Nicole és Mark története

2.évad 13.rész

Én követtem őt. Nem akartam vele kettesben lenni. Mark is jött, mert hallottam hogy csapódik az ajtó.
- Kitől kaptál pofont? -nézett Markra. Félve pillantottam rá. Tényleg egy piros tenyérnyom volt látható az arcán.
- Anyu.
- Megérdemelted?
- Teljesen.
- Hagylak titeket beszélgetni. -ment a konyhába.
- Hercegnőm én nagyon sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Soha nem bántanálak. -jött közelebb. Ahogyan közeledett én hátráltam.
- Nem bántanálak.
- Mégis sikerült.
- Fáj?
- Igen. -suttogtam. De az igazat mondtam.
Mark szemébe sajnálat csillant.
- Esküszöm, hogy a düh vezérelt. Magamtól nem tettem volna meg.
Bólintottam. Mert tudom, hogy tényleg nem bántana. De most kicsit meginogott a bizalmam.
- Mostmár tényleg nem bízol bennem. -sóhajtotta. - Megnézhetem?
- Mit? -dadogtam.
- Amit én okoztam.
Félve ugyan, de bólintottam. Közelebb jött amitől automatikusan hátráltam. Még mindig hozzám közeledett, de én már nem mentem odébb. Bízok benne. Finomam megsimította a karomat. Amitől melegség lett az egész testemben. Egy puszit adott az ajkaimra majd felemelte a pólóm alját. Óvatosan lehámozta rólam a melltartót. Melleimen lilás és piros foltok voltak. Mark kidüllesztett szemekkel nézte. Hirtelen lerogyott a földre.
- Egy szörnyeteg vagyok. -suttogta maga elé.
- Nem vagy az. -vettem vissza a ruháim.
- De az vagyok. -emelte fel a hangját. Újra félni kezdtem tőle. Ugyanúgy beszélt ahogyan akkor.
- Hülye idióta vagyok. Bántani téged. Jézusom. -kiabálta.
- Mi van? -jött ki dühösen. - Te bántottad Nicolet? -fogta meg Mark pólóját.
- Igen. Bazdmeg. Mondd meg. Ekkora hülyét mint én. Miért csináltam? Hisz meghalnék Nickyért. A kurva életbe már. -dühöngött tovább.
- Te komolyan megverted a húgomat? -üvöltötte.
- Nem vertem meg.
- Akkor?
- Megszorítottam.
- Az verés te hülye. Hol? -szórt szikrákat a szemei.
Mark egy nagyot nyelt.
- A fenekét és a melleit. -suttogta. Abban a pillanatban egy akkora balost kapott, hogy még Schwarzenegger is megirigyelné.
- Többet érdemelsz te barom.
- Tudom.
- Miért csináltad?
- Mert ideges voltam. Magamtól nem csináltam volna. -törölte le a vért az arcáról.
- Nem ez a megoldás. -enyhült meg.
- Tudom. De abban a pillanatban olyan dühös voltam, hogy így tudtam levezetni. Nicole-on. -suttogta a végén a nevem.
- Jó. Menj a fürdőszobába mosd le a fejed.
Mark felkelt a földről és elballagott a helyisegből.
- Fáj?
- Igen. De elmúlik.
- Biztos?
- Persze.
- Ugye tudod, hogy csak azért csinálta.
- Tudom. Csak most egy kicsit félek tőle. -suttogtam.
- Hallod Nicole. Nem kell. Felfogta, hogy többet ilyet nem csinál.
- Oké. De...
- Tudom. Kell egy kis idő.
- Igen. Ugye nem haragszol rám?
- Én kérek bocsánatot, hogy reggel olyan bunkó voltam.
- Megbocsátva. -mondtam. - Te haragszol?
- Nem. -ölelt át.
Leültem a kanapéra.
- Hazajössz?
- Igen. Megyek is pakolni.
- Oké.
Peter elment az egyik szobába. Gondolom ott kapott helyet. Mark jött ki a fürdőszobából. Még mindig vérzett az orra. Leült mellém és onnan figyelt.
- Nagyon sajnálom. -tette tenyerét a combomra. Érintésétől kirázott a hideg. Egyszerre kívántam és féltem tőle.
- Ne félj tőlem. Soha az életbe nem csinálok többé ilyet. Szeretlek, mindennél jobban.
Bólintottam és adtam egy puszit az arcára. Amitől egy óriási mosoly terült végig arcán. Meg akart csókolni de én elhúzodtam. Keservesen bicentett.
- Én is szeretlek. De most kell egy kis idő, meginogott egy picikét a bizalmam.
- Rendben. Szakítani akarsz? Mert megértem. A te helyedbe én is ezt tenném. Akkor nem is zavarok. Ha majd... Vagy... -állt fel zavartan.
- Mark. Ne menj el. Nem akarok szakítani. Csak.... Bevallom félek tőled. -suttogtam.
- Nagyon durván viselkedtem. De ne félj tőlem. Nem csinálok ilyet. Bennem bízhatsz. Szörnyen szégyellem magam emiatt. Kérlek bocsáss meg. -nézett rám boci szemekkel.
- Soha?
- Soha többet. -guggolt le elém.
- Miért nem tudok rád haragudni? -mondtam el neki az igazat. Válaszul egy szoros ölelésbe vont.
- Köszönöm, hogyha ilyen baromságokat csinálok. Ráadásul veled. Akkor is itt vagy mellettem.
- Szeretlek te majom. -nevettem.
- Imádlak Kékszeműm. -bontakozott ki az ölelésből. Homlokát az enyémeknek nyomta és úgy nézett mélyen a szemeimben.
- Mindent megadnék neked. -puszilta meg ajkaim. Nem csókolt meg. Csak megpuszilt. Jelezve, hogy tiszteletben tartsa a kérésem.
- Menjetek nyugodtan. Még pakolok.
- Oké. Megyünk.
Ebben a pár percben kettesben voltam Markkal és nem rettegtem tőle. Mark kinyitotta az ajtót és előre engedett engem. Becsapta azt, majd engem követett.
- Hova?
- Kosárpálya?
- Jó.
- Mark. -kérdeztem miközben a pálya felé sétáltunk.
- Igen?
- Lehet, hogy nem kéne most erről beszélni de... Te mivel szeretnél foglalkozni?
- Autókereskedő. Mint apu.
- Nem igen értek a kocsikhoz. -nevettem.
- Hát arra rájöttem. -mosolyodott el ő is.
- Használt kocsi kereskedés vagy.... Hogy is hívják?
- Szalon? -kérdezte röhögve.
- Igen. -nevettem el én is magam.
- Előszöris használt. Mert mostanában nem igen vesznek autókat szalonokból. Szegények az emberek. De ha beindulna a biznisz. Akkor szalont is nyitnék.
- Szakszerűen magyaráztad el.
- Ebben nőttem fel.
Még elbeszélgettünk egy ideig. Amikor a pályára értünk. Ugyanazok a gyerekek voltak ott.
- Sziasztok. -köszönt Todd.
- Hello. -intettem neki.
- Beállunk? -kérdezte.
- Aham.
Elkezdtünk meccsezni velük. Már 5:2 -re vezettünk. Mikor négy 16 év körüli fiú jött.
- Mi helyünk. Húzás innen. -mondta az egyik. Martinék már készültek elmenni.
- Ti helyetek mi? -kérdezte Mark.
- Ja. Jobbak vagyunk ezerszer mint ti. -nevetett gúnyosan.
- Biztos vagy benne? -hajolt a fiú felé. Aki 1 fejjel biztos kisebb volt, mint a barátom.
- Ja. -beszélt bele Mark mellkasába.
- Akkor játsszuk le.
- Rendben.
- Kezditek vagy féltek kezdeni?
- Kezdjük. A fiú közel volt, hogy bedobja a palánkba. De nem sikerült.
- Ezerszer jobb mi? -dünnyögte Scott.
Na add ide. Figyelj és tanulj. Pattogtattot egy keveset majd csontnélkül bedobta.
- Szerencséd volt.
- Hát akkor ebben a pár percben jó sok szerencsém lesz még.
- Aham. Persze. El ne szállj. A csajszi kivel van? -kérdezte perverzen.
- Inkább dobjál. -vált feszültté Mark.
- Na. Kinek szurkolsz babám? -fordult hozzám. Szemeim kidülledtek. Babám?!?!?
- Ne fűzd a barátnőm.
- Gyere cicám. Nálam jobb helyed lesz. Úgy megdöngetlek, hogy csak na. -nevetett.
- Na ide figyelj taknyos. -fogta meg a fiú állát. - Eltűröm, hogy királykodsz itt. De azt már nem, ha a barátnőmnél próbálkozol.
- Mert mi lesz? Hívod apucit?
Mark nagyobb ütést adott neki, mint amit Petertől kapott.
- Ezt kapod te szarházi. Menjél el innen jó messzire a bandáddal. Meg ne lássalak benneteket ezen a pályán, mert ennél nagyobbat kaptok mindannyian.
A fiú haverja odalépett Markhoz, hogy behúzzon neki. De a barátom elkapta a kezét és csavart egyet rajta. A tinédzser csuklóját fogva vágódott le a földre.
- Valaki még esetleg?
- Esetleg én? -jött hozzánk Matthew.
- Te meg mit keresel itt?
- Erre jártam. Mit csinálnak a kölykök?
- Felidegesítettek.
- Oké.
A kölykök elmentek a pályáról szerintem örökre.
- Mi újság?
- Jól vagyunk. Köszi. Te jobban vagy?
- Ja. Már nincs bajom.
- Mi most megyünk. Sziasztok. -mentek el Toddék is.
- Itt hagynak minket. -ült le mellém a földre.
Beszélgettünk egy ideig. Mert már 17:00 volt.
- Szerintem mi is megyünk.
- Nyugodtan. -feküdt le a betonra.
- Nem mész haza?
- Tegnap kicsaptak az egyetem koleszából.
- Nincs lakásod?
- Nincs.
- Jamesnek új lakotársa lesz.
- Tényleg. Ha ideadod a telefont akkor beütöm James lakásának a címét. Biztos szívesen befogad. Ha nem. Amit kétlek. Akkor gyere hozzánk.
- Oké. Köszönöm.
Itt elváltak útjaink. Mark és én mi hozzánk mentünk. Matt pedig Jameshez.