Nicole és Mark története

5.évad II. 22.rész

-Simon-
Az események alatt Harry elaludt a kezeim között, ezért felvittem az emeletre és lefektettem az ágyába. A vendégszobából összeszedtem a ma estére idehozott cuccaimat és dühöngve dobáltam be őket a táskámba.
Dübörgő léptekkel rohantam le a lépcsőn és már a cipőmet vettem fel az előszobában.
- Simon... én...
- Könyörgöm, kímélj meg ettől! -kaptam le a kabátomat a fogasról.
- Nem történt semmi.
Hitetlenekdve megráztam a fejemet.
- Nem történt semmi? -nevettem fel hisztérikusan. - Kibaszottul randizni voltál egy férfival mikor azt mondtad, hogy a barátnőiddel mész el egy bárba. Kibaszottul megcsalsz engem.
A gondolatok csak úgy repkedtek a fejemben, így nem emlékeztem hogy hova tehettem a kulcsaimat. Pedig azokra kibaszottul szükségem lett volna.
- Nem csallak meg. Nem is vagyunk együtt és amúgy sem történt semmi.
- Szóval már nem vagyunk együtt? Jó tudni Polly, kibaszottul jó tudni.
- Nem úgy értettem.
- De kurvára úgy értetted. Hetek óta egy kibaszott hotelszobában lakom és eddig arra vártam, hogy megbeszéled velem a történteket és visszajöhetek. De ezekután rájöttem, hogy erre már esélyem sincs. Kibaszottul új életet kezdtél. Nélkülem. És még szólni sem szóltál, hogy ez lesz a sorsom. A hátam mögött, a szemembe hazudva jöttél össze egy random csávóval. Hogy lehettem ennyire hülye?
- Nem vagyunk együtt. Ez csak egy vacsora volt.
- Csak egy vacsora? Akkor azért akart megcsókolni és azért vallott szerelmet percekkel ezelőtt a kertem kapujában? -kiabáltam.
- Ne kiabálj! Még felkelnek a gyerekek.
- Mióta tart ez? Hm? Mióta? Már akkor is megvolt ez a díszpinty, amikor még egy ágyban aludtunk?
- Nem, persze hogy nem. Csak két hete beszélgetünk.
- Hát ez frenetikus.
- Simon. Túlgondolod ezt az egészet. Csak elhívott egy egyszerű vacsorára.
- Akkor miért vagy így kiöltözve? Könyörgöm, nem kellett levetkőznöd, mert ez a szarházi már ígyis szinte meztelenül látott. Akkora dekoltázsod van, hogy egy ország el tudna veszni benne.
- Hogy mondhatsz ilyet? -könnyezett be.
- Csak nézz magadra! -fröcsögtem.
- Szülés utáni depresszióban szenvedtem, de te ezt egyszer sem kérdezted meg!
- Tessék?
- Az orvos egy hónapja diagnosztizálta nálam. Azért viselkedtem úgy, azért voltam olyan amilyen, de téged nem érdekelt, hogy mi bajom van. Végre volt egy olyan ember, aki figyelt rám. Ron törődik velem, tényleg érdekli, hogy mi van velem. Végre valaki megértett engem és neki nem kellett eljátszanom, hogy minden rendben van velem, neki az igazi oldalamat tudtam adni.

Polly szavai leforráztak. Nem is leforráztak, inkább kitépték a szívemet, majd még több késszúrást irányítottak felé.
- Szóval én vagyok a hibás. Én nem figyeltem eléggé, én nem voltam elég jó, én voltam a gonosz, igaz? Amikor kibaszottul olyan türelmes voltam veled, mint még soha senkivel és még te mersz hibáztatni engem és a szemembe mondani, hogy én vagyok a szar ember, amikor hónapokon keresztül egy szép szavad nem volt hozzám? Én nem értelek meg téged? A szülés óta az alattvalód vagyok. Mindent úgy csináltam, ahogy akartad, hogy megkönnyítsem neked a dolgokat. Nem győztem lenyelni a dolgokat, csakhogy véletlenül se sértselek meg! Engem nem érdekelt, hogy mi van veled? Mondd, te hallod azokat amiket mondasz? Komolyan a szülés utáni depressziódra akarod fogni azt, hogy lecseréltél engem? Azt akarod mondani, hogy jobban viselkedik veled egy vadidegen, akivel két hete beszélgetsz, mint én, a gyerekeid apja? Ezzel szeretnél mentegetőzni? Ezzel szeretnéd megjavítani a bűnödet és a lelkiismereted?
Remegve ráztam meg a fejemet.
- Én ezt nem hiszem el. -fogtam a fejem. - Mindent rám akarsz kenni, csak hogy te szabadulhass a marcangoló érzéseidtől. Mit tud jobban ez a csávó? Hm? Mire képes amire én nem?
- Simon, kérlek...
- Törődik veled, gondoskodik rólad, szeret, meghallgat, megért? Ezek bennem nem voltak meg?
Felvettem a földre leesett kulcsomat és farkasszemet néztem a menyasszonyommal.
- Hol a gyűrűd?
- Tessék?
- Nincs az ujjadon.
- Fent van a szobában.
- Hozd le!
- De...
- Csak hozd le.
Végignéztem, ahogy felmegy majd visszatér. Végignéztem, ahogyan remegve újra felveszi az ujjára a gyűrűt. Majd elémállt.
- Nem, nem. -ráztam a fejem.
Megragadtam a kezét és lehúztam az ujjáról a gyűrűt.
- Elcseszted. Kibaszottul elcseszted. Nem érdemled meg az anyám gyűrűjét. -vicsorogtam.
- Simon, ne menj el. -fogta meg a karomat sírva.
- Szeretnél még valamit mondani? Szeretnél még valamit rámkenni? Szeretnél még jobban megalázni? Hm? Akarsz még egy rohadt kést szúrni a szívembe? Mit akarsz? -éreztem, hogy megerednek a könnyeim.
- Én nem akarom, hogy vége legyen. -érintette a homlokát az enyémnek. - Nem akarom, hogy elmenj. Nem akarok nélküled élni.
- Akkor miért csinálod ezt velem? Miért löksz el? Miért gyűlölsz? Miért vagy egy másik férfival?
- Nem vagyok vele. Veled vagyok.
Hátraléptem egyet és hevesen ráztam a fejem.
- Polly... Szemtanúja voltam annak, hogy beleszeretsz egy idegenbe és engem magamra hagysz.
- Nem vagyok szerelmes belé.
- Itt nem én vagyok a rossz, Polly. Te nem törődsz velem, te nem hallgatsz meg, te nem értesz meg, te nem szeretsz engem. Itt te vagy a hibás ezért az egészért, nem én.
Közelhajoltam hozzá és a szemébe nézve mondtam ki a szavakat.
- Menj és dugasd meg vele magad. Menj és csináltasd fel magad vele. Menj és törd össze az ő szívét is. Soha az életben nem fogom ezt neked elfelejteni, édes. -ejtettem ki gúnyosan a Ron által kreált becenevét.
Aztán otthagytam. Otthagytam a lefolyt sminkjével és az összetört szívével. Így fair! Ha neki is legalább annyira fáj, mint nekem.
...
Markék háza előtt várakoztam a hidegben. Az úton idefele sírtam, kibaszottul sírtam. Sosem voltam érzelmileg túlságosan erős és most, ebben az állapotban még jobban instabil voltam.
Kinyílt az ajtó, de lefelé kellett néznem, hogy lássam az ajtónyitót.
- Szia, Simon bácsi. -integetett nekem Zara.
Pizsamában volt és egy plüssnyulat szorított magához.
- Szia cukorpofa. -felkaptam az ölembe és egy puszit nyomtam a puha arcára.
Becsuktam magam mögött az ajtót és lerúgtam magamról a cipőmet.
- Anyáék hol vannak?
- Nem tudom.
- Nem tudod?
- Biztos alszanak.
- Miért vagy még fent éjfélkor?
- Csengettek. Felkeltem és kinyitottam az ajtót. Olyan buta vagy.
- Buta vagyok?
- Butaságokat kérdezel.
A lépcső felől léptek zaja hallattszott és pár pillanat múlva már a villany is felkapcsolódott.
- Mit kerestek itt? -dörzsölte a szemét Mark.
- Zara kinyitotta nekem az ajtót.
- Ezt már megbeszéltük, Zara. Te nem nyithatod ki az ajtót.
- Dehát csöngettek. -durcázott a kislány.
- Akkor sem! -kivette a kezemből a lányát és lerakta a lépcső elé. - Menj vissza és aludj! Hihetetlen, hogy ilyen szófogadatlan vagy.
Zara kinyújtotta az apjára a nyelvét, majd visszament a szobájába.
- És te? -ásított.
- Nicole?
- Alszik, mint minden normális ember szerda hajnalban.
- Öhm...
- Igen? -vonta fel a szemöldökét.
- Lakhatok itt?
- Tessék? -kerekedtek ki Mark szemei.
- Mármint nem örökre, nyilván nem, csak amíg keresek egy új lakást és elintézem annak a papírjait.
- Persze, oké, nem probléma, csak... Miért?
- Hát, ez hosszú sztori lenne most. -vakartam a fejem.
- Zara miért van még mindig fent? -jött le ásítozva a lépcsőn Nic.
- Szia, Simon.
- Hello.
- Te sírtál? -kémlelte az arcomat.
- Nem. Minden oké. -hazudtam.
- Oké. Mi a helyzet? -kérdezte, miközben kinyitotta az ajtót és beleivott a narancslébe.
- Simon itt szeretne lakni. -válaszolta Mark.
- Micsoda? -vonta fel a szemöldökét Nicole.
- Ha ekkora probléma, akkor semmi. -sóhajtottam.
- Dehogy probléma, csak...nem értem.
- Mi történt, Sim? -nézegetett figyelmesen Mark.
- Polly megcsalt és nincs kedvem még mindig egy kibaszott hotelben lakni, mert egy hónap bőven elég volt, de ha probléma, akkor visszamegyek oda és kivárok ott, amíg keresek magamnak egy lakást.
- Hogy tessék? -döbbent le Nicole. - Mi az, hogy Polly megcsalt és miért laksz egy hónapja egy hotelban?
- Muszáj ezt most? Nem lehetne később megbeszélni ezt? Kurvára fáradt vagyok, kibaszottul fáj a fejem és kibaszottul most láttam a menyasszonyomat egy másik férfival. Mindjárt bőgni fogok és csak aludni szeretnék. -fogtam a fejemet.
Mindketten a szemüket kidüllesztve néztek és próbálták összerakni a hallottakat.
- Azonnal megágyazok. -csapta be a hűtőajtót Nicole.
- Köszönöm. -nyeltem egyet.
- Majd én elintézem, te csak menj vissza aludni. -tolta fel a lépcsőn a feleségét Mark.
- Szó sem lehet róla. Te holnap korán kelsz, mert mész dolgozni, nekem nem kell mennem.
- Akkor is. Neked pihenned kell.
- Azt hittem már megbeszéltük, hogy jól vagyok. Kutya bajom sincsen.
- Nem érdekel. Menj és aludj! Te meg gyere, Simon.
Felballagtam utánuk a lépcsőn. Mark kinyitott előttem egy ajtót és betessékelt.
- Mindjárt hozom az ágyneműt, egy pillanat. -ténfergett ki a helyiségből.
Én csak fáradtan az ágyra zuhantam és hagytam, hogy ismét eleredjenek a könnyeim.
...
Nicole csendben pakolta elém a reggelimet. Egész reggel csendben volt. Nem szólt semmit, amikor lejöttem a lépcsőn, miközben csinálta a kaját, amikor Mark elment dolgozni. Végig kussban volt.
- Ez így még nyomasztóbb. -morogtam.
- Ha nem akarsz róla beszélni, én nem nyaggatlak. Inkább nem szólok semmit, nehogy faggatózni kezdjek.
Leült elém és a szájába kapott egy falat rántottát.
- Zara ilyenkor még nem szokott fent lenni? -néztem a faliórára, ami 8 órát mutatott.
- Nem. Akkor kel fel, amikor tud. Majd lejön, ha fent van.
- Oké. -rágtam tovább a reggelimet.
Tudtam, hogy miért csinálta ezt Nicole. Fordított pszichológiát használt. Azt szerette volna, ha magamtól nyílok meg neki, mert tudta, hogy ha ő végig csendben van, én akkor is beszélni fogok, mert egyszerűen sosem tudom befogni a pofámat.
- Azt mondta, hogy elmegy a barátnőivel egy bárba. Én meg addig vigyáztam a gyerekekre. -tologattam egy szelet uborkát a tányéromon.
Nic megdöntött fejjel figyelt engem.
- Mikor hazajött, nem egyedül jött. Egy férfi volt vele. Ron. Nem a barátnőivel iszogatott, hanem egy csávóval ment el randizni, akit két hete ismer. -szorítottam a villámat.
- A faszkalap máris elhívta egy újabb randira és szerelmet vallott neki. Én meg ezt mind kintről néztem. -egy könnycsepp folyt végig az arcomon. - Pollynak szülés utáni depressziója volt és a szemere hányta, hogy én nem foglalkoztam vele, nem szerettem őt, nem hallgattam meg. Ron pedig mindezeket megtette és vele önmagának érezte magát. Visszakértem a gyűrűjét, azután marasztalni akart. Ezután csúnya dolgokat mondtam neki és otthagytam. -tettem le a villámat. - Ennyi. -emeltem fel végül a fejemet.
Nicole sóhajtva felállt és leült a mellettem lévő székre.
- Sajnálom. -suttogta és átölelt.
Egyetlem egy ölelésre voltam az összeomlástól és miután megkaptam Nicole-tól ezt az ölelést, a pulóverébe borulva zokogni kezdtem.
- Nem tudom mitévő legyek. -szorítottam a pulóveranyagot. - Szeretem Pollyt, bármit megtennék érte. Ott vannak a gyerekeim is. Fogalmam sincs mit csináljak. Mi a faszt tegyek, ha egy hónap leforgása alatt talált az ikreknek nevelőapát, talált magának új szerelmet? Már nem tudok semmit tenni. Feladom. Esélyem sincs a javításra, akárhol is rontottam el.
- Nem rontottál el semmit, Sim.
- Nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán még kihozni bármit is ebből a helyzetből. Főleg azután, hogy láttam mennyire könnyen lecserélhető vagyok. Én csak... -a fejemet Nic nyakszirtjéhez hajtottam. - Egy családot akartam. Mindig csak egy teljes, egészséges, normális családra vágytam, mert nekem ez sosem adatott meg. Egész életemben csak az anyámra számíthattam és amikor meghalt, megfogadtam, hogy én egy boldog családot fogok alapítani. Én ott leszek a gyerekeimnek, ott leszek a feleségmnek, és nézd meg! Egy év telt el és minden amire egész életemben vágytam, amiért keservesen küzdöttem, egyszerűen eltűnt. És miért? Egy kibaszott Ron nevű csávó miatt.
Nic a hátamat simogatta, miközben próbáltam megnyugodni.
- Milyen hülye név az, hogy Ron!
A nő elnevette magát, ami miatt keservesen ránéztem.
- Komolyan a neve zavar a legjobban?
- Látom te is nagyon megértő vagy. -duzzogtam.
- Ugyanmár, Sim. Úgy hiszem, most sokkal nagyobb problémáid is vannak, mint egy szarházinak a neve. Nyugodj meg és pihend ki magad. Azután pedig kitalálunk valamit.
- Mennem kell dolgozni. Már így is túlóráznom kell majd.
- Hagyd a picsába már azt a céget. Ma itt maradsz. Holnaptól tőlem fejen is állhatsz, de ma, ilyen állapotban biztos nem mész dolgozni.
- Hihetetlen vagy. -toltam el magamtól és felálltam a helyemről.
- Most hova mész?
- Pisilni? -töröltem le a könnyeimet.
- Simon?
- Igen? -fordultam vissza.
- Szeretünk téged és nem vagy egyedül. Mindannyian szeretünk és sokkal színtelenebb lenne az életünk, ha nem állítottál volna be hozzánk évekkel ezelőtt. -mosolygott bíztatóan. - Menj és dobj egy sárgát, hisztigép.
- Én is szeretlek, Nic. -mosolyodtam el.
- Tudom.
...
Már eltelt öt nap az eset óta és Nicole unszolására elmentem Pollyhoz. Nic szerint ezt az egészet úgy kellene megbeszélnünk, mint két felnőtt és nem egymást szidva és ordibálva. Nem tudom mennyire van igaza, de mivel mostanában ő volt a bérmemtes pszichológusom, ezért muszáj volt megfogadnom a tanácsát.
Azon már túllendültem, hogy a csengő vagy ajtónyitás között vaciláljak. Egyszerűen csak benyitottam a házba. A történtek után még talán több jogom is volt belépni a saját házamba, mint amúgy.
Amikor leszedtem magamról a cipőt, négy lábat pillantottam meg magam előtt. Gyorsan felpillantottam és Pollyt láttam meg. Ronnal. Hát kibaszott jó ötlet volt idejönnöm. Nicole-t ezután a tanácsa után határozottan kirúgom és leváltom.
- Szia Sim. -köszönt nekem a menyasszonyom.
- Ron. -nyújtotta felém a kezét a faszkalapja. Lenéztem a kezére, majd Pollyra néztem.
- Kibaszottul nem fogok bemutatkozni és jópofizni a szeretődnek. -toltam arrébb az utamból Ront. Olcsó parfüm szagot árasztott.
- Simon... -sóhajtott a szöszi.
- Most azonnal húzz el a házamból, amíg szépen mondom, kisköcsög. Meg ne lássalak mégegyszer errefelé. -kiáltottam még vissza, miközben felmentem az emeletre.
Benyitottam a gyerekek szobájába, de üres volt. Nem voltak ott. De akkor hova lettek? A nappali mellett mentem el és ott sem voltak.
Visszasétáltam a földszintre, pont mikor becsukódott az ajtó.
- Hol vannak az ikrek?
- Anyunál. -válaszolta Polly az előszoba falának dőlve.
- Szuper, akkor megint a semmi miatt jöttem. -sóhajtottam és lehajoltam a cipőmért.
- Csak a kabátomat hozta vissza.
- Hm?
- Az autójában maradt a kabátom és most hozta vissza nekem.
- És most hinnem is kéne neked? -vontam fel a szemöldökömet.
- Én...
- Te mi, Polly?
- Elrontottam. Azt hittem, hogy veled van a baj és ezért szünetet kértem, miközben végig én voltam a probléma. Annyira sajnálom.
- Késő bánat. -húztam el a számat.
- Szeretlek. - Hülye voltam, hogy azt hittem Ron a jobb. Mert nem az! Végig csak kefélni akart velem és csak azért hallgatott meg engem és csak azért figyelt rám, mert ágyba akart vinni egy anyukát. Én lettem volna a negyedik nő akivel jár, és csak azért mert gyerekeim vannak. Egy mániákus pöcs akinek az a fétise, hogy anyukákat dug. Annyira sajnálom, hogy ezt tettem veled! -állt elém és megragadta a pólómat. - Tudom, hogy te mindig csak az én érdekemet akartad és tudom, hogy mindig törődtél velem, de az a kurva depresszió elhomályosította az agyamat. Kérlek, bocsáss meg nekem.
- Mit mondott neked az a faszi?
- Hogy tessék?
- Honnan tudod, hogy csak lefeküdni akart veled?
- Mert rámnyomult. Csak azért hozta vissza a kabátomat, hogy hátha beengedem a hálószobába. Itt kellemetlenkedett, tapizott és végig a lépcső fele nézegetett. A veszekedésünk után jobban utánanéztem neki és onnan tudtam meg, hogy szingli anyukákat fűzöget.
- Tapizott? Ugye nem erőltetett rád semmi olyat? -tűrtem egy tincset a füle mögé.
- Nem, Sim. Minden rendben, csak... kellemetlen volt az egész jelenléte. Megint meg akart csókolni és... Annyira vak voltam!
Kirántottam a bejárati ajtót és a hülye nyomorék autójához léptem, ami még mindig kurvára a kertem előtt parkolt.
Kinyitottam az ajtaját és kirángattam belőle a szarházit.
- Ha még egyszer be mered tenni a lábad a környékre, netalántán fel mered keresni Pollyt, én eltöröm a nem létező gerincedet, te szemétláda! Hogy képzeled, hogy idejössz a házamba és próbálod megfektetni a menyasszonyomat? Hm? Hogy van képed az Ő engedélye nélkül hozzáérni? Ha nem lépsz le most azonnal, megöllek! Világos voltam? Ron! -ejtettem ki gúnyosan a nevét, miközben a kezem még mindig a torkát szorította. Vörös fejjel bólintott egyet.
Elengedtem és végignéztem, ahogyan sietősen elhajt az utcából.
Egy kutyát sétáltató nő kimerevedett szemekkel figyelt engem.
- Semmi látnivaló! -mordultam rá, majd megfordultam és Pollyval találtam magam szemben.

Kikerültem a szöszit és visszamentem a lakásba.
- Soha többé nem akartam vele találkozni. -jött utánam és becsukta maga mögött az ajtót.
- Kibaszott jó! Szeretnéd, hogy megdicsérjelek? Mert jó, kurva büszke vagyok rád.
- Sajnálom! -kiabálta. - Nem ezt érdemelted és nagyon szarul érzem magam az egész miatt. Nem kellett volna soha találkoznom vele, sőt szóba sem kellett volna állnom vele, de nem tudom visszatekerni az időt! Magányos voltam és azt hittem, hogy egy másik férfi majd jobb kedvre derít, de nem! Amióta elmentél még nyomorultabbul érzem magam és bárcsak ne küldtelek volna el. Téged szeretlek és senki nem tud téged pótolni! Te vagy a gyerekeim apja, te voltál mindig mellettem és csak te szerettél, azért aki vagyok. Te vagy a vőlegényem, bassza meg, hiába vetted el a gyűrűt. Ne haragudj rám! -hullottak könnyek a szemeiből.
Közel léptem hozzá és elkezdtem kigombolni az ingjét.
- Mit csinálsz? -értetlenkedett.
A számat a meztelen, forró bőrére nyomtam és amikor megértette a célzásomat, egy sóhaj szakadt fel belőle.
Lehúztam róla az inget és pillanatok alatt a melltartója is lekerült róla. Amint kibuggyantak a mellei, ajkaimmal körbevettem a domborulatait.
Sóhajtozva gyengültek el a térdei, ezért felkaptam a karjaimba és a kanapéhoz cipeltem.
- Rohadtul dühös vagyok rád! -hámoztam le magamról a ruháimat.
- Tudom. -figyelte a vetkőzésemet.
- És rohadtul nem fogom hagyni, hogy más dugjon meg helyettem.
- Ezt is tudom! -nyögött, amikor a farkamat a nyílásához érintettem.
- Az enyém vagy! -csúsztattam magam belé.
Az agyat elhomályosító nyögést hallatott. A farkamat úgy szorította az öle, mint még soha.
- Mondd, hogy csak az enyém vagy! -mozogtam benne miközben az egyik lába a vállamon pihent.
- Csak a tied vagyok, Simon. Csak a tied. -sóhajtozott a gyönyörtől.