Nicole és Mark története

5.évad 6.rész

- Erről biztos véletlenül elfelejtettél szólni. Csak tudnám, hogy miért nem tudtál beszélni erről.
- Nemcsak bárom van. -motyogta.
- De jó. A börtönben megkérdeztem, hogy van-e még titkod és nemmel válaszoltál. De tudod mi a leggázabb ebben? Hogy nem lepődtem meg. Annyit hazudtál már, hogy kicsit sem vagyok ledöbbenve.
- Nem hazudtam.
- Akkor eltitkoltad, egy és ugyanaz már. De örülök, mert ez nem illegális. Vagyis remélem, hogy nem az. -ledobtam a konyharuhát és az előszobába siettem.
- Nicole. -szólt rám erősen és elkapta a karom.
- Mi van? Szeretnél még valamit hazudni?
- Nem, csak szeretném ezt megbeszélni veled.
- Persze. -nevettem fel hisztérikusan. - Elegem van, de most tényleg. Mikor hazajöttél azt állítottad, hogy lefeküdtem valakivel. Másnap Laura támadt ránk, mert fogvatartottad. Tegnap elementél kocsmába, én elengedtelek, mert azt hittem, hogy tudsz majd viselkedni. Tévedtem, mert taccsrészegre ittad magad. Miközben a lányok és én az esküvőt rendeztük, amit te sürgettél annyira és én hülye belementem. Közben tegnap már sírtam a fáradtságtól, mert belefáradtam ebbe. Abba, hogy meggondolatlanul viselkedsz vagy hazudol, titkolózol. Tök mindegy hogyan nevezzük. Szánod-bánod én meg megbocsátok és folytatódik elölről. Köszi, de kihagynám ezt az ördögi kört. A francnak van már kedve hozzád menni feleségül és gyereket tervezni. -felhúztam magamra a cipőmet és felvettem a kabátom.
- Kérlek szépen Nicky. Mindent elmondok csak ne menj el. -nézett rám meggyötörve.
Nem, nem eshetek bele újra ebbe a csapdába.
- Pakoljatok el, menj be dolgozni és továbbá nem érdekel. Az sem, hogy melyik munkahelyedre mész éppen be. Este majd talán találkozunk.
- Kedvesem. -suttogta és újra a karom után kapott.
A kezemet a mellkasára tettem és nekilöktem a falnak.
- Hagyj békén. -sziszegtem és kimentem az ajtón. Onnan kilépve még láttam, hogy ledöbbenve állt a falnak dőlve.
Büszke voltam magamra, mert hagytam függőben a dolgokat és viszonylag higgadtan kezeltem a kellemetlenre alakult helyzetet. Adjon okot arra, hogy legyek a felesége.
...
Már délután 3 óra volt és egy kávézóba mentem be. Egész nap gyötört a fáradtság, ezért szörnyen nagy szükségem volt koffeinre. Az egyik asztalnál megláttam egy ismerős arcot így leültem elé.
- Szia.
- Ó, szia. -rakta le az újságot Zed. - Hogy vagy?
- Rendben és te?
- Munkát keresek. Borzasztóan nagy szükségem van egy kis pénzre.
- Mire kell pénz?
- Az albérletemre. Elfogyott a megtakarításom.
- És a szüleidtől nem tudsz kérni vagy...?
- Jó napot, mit hozhatok? -állt meg mellettem egy pincér.
- Eszpresszót. -adtam le gyors a rendelésemet.
- Árvaházból jöttem és teljesen egyedül kezdtem neki az életnek. Ösztöndíjjal vagyok az egyetemen.
- És hogy állsz a kereséssel?
- Sehogy. Már több helyről is elküldtek. Az egyetem mellé szeretnék valamit.
- Köszönöm. -szóltam a pincérnek, amikor kihozta a rendelésem.
- Megiszom ezt és szerzek neked munkát. -kortyoltam a kávémból.
- És mégis hogyan?
- Mark.
- Ha jól tudom a vőlegényednek egy autógyára van. Nem lennék jó se gyári dolgozónak, se egy irodában intézni a papírokat.
- Nem oda gondoltam, de ha nem szeretnéd, hogy segítsek...
- Nem erről van szó. Kell munka, de úgy őszintén félek ettől a Marktól. Láttam róla képeket és ha kiderül, hogy mi majdnem csőröztünk, akkor nekem tuti, hogy kitekeri a nyakam.
- Ettől nem kell félned. Leállítom mielőtt probléma lenne. -kiittam a csészéből a folyadékot, majd megvártam míg a pincér odajön és fizettem
- Mehetünk. -pattantam fel.
..
- Azt a picsa. -tátotta a száját Zed, amikor beléptünk a céghez.
- Inkább gyere. -motyogtam és a lifthez mentem.
- Öhm...Elnézést. Itt vagyok. -jött oda hozzám az a nő, aki tegnap személyesen keresett fel a gyakorlattal kapcsolatban.
- Ó, Polly. Gyere velünk. -hárman beszálltunk a liftbe, de természetesen megállították azt és ki más mint Simon.
- A jó ég küldött ide Nicole. -fújtatott. - Mark egész nap dühös volt. Eltört egy széket is. Tudsz valamit?
- Anyám. -morogta Zed.
- Igen, tudok.
- És mi az?
- Egy kis reggeli konfliktus.
- Aham. -nézett rám furán és megérkezett a lift.
- De jó, hogy itt vagy. -fogta a fejét Tyler is. - Ez, odabent. -mutogatott. - Elvesztette a fejét.
- Jól van. Simon te elintézed Polly papírjait és ha megfelel, akkor felveszed gyakorlatra.
- Ezer örömmel. -mosolygott a férfi.
- Te pedig bejössz velem. -ragadtam meg Zed karját. Kopogás nélkül nyitottam be. Mark éppen akkor csapta le a telefont.
- Megtanított anyád kopogni? -kiabálta, majd lassan rámszegezte szemeit.
- Igen, megtanított.
- Szerelmem. -pattant fel. - És valaki, akit nem ismerek.
- Zed Posey vagyok.
- Mark Scott.
- Zednek munka kell. Egyetemen van, ezért csak diákmunka.
- A céghez nem veszek fel diákmunkást. De ezt te is tudod.
- Tudom, de mivel van bárod és másod is...
- Álljon meg a menet. Honnan ismered te egyáltalán ezt a tagot?
Csendben piszkáltam a körmeim.
- Na ne. Komolyan idehoztad azt, akivel majdnem smároltál. -indult meg Zed felé.
- Hagyd abba. -ordítottam rá és meglöktem a mellkasát. - Munka kell neki és te adni is fogsz. Nem érdekel, hogy ez mennyire sérti a büszkeséged, mert képzeld, hogy ez enyémet mennyire sértette az, hogy mindig titkolóztál.
Visszament az asztalához és elővette a nyugtatót a fiókból. Bevette és idegesen dobolt az asztalon.
- Haragszol rám és ezt kihasználva szeretnél munkát szerezni a szeretődnek.
- Te meg mi a jó büdös francról beszélsz? Milyen szeretőm? Hozzá sem értem Zedhez. Akkor is idejöttem volna, ha nem haragudnék rád. -hitetlenkedtem.
- Pontosan tudod, hogy bármit megtennék, hogy megbocsáss, ezért idehozod azt az embert, akit legszívesebben halálra vernék, mert kibaszottul hozzádnyúlt. És még munkát is szerezzek neki. Szerinted hülye vagyok én?
- Rendben van, Mark. Akkor az esküvőt elfelejtheted.
- Mi?
- Ameddig te este iszogattál addig mi a lányokkal ezt szerveztük, a te sürgetésedre. Szólok nekik, hogy nem lesz semmi ilyen. -kaptam elő a telefonom.
- Jól van. -motyogta és elővette a mobilját.
- Helló főnök. -hallatszódott.
- Van hely az edzőteremben egy új tagnak?
- Persze, főnök.
- Odaküldöm és ha jó felveszitek.
- Oké. Viszlát.
- Megtettem amit tudtam. -rakta le a telefont.
- Köszönöm. -szólalt meg Zed.
- Van mit. -morogta Mark.
- És hozzátenném, hogy nem tudtam, hogy Nicole-nak vőlegénye van, akkor oda sem mentem volna hozzá.
- Egy kibaszott gyémántgyűrű van az ujján.
- Nem láttam.
- Ne önts olajat a tűzre, inkább menj az edzőterembe. Ami a közelben van. Gondolom tudod melyik.
- Igen.
- Akkor viszlát.
Zed hálálkodott még egy kicsit, majd elment.
Amikor az ajtó nyitódott látszódott, hogy mindenki akkor ment el onnan. Azaz hallgatóztak.
- Csinálja mindenki a szaros munkáját, ha még egyszer megtudom, hogy hallgatóztok mindannyian repültök a faszba. -kiabálta és becsapódott az ajtó. Mark kiakadva borult az asztalra. Pár percig csendben voltunk mindketten, majd hirtelen felállt és elém sétált.
- Titkolóztam vagy hazudtam. Már tényleg ugyanaz. Nem szóltam semmit erről és elhiszem, hogy haragszol rám, mert én is magamra.
Alig telt el két másodperc, egyszerre estünk egymás ajkainak. Nekünk már mindenféle csókban volt részünk. Legédesebb, legvadabb, amelyben a legtöbb szerelem benne volt, de a mostani az mindet felülírta.
Ez volt a legdühösebb csókunk. Mindketten haragudtunk egymásra. Én azért, mert nem szólt a tulajdonában lévő intézményekről, ő pedig azért, mert idehoztam azt a személyt, akit jelenleg az egyik legjobban gyűlöl. Többször is próbáltuk abbahagyni, de vagy ő kezdte vagy én újra.
- Szeretlek. -döntötte homlokát az enyémnek.
- Otthon találkozunk.
A francba, már megint a kibaszott érzéseimmel. És a hülye fejemmel, ami mindent megbocsát Marknak. De miért ne bocsátana?
....
A rizsre ráöntöttem a vizet és vártam, hogy kész legyen végre.
Kint már tombolt a vihar. Idegesen doboltam az ujjaimmal a pulton. Több okból kifolyólag. Féltem a vihartól és az sem segített, hogy egyedül voltam a házban. Se Mark, se Mike. Igazából a sírás határán álltam már megint, mert tényleg iszonyatosan rettegtem.
...
Körülbelül egy óra telhetett el és egyedül voltam még mindig. Megettem a vacsorám és tehetetlenül álltam a konyha közepén. Semmi és senki. És a vihar egyre jobban jött fel.
...
- Szia Peter. Esetleg Mark nem hívott téged vagy valami?
- Nem, baj van?
- Nem tudom elérni.
- Szólok, ha tudok valamit.
Zokogva csaptam le a telefont.
- Ő sem tud semmit? -érdeklődött Mike, aki nemrég érkezett haza. Igazán furcsán, mert egy rúzsnyom volt a nyakán. De mivel nem az én dolgom volt, valamint sokkal nagyobb probléma is akadt, nem kérdeztem rá.
...
22:55 perckor Mark Scott hazaállított. Csurom vizesen egy kiskutyával a kezében.
- Annyira utállak. -ütöttem a mellkasát, miközben sírva adtam egy csókot neki.
- Nem érlek el és hatalmas vihar van. Szerinted mit éltem át itthon? Hm? Van róla fogalmad? És mit keres nálad egy kutya? -szipogtam.
- A munka elhúzódott, ezt a tacskót a parkolóban találtam és elvittem egy állatorvoshoz. Nincs benne csip, azaz nincs gazdája. Szóval...
- Add ide a kis gyönyörűséget. -és még mindig a levegőt kapkodva vettem ki a karjaiból a kutyust. Besétáltam vele a nappaliba és lehuppantam a kanapéra.
- Fiú vagy lány?
- Fiú.
- Mennyi idős?
- Az orvos szerint 5 hónapos körül.
- Olyan gyönyörű. -zokogtam.
Mark értetlenül nézett Mike-ra, majd a szeme a rúzsnyomra siklott.
- Khm... -nézett rám.
- Ez most kibaszottul fájt. -sziszegtem. - Ezerszer megmondtam már neked, hogy nem jöttem össze senkivel. Csak te vagy nekem. Már megint elrontottad a szép pillanatot. -szuszogtam.
- Kivel voltál?
- Ez magánügy, haver. -dörzsölte le a piros festéket.
- Tudni akarom.
- Nem.
- Mike. Mondd már el neki, addig nem akad le a témáról. -szóltam.
- Emmával.
- Micsoda? -hitetlenkedtem.