Nicole és Mark története

2.évad 1.rész

Több mint 8 hónap telt el október óta. Június 27-et írunk. A nyári szünet elkezdődött. A hétköznapok unalamasan teltek. Peter csajozott tovább. Doris szomorú volt emiatt. Linda és William veszekedtek egy csomószor. De mindig kibékültek. James szakított Ruthal. Vagy Ruth Jamesszel. Azt senki se tudja. Ez volt október 14.-e után kábé 2 héttel. Mrs. Scott ugyanolyan maradt. Virgi sok barátot szerzett. Eric nem piszkálja azóta. Anya boldog. Aminek örülök. Apa egy Spanyolországból érkezett családdal bizniszel. Elég jóba lettek Eduarddal. Van egy fia. Josemy Gómez Pérez. Sokszor voltak nálunk vacsorázni. Furcsa személyiségű. Egyszer kedves. Máskor meg goromba. Van egy lánya is. Valentína. De térjünk vissza hozzánk. Markkal minden rendben volt köztünk. Nagyjából 2 héttel ezelőttig. Amikor is titkolózott. Visszautasított. Durva lett. Megváltozott. Külsőleg semmi. De belsőleg nagyon sok. Ezért elhatároztam, hogy ma szakítok vele. Nem bírom. Szeretem. De így nem megy. Egy gyors üzenetet küldtem neki. Ami tömör volt és lényegretörő. "Gyere most a parkba. Fontos." Ennyi. A fürdőbe mentem mikor apa ideges hangját hallottam.
- Nagy szarban vagyok. Eduardnak bajt kevertem. Megyek hozzá. Ezt megbeszélni. Dühös. Szóval sietek.
- Vigyázz az úton.
Egy 10 perc múlva már a parkban voltam. Fájni fog. Hiányozni. De meg kell tennem.
- Itt vagyok. -csillogtatta meg fogait Mark.
- Szia.
- Valami baj van?
- Én. Nem tudom hogy mondjam el.
- Kezdd el.
- Szakítani szeretnék.
Teltek a másodpercek mikor egyszercsak megszólalt.
- James. Mi? Vagy esetleg a spanyol Josemy barátunk miatt? Megcsaltál? Szuper. Kösz. -sziszegte.
- Nem csaltalak meg.
- Akkor?
- Eltávolodtunk.
- És mi van ha én nem szeretnék szakítani?
- Akkor én nem szeretnék szakítani. Hanem. Szakítok. Most. -néztem a cipőm orrát.
Eltelhetett 5 perc.
Mark felemelte azzal a férfias kezével a fejem. Kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Megláttam gyönyörű zöld íriszeit. Amibe megszámlálhatatlan könny gyűlt.
- Szeretlek. -mondta, és megfordult.
Láttam távolodó alakját. Elment. Vége. Egy szép korszak volt. Körülbelül 3 óráig sétáltam. Hazaértem és szerencsére a sok sírás nem látszódott. De az ütő megállt bennem, amikor megláttam anyát.
- Mi történt?
- Apád...
- Mi van vele?
- Megölték.
Mikor ezt a szót meghallottam. Emlékek jöttek elő. Az az ember, aki felnevelt. Szeretett. Kidolgozta értünk minden erejét. Hogy meg legyen mindenünk. Megölték.
- Ki volt az? -éreztem ahogyan újra könnyeim ezrei folynak le az arcomon.
- Eduard Gómez Martín.
Ez az ember tett minket tönkre.
- Peter? -jutott eszembe a bátyám. Aki teljesen úgy nézett ki mint apa. Természete is olyan volt. A humora. A mindene. Mintha apát látnád mikor fiatalabb volt. Peter állt apához a legközelebb. Nem tudom mi lesz a bátyámmal.
- Ha hazajön megtudja.
Nem tudtam hogy reagálni. Felszaladtam a fürdőszobába. Kulcsra zártam az ajtót. Peter borotvájából kivettem a pengét. És mind a kettő karomon vágásokat ejtettem. Lerogytam a kád elé. És sírtam. A legfontosabb embereket veszítettem el ma. A fürdőszoba volt az a hely, ahol mindent lehetett hallani. A földszintről anya sírását. Csengettek. Hallottam ahogyan a zár kattan. Egy erős férfias mély és megkülönbözhetetlen hangot hallottam.
- Jó napot Mrs. Lewis. Lehet, hogy Nicole nem említette, de mi szakítottunk úgy 3 órája. De... miért sír asszonyom?
- Megölték Joe-t.
- Hol van Nicky? -kérdezte idegesen.
- Fent valahol.
Hallottam sőt éreztem, ahogy fut fel a lépcsőn. Feltépte a szobám ajtaját. Majd a fürdőjét próbálta. De bezártam.
- Nicole nyisd ki.
Nem válaszoltam. Ugyan minek.
Mark teljes erőből próbálkozott, de nem sikerült. Idegesen lehuppant a földre. Gondolom. Mert egy nagyot puffant.
- Ugye nem csináltál semmit magaddal?
Még mindig hallgattam.
- Betöröm. Ne legyél a közelébe.
Mire megértettem volna Markot láttam a kitört ajtó előtt.
- Hercegnőm. Mi a.... ?
Egy törölközőt vett elé és letötörölte a kezemről a vért.
Ledobta. És hozzám fordult. Nem tudja mit csináljon. Megértem. Pár órája szakítottunk. Most meg itt áll előttem. Felállított. Mélyen a szemembe nézett. Megcsókolt. Nem tudtam visszacsókolni annyira gyenge voltam.
- Örökre itt leszek melletted. Soha az életbe nem hagylak el. Érted? És nem érdekel hogy szakítottál velem. Mert te Nicole Lewis. Az én barátnőm vagy. -ölelt meg szorosan.
- Ki volt?
- Eduard.
- Letartóztatták?
- Nem tudom.
- A maffiához tartozik.
- Ezt honnan tudod?
- Ezért voltam ilyen, az elmúlt időben. Gyanús volt nekem ez a Gómez család.
- Utánuk nyomoztam. De csak ma tudtam meg, hogy a maffiához tartoznak.
- Sajnálom Mark. Nem bíztam benned. Ne haragudj. Bocsáss meg. Ne menj el te is. Kérlek. Bocsáss meg.
- Itt vagyok. Nincs semmi baj. Itt vagyok. Nem hagylak el. Nyugi. Shhh.
- Bocsáss meg. Ne menj el. - egy nagyot nyilalt a fejem és a kezem egyszerre.
- Mark. Rosszul vagyok. -suttogtam.
Semmit nem mondott. Felvett az ölébe és lerohant velem a lépcsőn.
- Mark. Ugye nem?
- De. Megint. -sóhajtotta. - Viszem a kórházba. Nagyon gyenge.
- Vigyázz rá. Kérlek.
- Mindentől megvédem. Nyugodjon meg.
Kirohant velem az ajtón. Berakott a hátsóülésre. Ő gyorsan a volán mögé ült.
- Csak ne legyen baja az én egyetlenemnek.
Beindította a kocsit és biztos ment 100-zal.
5 perc után éreztem hogy Mark érintett meg. És újra az ölébe vett. Úgy sétált be velem a kórház ajtaján.
- Jó napot.
- Szia. Ki a beteg?
- Nicole Lewis.
- Miért hoztál ide?
- Mert rosszul vagy.
- Nem vagyok.
- De.
- Kérem hozza be. Mi a panasz?
Mark felém pillantott ezúttal nem tudta mi a baj.
- Nagyon fáj a fejem és a kezem.
- A fejfájás az rendben van. De a keze miért fáj?
Mark lerakott az ágyra és felhúzta a pulcsim ujját.
- Értem. Nos... Hívok egy orvost. Nagyon mélyek a sebek. Be kell varrni.
- Csak azt ne.
- Hány éves vagy?
- 17.
- Akkor kell egy nagykorú.
- Itt vagyok én. -szólt Mark.
- De egy felnőtt.
- 19 vagyok.
- Személyi igazolványt.
Mark az ápolónő felé nyújtotta.
- Rendben. Ön megfelelő. Akkor kérem mondja az adatokat.
- Jó.
Mindent elmondott rólam. Csodálkozva néztem. Hogy mindenre tud válaszolni.
- Mivel jöttek?
- Autóval.
- Ki vezetett? A nevét. Mert neki állítunk elő parkolójegyet.
- Én vezettem.
- Neve?
- Mark Scott.
- Istenem. 19 évesen már vezetsz?
- 17 évesen is vezettem már. -vonta meg a vállát.
- Milyen szüleid vannak. Hogy engednek 17 évesen volán mögé ülni? Erre tanított az apád?
- Az apám 2 éve halt meg. Nem volt ki megtanítsa.
- Elnézést. És a kisasszonynak? Hol a családja?
- Hölgyem. Szerintem nincs köze hozzá.
- De van. Mert le kell írnom, hogy egy kiskorúnak miért a barátja és miért nem a családja van itt. Szóval? Anyja?
- Otthon.
- Apja?
- Már nem él. -mondta szomorúan.
- Testvér?
- Nem tudom hol van.
- Köszönöm, hívom az orvost.