Nicole és Mark története

3.évad 5.rész

A nappaliba hoztam a körömlakkot és elkezdtem kifesteni a körmöm. Nagyon régen csináltam meg rendesen. Szóval nekikezdtem. Bekapcsoltam a tévét háttérzajnak. Amikor egy ismerős hír jutott a fülembe.
- Megkerült John Scott. Az autókereskedő 2 éve meghalt. Ezt gondolta mindenki, még a családja is. Valójában a nyár elején letartóztatott Josemy Gómez Pérez vagy apja, Eduard Gómez Martín tartotta fogva egy másik országban. Más híreket most még nem tudunk.
A televízió felé pillantottam. Egy olyan videót adtak le amin Mark és Mr. Scott jött ki a rendőrség ajtaján. Mindkettőn napszemüveg volt. El is kapcsoltam a tévécsatornáról. Elegem van, hogy minden átlagos család életét felkavarja a sajtó és a televízió. Voltunk mi, most Mark. Hamarosan jön a szomszédunk? Valami sportadón állítottam meg, amin teniszeztek. Zajnak megfelel. Onnantól kezdve már csak a körmömmel foglalkoztam. A végeredménnyel meg vagyok elégedve. Viszont most, hogy kész voltam jött az unalom. Semmittevésem közepette eszembe jutott, hogy hamarosan iskola. Ezért előkaptam a telefonom és rendeltem pár sulis cuccot. Leakartam rakni a telefont, de az akkor szólalt meg.
- Halló -vettem fel.
- Szia Nicky. Adtak minket a tévében?
- Igen.
- Oké. -sóhajtott. - Ez lesz egy ideig. Nem sok ideig, oké?
- Okénak nem oké. De miért kérdezed?
- Nem fontos. Most mennem kell. Szia. -rakta le idegesen a telefont. Mark idegessége hamarosan valósággá vált. Ugyanis a házunk előtt két férfi állt. Ezzel nem lenne baj, de mégis gond. Mivel az egyiknek kamera van a kezében. Vagyis a tévétől jöttek. Már csomószor csengettek, de nem nyitottam ki. Majd jött a megmentőm. A bátyám.
- Köszönjük, hogy meglátogattak minket. El is lehet menni.
- John Scott kiszabadult a fogságból. John Scott fiának, Mark Scottnak van egy barátnője. Nicole Lewis. Mivel Scotték nem hajlandóak interjút adni Lewis kisasszonyhoz jöttünk. Hátha tud valamit mondani. A pénz nem akadály, fizetünk az információkért. -monta a tévés fickó.
- Amilyen lendülettel jöttek olyan nagy lendülettel mehetnek el.
- Nem áll szándékunkban elmenni.
- A rendőrség nem ezt mondaná. -szólt Peter, amire a két férfi el is ment.
- Szarban vannak Markék. Megeszi őket a sajtó. -jött be.
[...]
Ezen a napon fordult a feje tetejére az életem. Szeptember elseje. Jó emlék és rossz is. De kezdjük a legelején. A világ legboldogabb embereként keltem fel. Egy éve, hogy összejöttünk Markkal. Ennek örömére szerveztem valamit neki délutánra. Remélem tetszeni fog neki. Véletlenszerűen magamra vettem a ruhákat és boldogan ugráltam le a lépcsőn.
- Mi ez a boldogság? -kérdezte anya, miközben a kávéjából kortyolt egyet.
- Egy éve, hogy összejöttünk Markkal. -mosolyogtam rá.
- Értem. -mosolyodott el ő is.
- Ha nem haragszol el kell mennem. Vigyázz magadra. -pusziltam meg. Cipőmet lábamra húztam és a táskámat a hátamra dobtam.
- Szia anya. -kiáltottam és kirohantam az ajtón. Mark már itt volt. A kocsinak támaszkodva várt rám. Amikor meglátott kinyitotta az autó ajtaját és egy csokor rózsát vett ki belőle.
- Szia. -léptem hozzá közelebb.
- Jó reggelt Kékszeműm. -csókolt meg szenvedélyesen. Nehezen elváltunk egymástól. Mark a kezembe adta a rózsacsokrot.
- Köszönöm. -adtam egy apró csókot szájára. Visszarohantam a házba és anya elé raktam a csokrot.
- Vízbe raknád?
- Természetesen. -vigyororodott el. Én gyorsan visszamentem Markhoz.
- Boldog egy éves évfordulót. -jelent kisfiús mosoly ajkaira. Zsebéből egy kis dobozt vett elő és kinyitotta. A dobozkában egy gyönyörű nyaklánc volt. A mi monogrammunk volt benne. Vagyis "N&M".
- Úristen! Ez gyönyörű. Köszönöm szépen. -ujjongtam.
Kezeibe vette és segített felvenni.
- Nem mellesleg... -nyúlt a nyakához és egy ugyanolyan nyakláncot mutatott meg. - Nekem is van.
Őszinte mosoly terült el az arcomon.
- Megyünk? -kérdezte.
- Persze. -szálltam be mellé.
Elindította az autót és az iskola felé indultunk.
- Olyan boldog vagyok Mark. -vigyorogtam egyfolytában. Csalfa mosollyal az arcán tette egyik kezét a combomra. Hamarosan az iskolához értünk. Végzősként léptem be a suli ajtaján. Majd az osztálytermünkbe mentünk. Ahol már mindenki ott volt. - Helló. -pacsizott le Markkal William.
- Jó reggelt. -foglalt helyet egy neki tetsző padnál. Szememet forgatva huppantam le a mellette lévő székre.
- Sziasztok. -jött a padunkhoz Emma.
Ez hiányzott még nekem.
- Ti még mindig együtt?
- Van esetleg valami problémád ezzel kapcsolatban? -kérdezte Mark
- Nem. Jön két osztálytárs.
- Valentína az oké. De ki a másik? -értetlenkedett Mark.
- Egy pasi. -szólt Emma boldogan. - De most mennem kell. -mondta és arrébb tipegett.
- Jössz büfébe? -kérdezte tőlem a barátom.
- Aham. -raktam a zsebembe a telefont. - Mehetünk.
Mark megfogta a kezem és levezetett a lépcsőn.
- Kérsz valamit? -állt be a sorba.
- Nem, köszi.
Vásárolt magának kaját és megindultunk az osztályterem felé.
- Anyukád nem csinál neked reggelit?
- Elvakítja a boldogság. De mit várjak el? 20 éves vagyok. Mindjárt 21.
- Bocsi. -tettem fel a kezeimet, ami folytán neki mentem valakinek.
- Ne haragudj. -néztem a fiú szemébe. A barna íriszekben valami újat fedeztem fel.
- Mit nézed? Nem láttál még embert? -lett hirtelen agresszív Mark.
- Elnézést. Nem akarok én semmit a csajodtól. -forgatta meg unottan szemeit és arrébb állt tőlünk. Mark erősen megszorította a kezem és húzott maga után.
- Állj már meg. -emeltem fel a hangomat.
- Nem. -nézett rám. Szemeiben újból agresszivitást lehetett látni.
- Elmebeteg vagy. -rántottam el a karom.
- Komolyan leállnál azonnal egy gyerekkel csevegni? Nem ismerek rád. -fröcsögte, majd erősen megszorította az állam és ugyanúgy megcsókolt, mint a nyáron.
- Utálom, ha ilyen vagy. -toltam hátrébb a mellkasánál és dühösen mentem a termünkbe. Lehuppantam a székemre és szétnéztem a teremben. Semmi, de semmi újat nem láttam. Mark is mérgesen foglalt mellettem helyet.
- Bocs. -szólalt meg pont akkor, amikor bejött egy 30-as éveiben járó férfi.
- Sziasztok. Phil Salvador vagyok, az új osztályfőnökötök. -rakta le dolgait az asztalra és egy mosolyt küldött felénk.
- Elnézést tanár úr. Nem tiszteletlenségből, de mi lett az ezelőtti osztályfőnökünkkel? -szólalt meg Emma.
- Nem tudom. Nekem az igazgató titeket adott. Ennyit tudok. Visszatérve. Testnevelést és matematikát tanítok. Valami kérdés?
- Van felesége? -kérdezte Rebecca.
- Nincs. -nevetett.
Ekkor két diák lépett be. Valentína és Patrick. Szemeim kidülledtek, amikor megláttam a fiút. Azonnal Markra néztem, aki nyugodtan figyelte Patrick Parker minden mozdulatát.
- Tudom, hogy jól nézek ki, de nem kéne ennyire bámulni, Scott. -mondta gúnyosan az új osztálytárs.
- Nem azért nézlek, tudod jól, Parker. -forgatta meg a szemeit.
- Kölykök, elég. -emelte fel a hangját az új osztályfőnökünk. - Nincs vita.
Bemutatkozni és leülni.
- Valentína García Pérez vagyok. 17 éves.
- Nem vagy túl bőbeszédű. -nevetett Mr. Salvador. - Aki szeretne Valentínától valamit kérdezni, tegye fel a kezét.
Katy, a piros hajú, rocker lány felnyújtotta a kezét.
- Ismersz valakit innen?
- Igen, Nicolet, Lindát, Markot és Williamet.
- Van barátod? -kérdezte Henry, az osztály hülyéje.
- Van. -mosolygott.
- Valaki még? -érdeklődött Phil tanár úr.
Mivel senki nem rakta fel a kezét, Valentína egy üres padba ült le, és következett Patrick.
- Mesélj magadról. -dőlt a táblának Salvador.
- Patrick Parker vagyok. 19 éves. Apám orvos, anyám háztartásbeli és van egy húgom. Totál szexi vagyok, de ez látható. -fejezte be.
- Valaki szeretne kérdezni valamit egoista barátunktól?
Rebecca felrakta a kezét.
- Van barátnőd?
- Nem a hosszú kapcsolatok híve vagyok.
Ekkor Mark felrakta a kezét.
- Sikerült leszokni a szexfüggőségről? -kérdezte vigyorogva. Erre az egész osztály 'huu'-zni kezdett.
- Nem sikerült, sajnos. Most például a barátnőd nagyon tetszik. -húzta perverz mosolyra száját.
Mark arca kissé eltorzult, de pár másodperc múlva normálissá vált az arckifejezése.
- Nem csak most tetszik neked. Pár éve egyszer bepróbálkoztál, nem?
- Újra fogok. Míg ágyba nem viszem.
- Álmodozz csak, ott több a sikerélmény.
- Pff. Mit tudsz te bármiről?
- Többet, mint te. Elhiheted.
- Apádat is elrabolta a maffia. Téged miért ne vinnének el?
- Apámat, ne merészeld szóba hozni. -állt fel idegesen.
- Miért nem? Azt hiszed félek tőled? -gúnyolódott.
- Kéne, Parker. Maffiavezéreket jutattam börtönbe. Azt hiszed olyannal, mint te. Nem bánok el?
- Ja, azt hiszem. Mert idegbeteg embereket hamar diliházba küldenek.
Mark egy nagy levegőt vett és elindult Patrick felé.
(Aki nem emlékezne Patrickra: 1.évad 20. rész)