Nicole és Mark története

2.évad 17.rész

Ezen agyaltam és nem vettem észre hogy Mrs. Scott bejött az ajtón.
- Minden rendben? -nézett rám aggódva.
- Persze. -mosolyogtam őszintén. Talán a nyáron először.
- Rendben. Beszélgethetnénk?
- Igen. -álltam fel.
- Maradj csak. Elmondom itt, de kérlek ne szólj bele.
Nagyot bólintottam.
- Szóval. -dőlt neki az ajtónak. - Ami tegnap történt. Az nem tudom, hogy történt. Mark nem ilyen. Nem ilyenre neveltem. De ha mégis akkor nem ilyenre akartam. Egy lányt bántott. És hibásnak érzem magam. Mert... Mikor meghalt John akkor csak magammal foglalkoztam. Nem érdekelt, hogy mi van körülöttem. Nem foglalkoztam a saját fiammal. -gyűltek könnyek a szemébe.- És mikor észbekaptam már ott volt Ruth, a cigaretta és az alkohol. Későn jöttem ezekre rá. Még a férjem temetésére sem mentem el annyira sajnáltattam magam. Mostmár csak nevetek magamon. Próbálok mindent jóvá tenni. De félek, hogy nem sikerül. Annak viszont iszonyatosan örülök, hogy Mark tudja mit akar csinálni a suli után. És azt látva illetve tudva, hogy egy ilyen okos és gyönyörű lány áll mellette. Mindig felvidulok. Bármit tesz veled Mark nem érdekel téged. Hogy miért azt csak sejtem. -fejezte be. Válaszképpen felálltam a helyemről és szorosan megöleltem a nőt. A hátamat simogatva ölelt vissza. Még pár másodpercig álltunk így majd könnyeit letörölve ment ki a szobából. Mark ágya felé pillantottam, ahol a fiú még mindig békésen aludt. Vagyis nem hallott semmit. Jobb is így. Ez a beszélgetés Mrs. Scott és az én titkom marad. Újból a babzsákra ültem és a nagy ablakon bámultam ki. A nap még javában sütött hiába volt délután 5 óra. Furcsa mostanában az időjárás Londonban. Régen mindig esett az eső most meg állandóan süt a nap. Már-már annyira unatkoztam, hogy a globális felmelegedésen és London időjárásán agyaltam. Annyira elmerültem megint a gondolataimban, hogy újból nem vettem észre valamit. Mark felkelt.
- Min agyalsz annyit?-ásított.
- Minden hülyeségen.-mentem az ágyhoz. Először csak leültem, később már le is feküdtem. Szembekerültem Markkal. Az emlegetett zöld szemek pásztáztak engem. Kezeivel egy hajtincset tűrt a fülem mögé.
- Aludj velem.-suttogta.
- Rendben.-bújtam hozzá.
Átkarolt engem és lecsukta szemeit és én is elaludtam.

Magamtól keltem fel. Nem is csodálom. 7:19-et mutatott az óra. Mi a...? Délután 5 órakor aludtam el. Magam mellé pillantottam. Mark engem figyelt.
- Csak, hogy felkeltél. -csókolt meg gyengéden. A csókunkba belenyögtem annyira édes és kellemes volt.
- Beindulok, ha ezt csinálod. -motyogta az ajkaimra.
- Én meg ha te csinálod. -suttogtam. Fejét a nyakamba fúrta.
- Nem csinálom. -mondta bele a kulcscsontomba. Szavai csikiztek.
- Rendben. Én sem csinálom.
- Még jó. -mondta, de még mindig a nyakamba bújva.
- Kényelmes vagyok?
- Eléggé.
Még pár percig így maradtunk. De én már meguntam. Mint általában a dolgokat.
- Mennék készülődni. -simogattam meg a haját.
- Hajrá. Nem állít meg senki.
- Félig rajtam fekszel. Nem bírok mozdulni.
- Menjél akkor. -mászott le rólam sóhajtozva.
- Ajánlom, hogy te is készülj. Megyünk hozzánk. -kiabáltam már a folyosóról. Beballagtam a fürdőszobába. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Nem töltöttem sok időt a kabinban hisz sietni kell. Kiszálltam és magamra vettem egy törölközőt. Gyorsan fogat mostam és törölközővel mentem vissza a szobába. Mikor beléptem Mark éppen ivott. Meglátva engem kiköpte a szájában lévő folyadékot.
- Félrenyelek miattad. Így kell bejönni?
- Ja.
Mark felállt a helyéről és felém közeledett.
- Megőrülök tőled. -ölelt át. Tudom mi a szándéka. Ezért nem öleltem vissza. - Az ölelést viszonozni szokták.
- Tudom, hogy azért öleltél meg, hogy én visszaöleljek és leessen a törölköző rólam.
- Lehet. -vált el tőlem. - Nagyon szép vagy. -mért végig szemeivel.
- Tudom. -mentem a szekrényéhez. Kikaptam az itt található saját felsőmet, nadrágomat és fehérneműimet. Kibontakoztam a törölközőből és Mark előtt átöltöztem.
- Te kínzol engem.
- Szeretlek Mark. -pusziltam meg. - Mehetünk?
- Persze.
Lesétáltunk a lépcsőn. (nem gondoltátok volna) Senki nem volt a konyhában se a nappaliban.
- Anyukád?
- Gondolom dolgozni ment. Felvette az asztalon lévő kocsikulcsot és az autóhoz sétáltunk.
....Otthon....
- Sziasztok. -köszöntött minket anyu.
- Jó napot.
- Peterék? -kérdeztem.
- A szobájában.
- Mi jót csináltál tegnap? -mentem be vele a konyhába.
- Délután dolgoztam. Ma beadtam a főnöknek. Remélem jónak találja az ötletet.
- Biztos. -öleltem át.
- Ma pedig pihenést terveztem.
- Menj nyugodtan.
- Nem baj? Csak fáradt vagyok.
- Dehogy baj.
Bólintott és a szobájába ment.
Én kisétáltam a nappaliba.
- Éhes vagy?
- Aham. Csinálsz valamit?
- Persze.
- Köszi.
Visszavánszorogtam a konybába és elkezdtem palacsintát sütni. Ez jutott eszembe. Mark szereti szóval jó. Csináltam úgy 10 darabot. Nem tudom miért ilyen sokat. Nem baj. Majd megeszi, aki éhes. Kimentem az étkezőbe a tányérokkal. Mark már ott várt.
- Hú. Köszi. -vett máris el egyet.
- Szívesen. -ültem le az asztalhoz.
Megreggeliztünk és a nappaliba tartottunk. Éppen pihentünk mikor valaki eszeveszettül kopogott.
- Ki ez a hülye? -jött le Valentínával Peter.
- Mindjárt megtudjuk. -nyitottam ki az ajtót.
- Sziasztok. -lépett be idegesen William.
- A régi szép idők. -lökött meg Peter utalva arra, amikor itt szakítottak.
- Akkor sem volt jó és most sem jobb.
- Mert?
- Linda eltűnt.
- Mi van? -reagált először Mark.
- Eltűnt. Nem találom. Már mindenhol kerestem. Hívtam, üzenetet küldtem. De semmi.
- Lehet hogy haragszik rád és azért.
- Akkor fel szokta venni a telefont és elmondja hogy mekkora bunkó vagyok. De most semmi.
- Felhívom én. -csörgettem meg Lindát. De hiába.
- Látod. -mondta és ekkor csipogott egyet a mobilja.
" Na mi van? Nem találod Lindát? De sajnállak. Nem fogod soha megtalálni. Mert nálam van. És velem. Örökre. Mivel nem tudod, hogy én hol vagyok, ezért nem tudod, hogy a drága barátnőcskéd hol van. Nem fogod látni soha többé. A. -olvasta fel az üzenetet.
- Ki az az A? -kérdezte először a lány.
- Adam. -közölte idegesen Will. - A kurva életbe. Nem hiszem el.
- Milyen Adam?
- Adam Wish.
- Akkor tudom hol lehet. -mondta Valentína.
- Micsoda? Honnan ismered te Adamet?
- Josemyék. Nekik dolgozott. 2 tinédzser maffiózójuk volt. Vagy akkor van.
- Adam. Oké. De ki a másik?
- Egy lány. De még szeptemberben elment.
- Hogy hívják? -kérdezte Mark.
- Laura. Laura King azt hiszem.
Itt ledermedtem. Laura King. Laura akiről azt hittem, hogy a legjobb barátnőm. Elment, mert azt mondta, hogy a szülei elváltak. Közben maffiózó.
- Na ne. -dőlt neki a falnak Peter.
- Az a Laura? -nézett rám a legjobb barátom.
- Az. -sütöttem le a szemeimet.
- Nem hiszem el. Nem is azért ment el. Gómezéknek dolgozik. -sziszegte Peter.
- Ismeritek? -kerekedtek el a szemei Valnak.
- Peter volt barátnője és az én volt legjobb barátnőm.
- Hazudott mindenkinek. Mindenkinek. Beilleszkedett közénk. És adta az információkat Gómezéknek. Kiszúrtak velünk. Átvertek. Nem hiszem el. -dörzsölte meg a halántékát a bátyám.
- Igaza van Peternek. És csak úgy elment vagy kiment egy új maffiához?
- Furcsa egy lány volt. Szerelmes volt Josemybe. Ő felajánlotta, hogy a Franciaországban lévő bázisukon legyen. Elfogadta és elment.
- Honnan tudsz te ilyeneket? -vonta kérdőre Mark.
- Sokszor volt nálunk. Egyszer hallottam, hogy valakivel beszél telefonon. És ezeket mondta neki.
- Josemybe volt szerelmes. De velem járt. Hát beszarás. Egy senkiházi. Csak a pénz érdekli. -dühöngött még mindig Peter.
- Nyugodj le. Ő már nincs itt. És nem is lesz. De annál nagyobb gond Adam. Elrabolta Lindát. -szóltam rá a testvéremre.
- És hol lehetnek? -kérdezte William.
- Van egy pár lehetőség. Először a bázist kéne megnézni. Már lezárták az ügyet. Üresen van hagyva. Ha ott nincsenek...