Nicole és Mark története

4.évad 11.rész

Mérgesen futottam be a rendőrkapitányságra, hogy átvezessenek a börtönbe.
- Szia Nicole. -nyitotta ki előttem az ajtót Noah.
- Szia. -vágtam le magam a székre.
- Azonnal hozom. -ment ki.
A szoba mennyezetét néztem, mikor meghallottam egy lépést.
Mark leült velem szemben, de nem nézett a szemeimbe.
- Ki mondta, hogy gyere be?
- Miből gondolod, hogy valaki kérte, hogy jöjjek be?
- Ismerlek Nicole, magadtól nem jöttél volna be. Túl makacs vagy ahhoz. -tördelte ujjait még mindig úgy, hogy nem nézett a szemeimbe.
- Én vagyok makacs? -kérdeztem. De nem válaszolt.
- A francba Mark, nézz már rám.
Rám emelte tekintetét és bár ne tette volna.
Az egyik szeme körül egy hatalmas lila folt volt, valamint a tekintete véres volt.
- Te.. Kivel verekedtél?
- Austinnal.
Belemarkoltam a combomba, hogy nehogy rámorogjak.
- Ne haragudj rám, Nicole. Könyörgöm. Én majdnem meghaltam, amiért nem láttalak 3 hétig. Anno egy napot alig tudtam kibírni nélküled, most meg majdnem egy hónapig nem látogattál meg. Értelek téged. Illegális dolgokba keveredtem és nem szóltam neked erről egy szót sem. De mentségemre szóljon, hogy nem akartalak belevinni a mocskos ügyeimbe. Mindennél jobban szeretlek, Kékszeműm.
- Kihagytad, hogy kémkedtél utánam.
- Nicole... -dőlt hátra a székében. - Nem kémkedtem utánad, csak szerettem volna tudni, hogy biztonságban vagy.
- Valamint azt is, hogy esetleg nem Simon ágyában ébredek, ugyebár. Egy kicsit sem bízol bennem.
- Ilyet ne is mondj. Bízok benned és sosem kelnél fel Simon ágyában. Soha.
- Akkor mégis miért állítottad rám az egyik emberedet?
- Mert nem lehetek melletted és féltelek. Mi van akkor, ha Patrick egyik embere figyel téged? Csak védeni akarlak.
- Ha egy kicsit is szeretsz Mark, akkor nem kémkedsz utánam többé.
- Rendben van. -rakta kezeit az asztalra.
Minden fal, amit eddig felépítettem ekkor leomlott. Nem akartam közel engedni magamhoz Markot. De most őszintén? Mikor tudtam magam távoltartani Marktól?
Kezemet az övéhez simítottam, majd erősen szorítottam.
Mark felsóhajtott és összekulcsolt ujjainkat ajkaihoz emelte.
- Sajnálom kedvesem.
- Van egy rossz hírem tubicáim. -szólt közbe Noah. - Két hónapig nem láthatjátok egymást.
- Tessék? -akadtunk ki egyszerre Markkal.
- Az igazgató megtiltotta a mai cselekedeted után. Azt parancsolta, hogy aki meglátogat, csak két hónap múlva látogathat újra.
- A kibaszott életbe. -szorította meg a kezem.
- Valamint vége a látogatási időnek.
Mark a fejét lehajtotta és még jobban szorította a kezem. Felálltam és mennem kellett volna. De a lábam odagyökerezett. Mark is felállt. Pár másodpercig néztük egymást, majd egyszerre estünk egymás ajkainak. Szorosan magához ölelt, majd elengedett.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. -adtam még neki egy utolsó csókot.
Noah kiengedett. Az ablakból még láttam Markon, hogy sokkal nyugodtabb, ami boldogabbá tett.
A friss levegőre érve végre kifújhattam magam. Minden magyarázatot megkaptam és mindketten szeressük egymást, ezért tartunk ki egymás mellett. Viszont volt még egy nagy kő a szívemen. Most, hogy kibékültünk, erre fel két hónapig nem láthatom.

- Sziasztok. -rúgtam le a lábamról a cipőt, majd a konyhába siettem.
Peter egy széken ült ölében Ninával.
- Na? -foglaltam helyet előttük.
- Kislány.
Mosolyogva dőltem hátra.
- Lányt tudtál csak összehozni? -néztem a bátyámra.
- Nagyon vicces vagy. -nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Nem lesz öcsém. -lógatta a lábat Charlie.
- És még kevesebbet is fognak velem foglalkozni. -arcán csalódottság tükröződött.
- Nem baj. Majd mi itt leszünk egymásnak. -karoltam át a kisfiút.
Pár perc múlva már a szobámban pihentem. Peter pedig kopogás nélkül berontott és leült az ágyamra.
- Hogy ment?
- Jól.
- Ez mit jelent? Kivel verekedett?
- Austinnal.
A bátyám a kezeit ökölbe szorította.
- És még? Valami büntetés? Veszekedtetek?
- Aki meglátogatja, az csak két hónap múlva teheti meg újra.
- A legrosszabb büntetés egy bezártnak.
- Miért? A magánzárka jobb?
- Nem, de az jobb Marknak, ha nem láthat hónapokig?
- Oké, értem.
- És köztetek?
- Kibékültünk, azt hiszem.
- Mi az, hogy hiszed? Csak te voltál dühös, Mark nem.
- Oké, van bennem még harag, de megbocsátottam, apuci.
Nevetve ölelt át.
- Ráadásul lányos apuka.
Felborzolta a hajam, mint kiskorunkban. Egy puszit adott az arcomra és távozott. Boldogan tértem nyugovóra, csak akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám másnap.
...

Viszonylag későn keltem fel, ezért elkéstem a cégtől. Gyorsan futottam be az aulába, ahol egy olyan személy fogadott, akit nem akartam látni.
- Szia. -állt fel a székből a férfi.
- Mit akar még? -hátráltam egy lépést.
- Szeretne még pár olyan ügyet, amiről nem szólt a vőlegénye?
- Tessék?
- Mi lenne, ha ezt máshol beszélnénk meg? -mondta Dave, a verekedések főnöke.
- Oké, jöjjön fel.
Lassan sétált be mellém a liftbe. Nem volt rajtunk kívül senki, ezért meg mertem kérdezni.
- Illegális?
- Is-is és nem csak Scott van benne.
Idegesen vártam, amíg bejutottunk egy tárgyalóba.
- Szóval?
- Mark Scott és Peter Lewis mondhatni, hogy kisebb maffiaügyekbe keveredett.
A fejemet ráztam. Nem hiszem el... Megint megtörténik.
- Hogy érti?
- Fegyverekkel fenyegettek meg embereket és dúsgazdag vállalkozóktól, illegális személyektől "loptak" el pénzt.
- És ezt hogyan?
- Megtudták, hogy milyen mocskos ügyeik vannak és ezt kihasználva lóvét csikartak ki ezektől az emberektől.
- És milyen emberektől?
- Akárcsak mi. Mint ő vagy én. Sok mocsok kötődik hozzánk.
- Miért bíznék magában?
- Vannak fényképeim is.
- Mutassa meg.
Elővette a zsebeiből és elémtolta. Jól látható volt Mark és Peter arca.
A bátyám éppen egy papírt tol egy ember elé, míg Mark kezében egy pisztoly van.
- Ezeket a képeket megtarthatom?
- Igen.
- Miért mondta el nekem?
- Szerintem magának tudnia kell erről. És ez a Peter szabadon van és veszélyeztetheti az üzletem.
- Esetleg nem tudja, hogy tart-e még ez?
- Elvileg az utolsó ilyen cselekedetük egy éve történt.
- Mindenesetre köszönöm, hogy ezt elmondta nekem.
- A saját bőrömet óvom. -felállt az asztaltól, majd intve egyet távozott. Én is gyors kirohantam a tárgyalóból beleütközve Mr. Scottba.
- Hova ilyen hevesen?
- Egy újabb mocskos ügyet kell kiderítenem. -vágtam a szavakat Johnhoz, majd kimentem az épület elé.
...
- Szia hugi. -rakta le a kezében levő papírokat Peter. - Történt valami?
- Miből gondolod?
- Nem szoktál bejönni az ügyvédi irodámba.
- Nagyon jó ügyvéd vagy, a szüleink büszkék lennének rád. -mondtam gúnyosan.
- Miért így mondod?
- Ezért. -toltam elé a képeket.
A szemei kidülledtek és egy nagy sóhaj szakadt fel belőle.
- Megmagyarázom.
- Szerintem ezen nincs mit. Oké, Markból kinéztem ezt, de belőled nem. Te ügyvéd vagy. Hogyan keveredhettél ilyenbe?
- Kellett a pénz és móresre kellett tanítani azokat a köcsög gazdagokat.
- Mire kellett a pénz?
- A családomnak. Hogy házat és autót tudjak vásárolni.
- Ott volt az örökség.
- Tényleg? Abból a kertet tudtam volna csak megvenni, mert olyan magas árak vannak Angliában.
- Nina tud róla?
- Dehogy.
- És nem vette észre, hogy növekszik a pénz, de nagyon gyorsan?
- Azt mondtam neki, hogy most indul be a karrierem, ami igaz is volt.
- Nagyot csalódtam benned Peter. Oké, hogy ilyeneket csináltál, mert biztos, hogy megérdemelték azok az emberek. Elfogadom, az ember követ el hibákat. De nem szóltatok róla egy kibaszott szót sem! -mostanra már felvittem a hangom.
- Sajnálom Nicole.
- Ne sajnáld. Mondd el Ninának.
- De..
- Nincs de. A gyerekeid anyja, tudnia kell.
- Kitől tudod?
- Dave-től, a verekedőstől.
Idegesen a mennyezetre nézett.
- És Mark?
- Mi van vele?
- Vele mit fogsz csinálni?
- Mark, dögöljön meg. Teljesen megérdemli, hogy börtönben rohad. -felálltam és még utoljára szóltam két mondatot a bátyámnak.
- Elgondolkoztatok azon, hogy mit tettettek? Milyen helyzetbe hoztátok a szeretteiteket? -ezután kiléptem az ajtón.
Azt hittem, hogy a szüleim halála a legrosszabb dolog, ami történt az életemben. De valahogy most egyre csak csúszok le a lejtőn. Olyan titkok derülnek ki, amelyeket, őszintén, nem akartam tudni. Sokkal jobb lett volna, ha nem ismerem meg az igazat. Akkor talán több remény marad az életemben.