Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

62. rész

Este nagyon hamar elaludtunk. Csak arra emlékszem, hogy reggel, mikor kinyitottam a szemem, Taehyung karjaiban találtam magam, ahogy szorosan magánál tart, miközben mélyen alszik. Még mindig meztelenek voltunk, de már nem zavart annyira, mint régebben. Az viszont igen, hogy leizzadtam, és ahelyett, hogy elmentem volna zuhanyozni, bealudtam.

Lassan kimásztam a karjai alól, majd kerestem valami ruhát, és elmentem zuhanyozni, amiből az lett, hogy megtöltöttem a kádat, és beleültem a forró vízbe. Olyan rég nem fürödtem, hogy most külön felüdülés volt. Nem kellett sokat várnom, hogy a férfi észrevegye a hiányomat, és bejöjjön hozzám. Amint meglátott, elmosolyodott, és kérdés nélkül mászott be elém a másik oldalra, hogy elférjünk. A víz teljesen ellepett, mivel ketten voltunk a kádban, és így már majdnem ki is folyt. Egy ideig csendben néztünk a másikra, mintha valami varázslat történt volna, aztán elnevettük magunkat a szerencsétlenségünkön.

- Menni kéne egyetemre, nem gondolod? Sokat kihagytunk, és fel fog tűnni a tanároknak.

- Nem mindegy? Úgyis átmegyünk a vizsgákon, nem kell órákra járnunk. - mosolyodott el. Tenyerébe húzott egy adag habot, amit rögtön felém fújt, én pedig nem tudtam megakadályozni, hogy az arcomban landoljon. - Bár.. Ez egy jó ötlet. - hajtotta hátra fejét, és hunyta le szemeit.

- Mármint mi?

- Menjünk vissza az egyetemre. A rendőrséggel. Emlékszel, mikor a professzor behívott az irodájába? Láttuk, amint bemegy a kis rejtekére.

- Nem hiszem, hogy az még ott van. Sok esze van annak a férfinak, már biztos bezárta. Vagy, ami még előfordulhat, hogy nincs ott semmi. - mondtam, végiggondolva ezt az egészet. Tudja, hogy veszélyben van, mert a rendőrség őt keresi, szóval én a helyében igyekeznék minden bizonyítékot eltüntetni, amit csak lehet.

- Egy próbát megér. Majd mondom Ho Seok-nak, hogy szóljon a főnökének, és ma bemegyünk. - nem akartam tovább akadékoskodni a kérdéseimmel, de nem sok reményt látok abban, hogy oda mi is bemehetünk, ha Tae elmondja, hogy mi is van ott. Bár tekintve, hogy csak mi tudjuk, hogyan kell kinyitni azt az ajtót, így lehet, hogy ezt ki tudnánk használni.

Semmi kedvem sem volt megint oda menni, mert eléggé rossz emlékeim vannak arról a helyről, de nem volt más választásom. Ez kell ahhoz, hogy végre vége legyen, és újra normális legyen az életem. Mióta Tae-t ismerem, minden a feje tetejére állt, és mégis, most így vagyok boldog. Vele meg fogok tudni birkózni mindennel, ami még hátra van.

Amíg ő az ügyet intézte, én csináltam reggelit három főre, és behívtam Ho Seok-ot, hogy ne legyen kint egyedül. Sokkal jobb a közérzetem, hogy ő áll az ajtóm előtt, mint az előző két testőrnél. Velük sem volt semmi baj, de túl merevek voltak az én személyiségemhez.

Reggeli után már csak annyi volt a dolgunk, hogy kivárjuk, amíg a nyomozó meg nem érkezik. Először meg akartuk vele beszélni a részleteket, és csak utána elmenni az egyetemre. A legelső és talán legfontosabb dolog volt közölni vele, hogy ha lehet, feltűnés nélkül vonuljanak be a professzor irodájába. Nem kell, hogy az egész egyetem tudjon róla, vagy pletykálni kezdjenek valótlan dolgokról.

Így aztán el tudtuk kerülni az evakuálást, de azt, hogy mindenki szeme láttára sétáljanak be, azt már nem. Elfelejtettem, hogy mikor odaértünk, már javában szünet volt, ezért még utat is kellett csinálniuk maguknak a folyosón, ugyanis a diákok túl kíváncsiak voltak ahhoz, hogy arrébb álljanak.

Az iroda előtt állva már tudtam, hogy baj lesz. Zárva volt, de ahelyett, hogy kinyitották volna - amire még én is képes lettem volna egy hajcsattal - berúgták az ajtót, ami egy az egyben leszakadt a keretéről. Mint egy igazi akció filmben, de ez most sokkal kínosabb, mert mindenki tudja, hogy a nagy hangzavar miattunk van.

- Kutassanak át mindent. - adta parancsba a nyomozó, ám Tae mosolyogva megrázta a fejét, és megfogva a kezem, a könyves polchoz lépett. Kellett pár másodperc, amíg megtaláltuk, de végül meghúztuk a megfelelő könyvet, és így kinyílt az ajtó. Időnk sem volt belépni, rögtön megelőztek minket a rendőrök, akik ellepték a kis irodaszerű szobát. Nem igazán értem azt, ami most a szemem előtt van. Minek kellene neki egy másik iroda, ha ott van az első? Vagy ez csak megtévesztés? De hol lehet a csapda?

Pár perc múlva végeztek is a kutatással, ugyanis nem találtak semmit. Minden sarkot, minden jegyzetet megnéztek, de csak hivatalos ügyiratokat találtak, az egyetemmel kapcsolatban. A nyomozó arra kért, hogy ha bármikor látjuk azt az embert, vagy találunk még valamit, akkor azonnal szóljunk neki, mint ahogy most is.

Kikísértük őket, ám mikor eltűntek a folyosón, Taehyung megragadta a kezem, és visszahúzott.

- Gyere.

- Hova? - kérdeztem, a nyilván egyértelműt, ugyanis visszaindult az iroda felé.

- Neked kicsit sem gyanús az a hely? - kérdezte. Megpróbálta legalább annyira visszatenni az ajtót, hogy ha valaki elmegy előtte, ne tűnjön fel neki. - Nem volt ott semmi. Csak egy kandalló. - értetlenül forgattam meg a fejem, és vontam vállat, mert még mindig nem értettem, hogy mit akar. - Persze, majd begyújt, mikor fázik nem? - tárta oldalra karját, és kérdezte meg gúnyosan.

- De akkor hova menne a füst? - kérdeztem vissza. Tudom, hol van a suli tetején levő kémény. Nagyjából a másik oldalon, innen pedig szinte lehetetlen odáig elvezetni.

- Pontosan. Az lesz a második ajtó. - megint elindult, de most én állítottam meg, és húztam vissza.

- Nem gondolod, hogy fegyver nélkül veszélyes lenne oda lemennünk? - aprót sóhajtva elmosolyodott, majd lehajolt, és adott egy csókot miközben hátra nyúlt a zsebéhez, ahonnan kihúzott egy pisztolyt. - Mi a.. Ezt meg honnan szerezted? - döbbentem le. Észre se vettem, hogy az ott van, mivel a pólója kissé nagy rá, és eltakarja az övét.

- Nyugi, nem igazi. De annak látszik, ugye? - vigyorodott el. Nem válaszolt a kérdésemre, de úgy tűnt, nem is fog. Fogalmam sincs, mikor szerezhette, elvégre végig velem volt, és én nem emlékszem, hogy kapott volna valakitől ilyet.

Bementünk a szobába, és megálltunk a fekete kandalló előtt, ami olyan újnak tűnt, mintha csak tegnap szerelték volna be. Egyértelműen nem volt még használva. De vajon, hogy kell kinyitni?

Sosem voltam jó ebben a játékban, ezért is nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Megnéztük a szélét, a belsejét, végigtapogattuk az egészet, még a rajta levő unalmas képeket is áttanulmányoztuk, hátha van benne vagy rajta valami, ami segíthet, de semmit se találtunk. Mintha ez tényleg egy átlagos kandalló lenne.

- Akkor csak egy megoldás van. - vont vállat Tae, és lépett oldalra. - Szétverem a francba! - felkapta a piszkavasat, de olyan hévvel csinálta, hogy a tartója eldőlt, a kandalló pedig mozogni kezdett. Biztos nem mostanában használta ezt a bejáratot, mivel alig akart kinyílni, ráadásul az előtte leterített szőnyeget teljesen felgyűrte. Ezek szerint óvatosnak kell lennünk, mert van valahol egy másik út is.

Mégiscsak itt kellett volna tartani a rendőröket. Mi van, ha a professzor lent vár, egy pisztollyal a kezében, és amint meglát, lelő? Nem fog megmenteni Tae játékfegyvere, amivel aligha hiszem, hogy sebet tudna ejteni a férfin.

- Mehetünk? - fogott rá kezemre, és nézett le, a sötét mélybe, ahova egy lépcsősor vezetett.