Nicole és Mark története

5.évad II 11.rész

- Hol is tartottunk? -dobta le a borítékot az előszobabútorra.
- Tedd el! Addig nem beszélek veled.
- Olyan ünneprontó tudsz lenni, szerelmem. -kapta fel a borítékot és eltűnt az irodájában.
Felsétáltam az emeletre és a fürdőszoba felé vettem az irányt.
- Mit csinálsz? -jött fel a lépcsőn Mark.
- Megyek fürödni.
- Csatlakozhatok?
- Nem?
- Akkor legalább nézhetlek?
- Úristen, Mark. -hagytam ott.
Megnyitottam a csapot és lehámoztam magamról a pulcsimat.
- Az úristen Mark igent jelentett? -lesett be az ajtón.
- Szerinted? -ráncoltam a homlokom.
- A földszinten leszek. -morogta.
...
A gardróbból kivettem Mark egyik agyonhasznált felsőjét és lebattyogtam a lépcsőn. Nem volt sem a nappaliban, sem a konyhában s még az edzőteremben sem.
Kinéztem az ablakon, ahol megláttam a sziluettjét.
- Miért jöttél ki? -mentem ki a hátsó ajtón.
- Már megyek is.
Valami füstölgött a közelében, amikor leesett a tantusz.
- Ne már! -lépkedtem felé.
- Jézusom, menj be. Meg fogsz fázni.
- Miért kezdted el megint?
- Ne fújd fel ennyire a dolgot. Az esküvőnk óta nem csináltam. Az tudod mennyi idő? Kábé 3 év.
- És milyen jó is volt addig. -kaptam ki a kezéből a cigarettát.
- Kérsz? -vonta fel a szemöldökét.
- Dehogy kérek.
- Csak olyan gyorsan kaptad ki a kezemből...
- Mark! Ne terelj!
- Nincs mit mondanom.
- Nekem van. -tapostam el a cigit.
- Halljam, bébi.
- Aggódok az egészséged miatt. Mi van ha rossz hatással van a gerincedre vagy esetleg a skizofréniádra?
- Hát persze, mindent ráfogsz arra, hogy skizofrén vagyok. -morogta.
- Igen, ráfogom, mert nem tudhatod, hogy mi tesz rosszat a szervezetednek. Emiatt nem akarom, hogy dohányozz vagy igyál. Mellesleg van egy kislányod, rá is gondolhatnál.

Másnap Mark nem ment dolgozni. Nem tudom, hogy miért. Zarával az ölében nézte a tévét. Valami hülye gyerekműsor ment.
- Apa?
- Igen?
- Miért vagy itt?
- Tessék? Talán nem lehetek itthon veletek? -csikizte meg.
- De. -nevetgélt.
- Szabadnapos vagyok. Ez azt jelenti, hogy nem kell bemennem dolgozni.
- Örökre?
- Nem, nem örökre. Holnap már nem leszek itthon.
- Ajj.
- Tessék. -nyomtam Mark kezébe a kávét.
- Köszönöm. -motyogta.
Tudom, hogy ha a skizofréniát hozom fel, akkor az rosszul érinti. Azt hiszi, hogy emiatt kevesebb az én szememben és emiatt nem lehet teljes az életünk. Igen, személyiségzavara van, de a gyógyszerek tökéletes kordában tartják őt. Nagyon ritkán fordul elő, hogy feltör a betegsége. Megértem, hogy ez neki egy kényes téma, nyilván ez a betegség nem megszokott és akár megkeserítheti az életet, de ő nagyon jól áll. Sosem éreztem azt, hogy emiatt kevésbé szeretném.
- Szeretlek. -túrtam bele a hajába.
- Anya! Nem látok! -szólt rám dühösen Zara.
Arréb léptem, hogy láthassa a tévét.
- Ezt most miért mondod? -ráncolta a szemöldökét Mark.
- Mert így van.
- Oké.
- Muszáj volt megemlítenem tegnap a betegséged. Sajnálom, de látnod kell, hogy ez káros számodra. Nem beszélve arról, hogy félek bármilyen más betegséget is okozhat.
- Jó.
- Nem jó.
- Megértettem. Nem kell százszor elmondani, elsőre is felfogtam.
- Aggódok, ez nem ellened szól, Mark.
- Nicole... -dörmögte. - Értem.
- Ezzel nem mondtál semmit.
- Menj az irodámba, a fiókban van pár cigisdoboz. Dobd ki, nem érdekel.
- Köszönöm. -könnyebbültem meg.
- Nem magam miatt csinálom, Nic. Zaraért és érted.
A lányunkat egyáltalán nem érdekelte mit csinálunk. Annyira lekötötte a mese.
- Hamarosan megyünk sétálni.
- Én is mehetek? -nézett fel rám a férjem.
- Hogyne jöhetnél.

- Készen vagytok? -kérdeztem.
- Aham. -csatolta be Zarát a sport babakocsiba.
- Még mindig kell babakocsi?
- Igen. Huzamosabb ideig nem tud sétálni, elfárad. Én meg nem bírom el a karjaimban. -toltam ki az ajtón a lányunkat.
- És én miért csak most tudok meg ilyeneket?
- Erre nekem kell válaszolnom?
- Nem. -morogta. - Tudom, hogy nem töltök elég időt veletek.
- Az egy dolog, hogy tudod, szívem. Ezen változtatni is kéne.
- Próbálok egyre röbb szabadnapot betervezni, de ez nem olyan egyszerű, te is tudod, hiszen dolgoztál a cégnél.
- Dolgozok a cégnél. -javítottam ki. - Csak most szülési szabadságon vagyok.
- Meddig?
- Zara még nincs 2 éves, Mark. Még nagyon kicsi. 2 és fél éves kortól vesznek be gyereket az óvodába és ha szobatiszta. Zara még egyik sem.
- Értem. -motyogta.
- Most mi a baj?
- Hogy nem tudok semmit. Kéne tudnom, hogy mikortól lehet oviba menni. Annyira kene tudnom, de mégsem tudom. Miért? Mert nem figyelek oda, pedig már biztos ezerszer elmondtad ezt. Még mindig cumizik?
- Igen. Nem kezdtem még el leszoktatni.
- Ezt sem tudom. -tárta szét a karját.
Én elindultam az utcán, Mark pedig lassan követni kezdett.
- Gyere ide mellénk. Azt hiszik, hogy valami perverz vagy, aki követ egy gyereket és egy anyukát.
Felvette a tempót, így már haladhattunk előre.
- És csak így sétálunk vagy meg is fogunk állni valahol?
- A játszótéren megállunk, aztán lehet a közeli zöldségesnél is.
Bólintott.
- Mark...
- Hm?
- Nincs semmi baj, ne érezd szarul magad.
- Tulajdonképpen csináltam neked egy gyereket, hogy neveld fel. Ennyit tettem eddig.
- Ez nem igaz. Nagyon sokat segítesz. Nem kell minden apróságot tudnod, az az én feladatom.