Nicole és Mark története

4.évad 16.rész

Már csak 1 nap van Mark szabadulásáig. Visszaköltöztem a lakásunkba, visszapakoltam, kitakarítottam azt a hatalmas házat, ami valljuk be nem kis meló. ...
Az irányt Mrs. Scott-hoz vettem. Megkerestem a kulcsom és kinyitottam az ajtót.
- Jó napot. -léptem a nappaliba.
- Szia. -köszönt vissza Virginia, aki a mobilját bújta, mint minden hozzá hasonló 15 éves.
- Sarah?
- A konyhában.
- És te mit csinálsz?
- Koreográfiát tanulok. -belenéztem a telefonjába, ahol a híres TikTok alkalmazás volt megnyitva.
- Jó mulatást. -és átmentem a konyhába.
- Jó napot.
- Szia angyalom. Hogy állsz a háztartással?
- Kész lettem mindennel.
- Kérsz valamit?
- Nem. Viszont szeretnék mondani valamit. -ültem le.
- Tessék csak.
- Már egy ideje tudom, de nem akartam szólni, nehogy felzaklassam önöket. Laura itt van Londonban.
- Mi van? Az utcán láttad vagy hol egyáltalán?
- Mark fogva tartja.
- A börtönből?
- Az ő szavaival élve hatalma van. Valamint onnan irányítja az embereit.
- És te ezért nem haragudsz rá?
- Elfogadtam.
- Szerinted még mindig a maffiában van?
- Csak emiatt jöhetett vissza. Hogy infókat szerezzen Markról.
- Szóval Mark elkapta. Nincs veszéllyel ránk?
- Nincs.
...
- Nicole kisasszony. -biccentett felém Andrew, amikor a faházhoz tartottam.
Szó nélkül beléptem volna az ajtón, de a férfi elkapta a karomat.
- Mark úr arra kért, hogy ne engedjem, hogy bárki bemehessen.
- Rendben, nem szólok semmit arról, hogy itt jártam. Itt voltam, de ez el lesz felejtve.
Végül bementem. Egy széket húztam a nő elé.
- Talán hiányoztam?
- Pontosan miért jöttél ide? -ültem le elé.
- Szerinted elmondom? -nevetett fel.
- Talán. -vettem elő a táskámból a pisztolyt. A szeme előtt raktam bele a töltényt, nehogy azt higgye csak szórakozok.
- Szóval?
- Nem mered megtenni, ismerlek téged.
- Már jó pár éve eltűntél, miből gondolod, hogy nem változtam meg?
- Mindig is egy ártatlan angyalka maradsz.
- Biztos vagy benne?
- Peter hogy van? Még anno kutattam utána, akkor valami Valentínával járt.
A mondatára csak elmosolyodtam.
- Nemrég született meg a második gyereke.
- Peternek?
- Ha a bátyámról van szó, akkor igen.
- Persze én meg szent vagyok.
Elővettem a telefonomat és megnyitottam egy képet, amin Dakota szerepelt.
- Hasonlít az apjára, nem? -toltam elé a telefont. Levegővétel nélkül figyelte a mobilt.
- Pótolható vagy, Laura. Senkinek sem hiányoztál. -raktam zsebre a telefont és a kezembe vettem a fegyvert.
- Miért is jöttél?
- Szerelmes voltam Josemybe, de börtönben van én meg egyedül maradtam, egy maffiával.
Felpattantan és Laura széke mögé léptem.
- Ne kertelj! Mit akarsz Marktól? -nyomtam a pisztoly csövét a halántékához.
- Mark jutatta a börtönbe Josemyt. Elvette tőlem a szerelmem. -jelentek meg könnyek a szemében.
- Mark is börtönben van, képzeld el. Sokkal rosszabbat tett a te Josemy-d, mint Mark. Például megölte az apámat. -meghúztam a ravaszt, csak éppen nem a fejéhez tartottam.
Az ajtón azonnal berontott Andrew és volt valaki mögötte.
- Jól van Nicole kisasszony?
- Nicole. Jézusom, mit csinálsz? -kapta ki a fegyvert a kezemből a bátyám.
- Mit keresel itt?
- Mark tudta, hogy ide fogsz jönni, ezért szólt nekem.
- Hát persze.
- Neked is szia, Peter. -vigyorgott Laura.
Peter csak kérdőn nézett Laurára.
- Nem is hiányoltál?
- Egy pillanatig sem. Gyere Nicole.
- Nem. Te csak menj haza, de én még nem megyek.
- Akkor megvárlak. -ült le nem messze tőlünk.
- Komolyan vannak gyerekeid?
- Ennyire hihetetlen?
- Eléggé. Azt hittem nehezen fogod túltenni magad rajtam, dehát tévedni emberi dolog.
A pisztolyt visszaraktam a táskámba.
- Megakartad fenyegetni Markot, hogy a maffia bántani fogja Nicole-t, ha nem fizet. Azért jöttél vissza Londonba, hogy pénzt szerezz a maffiának. Lehet, hogy te is kutakodtál utánunk, de ne feledd, hogy mi is tudunk utánad, ha olyan kedvünk van. Mehetünk Hugi? -szólt Peter.
- Igen. -léptem ki az ajtón és beültem a bátyám autójába.
- Miért nem mondtad el ezt eddig? -kérdeztem tőle, amikor beült.
- Ma tudtam meg, azért. És reméltem, hogy nem mondod el a maffia egyetlen megmaradt emberének, hogy gyerekeim vannak.
- Mert mit tudna kezdeni ezzel az infóval? Majdnem egy éve már, hogy itt van. Bezárva.
- Nem kötöm bárki orrára ezt. -indította el a motort.
- Oké, sajnálom.
- Én is.
Az autóval hamarosan megállt a házuk előtt.
Kiszálltunk és lezárta a kocsit.
- Neked nem csak ez a bajod.
- Nincs semmi.
- Az a baj, hogy találkoztál Laurával? -kérdeztem ki, miközben beléptünk a házba.
- Milyen Laura? -fordult felénk Nina.
- Semmi. -válaszolt dühösen a bátyám.
- Miért viselkedsz így?
- Vajon miért? Az a nő végig hazudott nekünk, a bizalmunkba férkőzött, aztán elhagyott, benne volt az apám megölésében, fogva tartotta Mr.Scott-ot. Nem is tudom, hogy miért lehetek zaklatott.
Levágta magát egy székre és a mennyezetet figyelte.
- Hé, nyugodj meg. -fogta meg a kezét Nina.
- Miért kellett odamenned? Mit akarsz tőle? -förmedt rám.
- Mit akarok, szerinted? Legszívesebben megölni, de nem teszem meg. Mert nem vagyok rá képes. Megvárom Markot, ő pedig börtönbe juttatja. Remélem.
A nappaliból sírás hangzott, ezért a vita abbamaradt. Nina kiviharzott, Peter meg ülve maradt.
- Szeretlek. -szólaltam meg végezetül.
- Én is téged, Hugi. -húzott magához. - Csak felidegesített.
Egy puszit nyomtam az arcára és még szorosabban öleltem át.
Nina jött vissza, kezében Dakotával.
- Úgy tűnik az apja kell neki. -adta át a bátyámnak.
Peter átvette és rávigyorgott a lányára.
- Na mi újság, nagylány?
Dakota mosolyogni kezdett a testvérem hangjára.
- Nem szeretnél aludni, de muszáj lesz, mert ha nem, akkor felborítsuk a rutint. Annak pedig anya nem fog örülni. -felmentek az emeletre.
- Nekem van még egy kis dolgom. Majd még találkozunk. -megpusziltam Ninát és tárcsáztam Andrewt.
A megérkező autó felé sétáltam, amikor elestem.
- Francba! -kaptam a bokámhoz.
- Nicole kisasszony!
- Hagyja már ezt a kisasszonyozást.
- Jól van?
- Persze Andrew, kutya bajom. Utálom, amikor feleslegesen kérdezel meg dolgokat. -kászálódtam fel a földről.
- Elvigyem magát a kórházba?
- Nem. Mr. Scottékhoz vigyél. -szálltam be a kocsiba. - És amúgy 22 éves vagyok, szóval a magázást is elhagyhatnád. Főleg addig míg nem leszek férjezett. -fújtattam.
- Elnézést Nicole kisasszony.
- Hiába koptatom a nyelvem. -morogtam.
Elvitt a Scott házhoz.
- Maradjak itt vagy menjek a céghez?
- Maradjon.
- Haló, van itt valaki? -léptem egyre beljebb, de nem volt senki.
Benéztem az irodákba, és szinte mindegyik szobába. Utoljára a hálószobába.
- John?
Csak nyöszörgött valamit.
- Jézusom, mi történt?
- Én....
- Mikor evett utoljára? -a telefonomhoz nyúltam, hogy felhívjam Andrewt.
- Gyere azonnal az emeletre és hozz a konyhából valami csokit. - Szóval? -ültettem fel.
- Nem tudom. Talán tegnap este. Felvittem a padlásra pár dolgot és nagyon elfáradtam.
- Alig evett, de azért beadja az inzulint és még fizikai munkát is végez. Gratulálok.
Kikaptam a szobába érkező férfi kezéből az édességet és kibontva adtam oda Johnnak.
- Nem csinálhatja ezt. Már nem annyira fiatal, ráadásul beteg. Nem szeretném, ha ennél súlyosabb lenne a helyzete. Mrs. Scott, Virginia?
- Sarah dolgozik, Virginia edzésen van.
- Mi lenne, ha mindkettőjüket bevinném a kórházba? -szólalt meg Andrew.
- Nem. -vágtuk rá egyszerre Mr. Scott-tal.
- Veled mi történt?
- Csak megint a bokám. Nem nagy dolog.
- John. -hallatszódott kiabálás a nappaliból.
- Menj le. -intettem Andrewnak.
- De kisajátottad magadnak azt, aki követett téged. -vigyorgott rám Mr. Scott.
- Fogja be! -mordultam rá.