Nicole és Mark története

5.évad/ II 5.rész

-MIKE-
- Akkor jegyesek vagytok? -kérdezte Aura lent a büfében.
Csendben bólintottam. Újra éjszaka lett, az orvos szerint akár már holnap haza is mehetünk.
- Hát gratulálok. -veregette meg a hátamat. - Nem akarod közölni az örömhírt az anyáddal?
- Egyáltalán nem, bambaina. Az a nő nekem nem az anyám és véletlenül sem a nagymamája a fiamnak. Ha rajtam múlik 1 kilóméteres körzetébe sem kerülhet Levinek.
- Én csak megkérdeztem, mio figlio.
- Mostmár 13 éve, hogy nem érdekli a gyereke. Engem sem fog. Téma lezárva.
- Nyugodj meg, Mike.
- Nem nyugszom meg. Ne merészeld elmondani neki.
- Nem fogom. Csak higgadj le. -sóhajtott.
- Menj haza Aura. Eleget voltál már itt.
- Rendben van. Ne haragudj rám! -vette fel magára a kabátját.
- Nem haragszom. Te vagy a nagymamája, nem az a nő.
Féloldalasan elmosolyodott és otthagyott az üres folyosón.
...
Nem szabadna a felülnöm vagy feküdnöm a kórházi ágyra, mégis Emma mellé fészkeltem magam. A kezében ott pislogott Levi. Megsimogattam apró lábait és egy hatalmasat sóhajtottam. Nem tudom miért döntött úgy az anyám, hogy minden kapcsolatot megszakít velem. Vagyis tudom, túl önző. De azt is tudom, hogy ezt a kisfiút itt a szerelmem karjaiban sosem fogom elhagyni. Mindig ott leszek mellette és hozzám bármikor fordulhat majd. Én nem leszek olyan, mint az úgy nevezett anyám.
- Örülök, hogy teljesen egészséges és nem kell megfigyelni, mint Zarát. -mondta Emma.
- Én is örülök.
- Ugye nem hagysz minket magunkra? -nézett mélyen a szemeimbe.
- Eszem ágában sincs. Soha. Én örökké itt leszek nektek, világos?
Bólintott. Megcsókoltam, majd puszit nyomtam a kisfiam arcára.
Cuppogni kezdett, amit nem tudtunk mire vélni.
- Éhes? Dehát nemrég szoptattam meg. Egyáltalán mennyit kell neki ennie?
- Fogalmam sincs, bébi.
- Azt hiszem ebbe még bele kell tanulnunk.
- De nagyon. -mosolyogtam. Fejemet az övének döntöttem és úgy néztük, ahogyan édesen cuppog a kisfiunk.

NICOLE
- 2 hónap elteltével -
- Hát nagyon ügyes vagy. -beszéltem Zarához, aki éppen felém sétált. Igen, jól hallottátok. Sétált. Amint odatipegett hozzám a karjaimba zártam.
- Nagyon szeretlek. -puszilgattam meg.
- Nem. -ráncolta össze a homlokát.
Hát igen... Tud járni, viszont a kedvenc szava a "nem" lett. Az apa szót még mindig nem mondta ki, hiába próbálkozik Mark. Titokban még én is rásegítek, mert rossz látni Markot szenvedni ettől.
- Éhes vagy?
- Nem.
- Játszani akarsz?
- Nem.
- Akkor mit szeretnél?
- Nem. -ült le a földre.
- Márpedig enned kell, kicsim. Vacsora idő van.
- Nem.
Gyorsan összedobtam neki egy szendvicset. Beleültettem az etetőszékbe és etetni próbáltam.
- Sziasztok. -állított be Mark.
- Késtél. -néztem rá szúrósan.
- Tudom, sajnálom. -lehajolt Zarához és megpuszilta az arcocskáját.
- Hogy vagy, picikém?
- Nem. -válaszolta.
- Hát gondoltam, hogy ezt mondod majd.
Lehuppant mellém, majd egy csókot nyomott a nyakamba.
- Szia, szerelmem.
- Szia. Vacsorázol?
- Naná. -vette le a dzsekijét.
- Hogyan telt a mai nap?
- Eltelt. Bár jobban szerettem volna itthon lenni.
- Még jó. -horkantottam.
- Na és veletek mi van?
- Egyre ügyesebben jár. Majd ha eszik, megmutatjuk.
- Jól van.
Elétettem egy adag kaját és megcsókoltam.
- Na! Mi ez a smárolós hangulat? -kérdezte.
- Alig csókolsz meg. Csak puszikat adsz.
- Jaj, Nicole. Ne hülyéskedj már. -kezdett el falatozni.
- Komolyan mondom Mark. Sokat dolgozol, sokat vagy a lányoddal. Na de én? Velem mi van? -bújtam hozzá.
- Te remekül vagy, nemde? -húzta fel a szemöldökét.
- Hogyne, jó étvágyat!
Zara végig mozogta az etetést, ezért csupa maszat lett.
- Gyere nagylány, öltözzünk át pizsibe. -vettem fel a karjaimba.
Pelenkát cseréltem, átöltöztettem. Leültem vele a fotelbe és mesét mondtam neki. Amitől sajnos nem álmosodott el. Ugyanolyan kerge volt, mint vacsora előtt.
- Ideje aludni, picikém.
- Nem.
- Mi lenne, ha mondanál mást is ezen a szavon kívül?
Tovább ringattam, ami nem volt olyan könnyű, köszönhetően a nagyjából 10 kilójának.
- Miért nem akarsz aludni? Mondjad nagylány.
- Apa.
Tátott szájjal próbáltam felfogni a hallottakat.
- Mark. -kiabáltam el magam.
- Mi van? -dőlt neki az ajtófélfának, miközben a telefonját nyomkodta.
- Apa. -gügyögte Zara.
Mark felkapta a fejét és kidülledtek a szemei.
- Jól hallottam? -nézett rám.
Hevesen bólogattam.
Zsebre vágta a telefont és átvette tőlem a lányát.
- Ismételd meg, picikém.
- A-pa.
Magához ölelte és agyonpuszilgatta.
- Imádlak téged. Tudtam én, hogy igazán szeretsz engem.
Leült vele a szőnyegre és játszani kezdtek.
- Mark, lefekvés ideje van.
- Legyen csak most kivétel, szerelmem. -hesegetett ki.
- És addig mit csináljak?
- Tudom is én. Feküdj le aludni. Hagyj egyedül a lányommal. -puszilta meg Zara pocakját.
- Azt hittem ma van kedved valami máshoz. -mosolyodtam el.
- Nincs.
Megráztam a fejemet és otthagytam őket.
...
- Elaludt. -tette le a babafigyelőt mellém.
- Jó. -lapoztam egyet a könyvemben.
- Elmegyek fürödni.
- Jó.
- Most meg mi bajod van?
- Semmi. Menj fürdöni, már este van.
A fejét csóválva hagyta el a szobát.
Iszonyatosan vágyom az érintésére, viszont azt is tudom, hogy ha mindent hagyok neki, akkor el lesz szállva. Így saját magamat is kínzom. Ilyenkor nem hiszem el, hogy egy anyuka vagyok, hiszen úgy viselkedek, mint egy tini.