Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

56. rész

Megittam a kávémat, és kimentem az üzletből. Tudtam, hogy Rin biztonságban van, mert le merem fogadni, hogy az apja ott van vele. Ezért nem is a kórház felé indultam, hanem egyenesen a rendőrségre. Nem értem, hogy nem vettem észre, hogy nem a nyomozó hangja szólt bele a telefonba. Elvakított az, hogy még be is mutatkozott.

Találkozni akartam azzal a férfivel, és legnagyobb szerencsémre pont bent volt, mikor megérkeztem. Nem is kellett elmondanom, hogy miért vagyok itt, rögtön odaléptem hozzá. Szerencsére felismert.

- Segíthetek?

- Tudnánk beszélni, négyszemközt? - szétnézett, és egy aprót bólintott, majd bevezetett az irodájába, és bezárta az ajtót. Tudom, hogy őrültnek fog nézni, de nem tehetek mást, meg kell próbálnom. - A segítségére lenne szükségem. Szeretném, ha megint kirendelne testőröket Rin-hez.

- Mi? Milyen indíttatásból?

- Veszélyben van. Az az ügy, nem úgy volt, ahogy maga elképzeli. Amber-t is belekeverték, ártatlanul.

- Nézd, azt már rég lezártuk. Ilyenekre nincs időm. - válaszolta. Sóhajtottam egyet, de nem hagytam annyiban. Muszáj, hogy tegyen valamit, mert egyedül nem vagyok elég.

- Kérem.. Rin kórházban van, és ott nem maradhatok vele.. Mi van, ha este próbálják meg-

- Mi? Miért van kórházban? Bántották? - megráztam a fejem.

- Kómába esett. De kérem, higgyen nekem, veszélyben van. Ha együttműködik, esküszöm, rövides időn belül még bizonyíték is lesz. - kíváncsi, de tagadó tekintettel oldalra biccentette a fejét, ezért folytattam. - Az a személy meg fogja látogatni, és meg akarja majd ölni.

Nehezen sóhajtott, és nézett ki az ablakon, mint aki rettenetesen gondolkodik. Reméltem, hogy megenyhül a szíve, vagy csak lesz akkora kíváncsisága, hogy belemegy. Most volt az a pillanat, hogy nem érdekelt a miértje, csak bólintson rá.

- Rendben. De ezt fű alatt kell intéznünk. És csak egy ember tudok ráállítani az ügyre. De ha szeretné, megbeszélem a kórházzal, hogy te is bent maradhass estére vele.

- Köszönöm. Nagyon sokat segítesz ezzel. - szinte szétfolytam a székben a megkönnyebbüléstől. El se akartam hinni, hogy belement. Féltem, hogy mindjárt feltör belőle a röhögés és a képembe mondja, hogy csak viccelt.

- De ha nem jön az az említett elkövető, akkor én-

- Akkor meghívlak egy kávéra. - fejeztem be a mondatát. Tudom, hogy ez valószínűleg az állásába kerülne, ha kitudódna, de biztos vagyok benne, hogy még a védelem ellenére is, a professzor próbálkozni fog. Én pedig őt is, és MiRa-t is felismerem, szóval jól jön, ha bent maradhatok.

Rögtön hazamentem, hogy összepakoljak pár holmit, utána pedig fejvesztve rohantam a kórházba. Szerencsére az apja még ott volt, elvégre az ajtó nyitva volt, a széken pedig ő ült, miközben a lánya kezét simogatta.

- Az orvos azt mondta, nem tudják megállapítani az okát. - bólintottam, bár ez nekem nem volt túl meglepő. Hogyan is tudnák.. - Furcsállják, hogy az életfunkciói tökéletesen működnek, de ő maga nem ébred fel. Nem tudom, mit tehetnék érte.. - temette kezébe a fejét. Hangja bizonytalan volt, tele félelemmel és aggódással. Mellé léptem, és megszorítottam a vállát.

- A legtöbb, amit tehetsz, hogy nem omlasz össze, és kitartasz. Pihenj egy kicsit, innentől átveszem.

- Egy magadfajta kölyöknek nem kellene ilyen bölcsnek lennie, pláne egy felnőttel szemben. - nézett fel rám. Jól esett, hogy mosolyogni próbált, még ha nehezen is. Nem kioktatni, vagy tanácsot adni akartam neki, egyszerűen csak azt mondtam, ami a szívemen volt. Még ha szónoklatnak is tűnt.

A nyomozó nem siette el a dolgokat, délután három fele meg is jött az ügyre állított férfi, azonban ő különbözött a többitől. Izmos volt, de vékony, nem olyan, mint a másik kettő, ami eléggé meglepett. Bár nem akarok összetűzésbe kerülni vele, mert látszik rajta, hogy egy ütéssel ki tudná verni a fogamat.

- Kim Taehyung vagyok. - fogtam vele kezet, mikor bejött.

- Shin Ho Seok. Szóval te leszel a társam. - nézett végig rajtam, majd sejtelmesen elmosolyodott. Ez a kölyök.. Hány éves lehet.

- Ezek után szólíts csak Hyung-nak. - szögeztem le, amit roppant viccesnek talált. - Nem a testőr társad leszek, csak itt maradok Rin-nel, mert én emlékszem a gyanúsított arcára.

- Nekem mindegy, amíg nem kell egyedül lennem. Azért eléggé unalmas szokott lenni ez a meló, ha egész nap ácsorognom kell egy idegen helyen, társaság nélkül. - vont vállat. Kiment, hogy elfoglalhassa a helyét, ezt nyilván beleverték a fejébe, de ő tényleg más, mint a többi. Beszédes, szabad lelkű, és barátságos. De könyörgöm, mik azok a vállak? Kétszer elférek mögötte. Vajon mennyi ideig kellett edzenie, hogy így nézzen ki? A genetika tényleg igazságtalan.

Leültem a lány mellé, és megfogtam a kezét. Elmosolyodtam a látványától, elvégre még így is gyönyörűnek tartom. Nagy szerencséje van, hogy nem vagyok pszichopata, mert biztos, hogy elrabolnám magamnak.

- Még ha amnéziás is leszel.. Ébredj fel. Várni fogok rád. Minden nap itt leszek, hogy megvédjelek. Remélem te is küzdesz ott, ahol most vagy, de akarom, hogy tudd.. Nem vagy egyedül. - megszorítottam a kezét, és csak reméltem, hogy legalább hallja, amit mondok neki.