a könnyeimet.
Mark már 3 órája a műtőben volt.
- Nyugalom. -csitított Noah.
- Ezt nem hiszem el. -horkant fel Peter. - Patrick megúszta egy órás műtéttel és nem károsodott meg semmije.
- Mondd meg az őszintét, Peter. -néztem a szemeibe. - Ha Mark jobban lesz, akkor mi lesz?
A testvérem csak lehajtotta a fejét.
- Mondd ki. -suttogtam.
- Sajnálom, Nicole. Ott volt a rendőrség. Látták, hogy ő lőtt előbb.
- De Parker hívta oda. Megfenyegette. - Ennyi nem ad okot gyilkossági merényletre.
- Ezt úgy mondod, mint az ügyvédje vagy mint a barátja?
- Mint ügyvéd.
Mrs. Scott mellettem megállás nélkül zokogott. Az ajtón kilépett az orvos, aki arcára semmi jó nem volt írva.
- Mi történt? -támadtuk le.
- Dönteniük kell, de gyorsan.
- Mégis miről?
- A golyó a gerincét érte. Vagy eltávolítjuk, amivel a bénulás és a műtőasztalon lévő halál százaléka megnövekszik. Vagy nem vesszük ki, viszont akkor egy életre ottmarad a golyó. Ezután súlyos fájdalmak lesznek. Ha ezt válasszák, akkor a beteg lába bármikor megfájdulhat és rövid időre megbénulhat. -sorolta el az opciókat és a következményeket.
- Ha eltávolítják a golyót... Mennyi esély van a gyógyulásra? -kérdezte Mrs. Scott.
- 25%.
- Ne távolítsák el! -szóltam közben. - 25% nagyon kevés. Nem hagyom, hogy meghaljon.
- Akkor?
- A második lehetőség. -szólalt meg végül John.
- Hamarosan hoz az asszisztens egy papírt az engedélyezésről, azt kell aláírni. Az orvos gyorsan visszasietett a műtőbe az asszisztens pedig hamarosan megérkezett. Mrs. Scott gyorsan aláírta és idegesen megszólalt.
- Biztos jól döntöttünk?
...
- Be lehet menni, de egyszerre csak egy ember.
Sarah rámnézett, engedélyt kérve tőlem.
- Menjen nyugodtan.
Az üvegablakon keresztül figyeltem Markot. Sápadt volt és egy csomó cső volt a testébe vezetve.
- Enyém az ügy. -hallottam meg a vállam mögül a mély hangot.
- Ez nem jelent sokkal jobbat.
- Ha nem én vezetném az ügyet, nem mehetnétek be Markhoz.
Noah felé fordultam és mélyen a szemébe néztem. - Akkor sem lesz jobb, mert a rendőrség tudja az igazságot és ez mit is jelent? Mark börtönbe fog menni.
- Ez még messzebb van. Addig talán töltsd vele az időt.
- Hm. Csak egyszerűen nem megy. Mert folyton azon jár az agyam, hogy mi lesz vele később.
A fiú megrázta a fejét és hátat fordítva nekem elment.
- Te nem tudod, hogy milyen elveszíteni a legfontosabb embereket. -szóltam utána.
- Nem tudom, viszont már sok mindent átéltem és láttam. -ezzel a mondattal hagyott ott.
Szóltam a nővérnek, aki rámaggatta a ruhát és a maszkot. Miután Mrs. Scott távozott, én mentem be. Utálom a kórházakat. Ha idejövök sosem történik semmi jó. Peter és az én öngyilkossági kísérletem, anya halála, most Mark.
Leültem a vőlegényem mellé és megragadtam a kezét. Csendben virrasztottam mellette. Nem voltam képes beszélni. Nem tudtam egy szót sem kiejteni. Össze voltam zavarodva. Nem tudtam mit értek. Aggódtam, hogy milyen az állapota. Féltem, hogy mi lesz a jövőben. Haragudtam, amiért gondolkodás nélkül cselekedett. Szerettem, amiért az életet adta értem.
- Köszönöm. -csak ez az egyetlen szó volt, amit ki tudtam mondani.
Vége volt a jó időszaknak és következett a pokol.