Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

13. rész

Cho reggel írt egy SMS-t, hogy ha a mai nap írok vázlatot valamelyik órán, amit ő is felvett, akkor azt küldjem el neki, mert lebetegedett. Ezért nem is siettem a suliba, és csak akkortájt értem be, mikor csöngettek.

Taehyung eléggé rossz néven vette, hogy most is a helyemre ültem, és nem mellé, így megszüntette a közöttünk levő egy széknyi távolságot. Arcán szüntelenül ott virított az a kocka vigyora, ami szerintem olyan egyedi, hogy csak neki van.

- Van annak oka, hogy nincs itt a barátnőd, és még csak rám sem nézel? - szólított meg az egyik szünetben. Felemeltem fejem a könyvből, ami épp előttem volt, majd ránéztem, és elmosolyodtam.

- Nincs. Csak nem ismerlek, ennyi.

- Oh, szóval idegen vagyok. - szűrte le a lényeget, mire csak bólintottam. - Akkor, mit szólnál hozzá, ha ma elmennénk délután meginni egy kávét? Csak, hogy ne legyünk egymásnak idegenek.

- Kávét nem iszom. - jelentettem ki, ezzel szerintem minden reményét összetörve, legalábbis így az arcát elnézve. - De ismerek a közelben egy jó helyet, ahol finom a forró csoki. - vontam vállat, mire szemeibe ismét visszatért az a csillogás, amivel hozzám fordult.

Szerintem ez neki elég volt ahhoz, hogy a nap további részében ne legyen gondja azzal, ha nem beszélek vele. Én olvastam, ő pedig jól elvolt mellettem, bármit is csinált. Az egyetlen komoly megpróbáltatás, az a mai táncóra volt.

Mivel ez a mi feladatunk, és most már tudunk róla minden részletet, a tanár úgy döntött, hogy a továbbiakban nem szándékszik segíteni nekünk, ezért leült a padra, és bármit is kérdeztünk tőle, ő nem válaszolt. Mintha ott se lenne.

SoMin, kihasználva, hogy engem ismer egyedül, megtett a segédévé, de mint kiderült ennek is csak az volt az oka, hogy bepánikolt. Még sosem kellett tömeg előtt beszélnie, most meg hirtelen egy egész csoportot kapott, akiknek a jegye igazából az ő munkásságán is múlik.

Megbeszéltük, hogy a következő órára mindenki hoz magával pár zene ötletet, hogy mire táncoljunk, valamint ki kell azt is találni, hogy hogy nézzen ki a fellépő ruha. A lányok egyértelműen megszavazták a szoknyát, így nem volt más választásom, mint beletörődni ebbe.

Kész megváltás volt, mikor Taehyung-al a balomon kiléptünk az egyetem kapuján, és elindultunk abba a kávézóba. Út közben eleredt az eső, de szerencsére nem áztunk el, mert hamar odaértünk. Rögtön rendeltünk magunknak üdítőt, ám ő nem csak forró csokit, hanem valami shaket is kért.

- Szóval. - mosolyodott el, és könyökölt fel az asztalra. - Mesélj magadról, te idegen. - kezdett bele a viccelődésbe, ám nekem ez cseppet sem tetszett. Kissé talán megijedtem, hogy most tényleg fel kell tárulkoznom előtte, ezért úgy tettem, mintha épp inni szerettem volna, és véletlenül lelöktem a könyökömnél található kiskanalat. A pincér szerencsére a közelben volt, és rögtön elnézést kért, majd hozott egy újat, én pedig kínomban felnevettem, mikor ismét kettesben maradtunk.

- Ne haragudj, néha ügyetlenebb tudok lenni, mint egy gyerek. Jut eszembe, ti most költöztetek ide?

- Nem, miért? - lepődött meg a kérdésen.

- Csak mert most váltottál sulit.

- Nem éreztem jól magam a másikban. - azt nehezen hiszem el, mivel látszólag mindenkivel jól kijön. 

- Miért? - faggattam, hogy jobban teljen az idő.

- Mert hiányzott valami, amit most találtam meg.