Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

6. rész

- Szóval. - tört be apám a saját ajtómon, majd nyitva hagyva azt felém indult, én pedig előzetesen letettem mindent a kezemből, sőt, meg is töröltem ujjaim, nehogy az történjen, mint a múltkor. Akkor is pont mosogattam, ő pedig nemes egyszerűséggel a vállára dobott, és átvitt a saját lakosztályára, majd ledobott a kanapéra, hogy segítsek neki valamiben. Imádom ezeket a random megnyilvánulásait.  - Jössz kézilabda meccset nézni? Van pop-corn is.

- Egy ilyen csábító ajánlatnak ki tudna nemet mondani? - nevettem fel. -  Átöltözök, és megyek. - felfüggesztettem a mosogatást, és befutottam a szobámba, hogy átvegyem a farmeromat valami kényelmesebb öltözetbe.

Igyekeztem átérni, nehogy lemaradjak az elejéről. Bár egyesek szerint az a legunalmasabb rész, én mégis élvezem nézni, ahogy betojt fejjel felvonulnak a pályára, majd az edző jól megregulázza őket, hogy szedjék össze magukat. Aztán persze nyernek, szóval nem értem mit tökölnek.

- Félidőre meg is jön a kaja. - ült le mellém. Öntött egy pohárba kólát, és átnyújtotta nekem. - Kínai megfelel? - nem nézett rám, és igyekezett gyorsan beszélni, hogy mellette azt is értsük, amit a bemondó mondott, akinek most a szokottnál is rekedtebb a hangja. És, ha ez még nem lenne elég, tájszólása is van, amit alig értek.

- Igen. - mondtam halkan, de már tudtam, hogy mire megy ki a játék Megint van valami, amit meg akar velem beszélni, de mivel nem tudja hogyan felvezetni, ezért kitalálta ezt, hogy elvonja a figyelmemet. Valószínűleg meccs után szépen felvezeti a témát, mintha akkor jutott volna eszébe, és megbeszéljük a dolgokat, mint ahogy mindig is tettük. Ez már egy bevett, rossz szokásává vált. Ha kínait rendel tudom, hogy óvakodnom kell tőle, mert vagy le akar szidni, vagy valami nagyon komoly dolgot akar megbeszélni.

Nem hagytam, hogy ez a kósza gondolat elvegyen tőlem egy meccs élményt, megpróbáltam kizárni, hogy erről van szó, és nem azon aggódtam, hogy mit akarhat, hanem azon, hogy a bírót már megint lefizették.

Ilyenkor az alattunk levő vendégeket komolya sajnálom, mivel szerintem még a mellettünk levő panelházban is hallják, amit ordibálunk. Apa ilyenkor teljesen elengedi magát, az a kemény, megingathatatlan üzletemben kivetkőzik magából, és a helyébe lép a jó fej apuka, aki épp pop-cornal dobálózik, pedig a mi csapatunk nyert. Mármint az, akinek szurkoltunk.

Az idő jócskán éjfél felé járt, én pedig túl fáradt voltam ahhoz, hogy várjak. Tudtam, ha most nem teszek valamit azért, hogy elkezdjen mesélni, még egy-két órát minimum itt leszek, ezért felálltam, és nyújtózkodtam egyet.

- Nos, köszönöm szépen az adrenalin bombát. Én megyek is aludni. - nem akartam elindulni, csak megfordultam, ekkor pedig várakozásomnak eleget téve utánam szólt, hogy üljek vissza. Halvány, és egyben sunyi mosollyal telepedtem le a helyemre, és néztem az ideges férfire.

- Van valami, amit meg akarok veled beszélni, még mielőtt komollyá válna, és te derítenéd ki. Nem szeretnék előtted titkolózni, hiszen sose tettem, bár most megfordult a fejemben, mert félek a válaszodtól. - ilyen komoly lenne az ügy? Bevallom, nagyon szeretem az öreget, de volt már olyan veszekedésünk, amibe belerengett a ház.

- Hallgatlak.

- Szóval.. - kinyitotta tenyerét, majd mintha tapsolna, ujjbegyeit egymásnak nyomta. - Én.. Megismertem valakit, akivel már többször is randiztunk, és most úgy tűnik, össze fogunk jönni.

Először csak bólintani tudtam, de egy hang se jött ki a torkomon, pedig akartam valamit mondani. Miután kicsit összeszedtem magam, és felfogtam, amit itt egy levegővétellel ledarált nekem, kihúztam magam, és felé fordultam, hogy lássa, nincs semmi baj.

- Nekem ehhez mi közöm van? - még mielőtt nekiállt volna magyarázkodni, megtettem helyette én. - Apa, felnőtt vagyok, ahogy te is. Neked jár a boldogság, amit most jelenleg a párkapcsolatban találsz meg, de én nem szólhatok ebbe bele. Itt lakok veled, mert egyetemre járok, mert szeretlek, és mert nem érzem azt, hogy külön kellene költöznöm a fateromtól, akit bírok. Szóval ne idegeskedj, csak nyald ki magad, és ha lehet, ne használd azt a dezodort, amit tegnap fújtál magadra, mert messze el fogod üldözni.

- Mi? Az a legjobb márka! - háborodott fel, majd hozzám vágta a párnát.

- Az lehet, de büdös. Nem illik hozzád. - vontam vállat már nevetve, ahogy ő is tette. Szerettem, hogy a múltunkban mindent rugalmasan tudtunk kezelni. Vagy ment elsőre, vagy összevesztünk, de másnap már megbeszélve lezártuk magunkban a saját igazunkat.

- Köszönöm Rinie.. - simított fejem búbjára, majd lágyan összekócolta a hajam, amit most csak azért hagytam neki, mert este volt. - Majd be fogom mutatni neked, mert lehet, hogy sokat meséltem neki rólad, és látni akar...

- Hűha, akkor ideje lenne vennem egy normális ruhát. - gúnyolódtam magamon, mert tudtam, hogy tetszeni fog neki. - De most már tényleg megyek, fáradt vagyok. - álltam fel, és hagytam el a szobáját. Ezek után kíváncsi vagyok, milyen nőt szedett össze. Elmondása alapján nagyon nehezen állapodik meg bárki mellett is, ezért nem volt kiskoromban anyuka szerepét betöltő nő az életemben. Ha visszagondolok, hányszor kért érte bocsánatot.. Már a könyökömön jött ki.

Másnap én értem be elsőnek, de tudtam, hogy pár másodperc, és Cho is berobban majd a terembe. Elővettem a könyvemet, elvégre már tényleg a végénél jártam, és megpróbáltam elolvasni azt a tíz oldalt, ami visszamaradt, de a második felénél fel kellett függesztenem valaki miatt.

- Szia! Ne haragudj, elfelejtettem a neved.. - horgasztotta le az új fiú a fejét, de amint meglátta mi van a kezében, rögtön visszatért az életkedve. - Visszahoztam a pulcsidat! - nyújtotta felém. - Kimosva, tisztán.

- Nem volt koszos, de köszi. - vettem el tőle, és gyűrtem bele a táskámba, hogy ne kelljen emlékeznem arra, mikor meztelenül megláttam azt az embert, aki most itt ül mellettem, és az arcomat fürkészi.

- Én köszönöm, amm..

- Rin. - bólintottam. Láttam, ahogy észreveszi a könyvet a kezeim alatt, majd elhúzódott.  Jól nevelt módjára békén hagyott annak ellenére, hogy a tekintetében szinte láttam, hogy még mondani akart valamit. Persze, ezek után sem volt semmi esélyem olvasni, mivel Cho szinte már mellettem volt, mikor újra megtaláltam azt a sort, ahol abbahagytam.

- Láttam beszéltetek. - vigyorgott a képembe, én pedig sóhajtottam, és elraktam a padba a könyvet.

- Neked is jó reggelt. Igen, jól aludtam, egyébként meg visszaadta a kardigánomat. - biccentettem Taehyung felé. 

- Ja, igen. - kuncogta el magát, szája elé emelve kezét. Mintha ezzel eltakarhatná az arcát. Csak legyen vége ennek a napnak, és esküszöm otthon benyalok egy egész doboz fagyit. Bárcsak rám is hatna a saját időm visszaforgatása. Akkor annyit ehetnék, amennyi csak belém fér, de mivel meg se ettem, ezért nem tudna hizlalni. Mondjuk, akkor a hasamban sem érezném, hogy eltelít, így nem tudnám, hol a határ. Mindig is voltak olyan foltok az erőmben, amik számtalan kérdést merítettek fel bennem, de mivel senkitől sem tudom ezt megkérdezni, így mindig csak beletörődök, hogy ne őrlődjek rajta.