Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

51. rész

Lerogytam, és a tenyerembe temettem a fejem. Bevallom, nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne sírjak, de nem akartam MiRa előtt, aki kifejezéstelen arccal bámult rám, csendben. Az elmém nem akarja elfogadni, hogy az ott én vagyok, hogy ezeket mind én tettem, még akkor se, ha most láttam végig.

Én Rin-t szeretem, érte tennék meg bármit, ezen a világon, lehetetlen, hogy eldobjam őt holmi nőcskéért. Számomra ő a tökéletes, akit meg akarok védeni, és akivel meg akarok halni. Miért tettem volna ilyet?

- Ne őrlődj, Taehyung. Én csak azt mutattam, ami történni fog. - de miért, MiRa.. Annyi év után, miért most akarsz segíteni nekem? - Ha ez az egész nem történik meg, akkor könnyebb lesz neked is, és Rin-nek is. Ha elhagyod, akkor is megbántod őt, de hamarabb túl fogja tenni magát, mintha meglátott volna, ahogy épp megcsalod.

- Miért akarod, hogy jó legyen neki? - kérdeztem vissza, felnézve rá. Leguggolt hozzám, és ismét magához ölelt, de most úgy éreztem, sokkal gyengébb lettem, mint először.

- Én neked akarok jót. Ami neki fáj, az neked is, én pedig nem akarom azt látni, hogy szomorú vagy. Nem lenne jobb eltűnni az életéből, hogy ne okozz neki több fájdalmat? - megráztam a fejem. - Az emberek jönnek és mennek, de mi maradunk, Taehyung.

- Rin is ugyan olyan, mint én!

- Dehogy olyan! - kiáltotta el magát. Most először látok az arcán igazi érzelmet, mintha eddig csak megjátszotta volna magát. - Rin nem úgy született, hogy képessége lett volna, ezért sokkal hamarabb meg fog halni, mint te!

- De én nem akarok nélküle élni. Annyi éven át kerestem őt...

- Mégis két perc alatt képes voltál megcsalni. - fordult vissza ismét ehhez. - Én nem akarlak titeket elválasztani, de gondold át ezt alaposabban. Mi lenne neki a jobb? Ha most elhagynád, vagy ha rajtakapna, hogy csalod? - egy pillanatig komolyan elgondolkodtam azon, amit mondott, ám mikor ismét felcsendült fejemben a hangja, megakadtam az egyik szónál. ,,Elválasztani".

Ekkor döbbentem rá, mi folyik itt. A fejem mintha kitisztult volna, a sok hülyeség közül, amik mindeddig fekete ködként lepték el. Felálltam, és lenéztem a lányra, akiről még mindig erősen feltételezem, hogy nem az én húgom. De még ha az is... Már nem olyan, mint régen. Elfogadtam, hogy meghalt, és bár a szívem sajdul bele, de Rin-t választom helyette. Mert neki nem itt van a helye, hanem egy másik helyen.

- Ez volt a feladatod, igaz? A professzor azt mondta, hogy vess be minden eszközt, és győzz meg arról, hogy lemondjak Rin-ről. Hogy utána meg tudja őt ölni.

- Ő nem neked való! - lépett közelebb hozzám, immáron kétségbeesett hanggal. - Ő megölt engem, Taehyung! Ez se számít neked?!

- De igen. Számítana, ha így lenne. - valamilyen hatása van rám, amitől megint elkezdett beszélni hozzám az a hang a fejemben, ami eddig is csak győzködött arról, hogy MiRa-nak igaza van. Le kell halkítanom, mielőtt hallgatni kezdek rá, és teljesen az uralma alá vonna. - Az egy baleset volt, amiben te is meghaltál. Nem az ő hibájuk volt, sőt, senkié! Nagyon szerettelek MiRa, mert a húgom voltál, de ez már a múlt. Én pedig nem élhetek benne.

- Valóban? - szeme elmélyült, mint akiből most szállt ki a lélek. Ilyen ijesztő voltam én is, mikor a professzor fegyvert szegezett Rin-re, és nekem kiesett két perc? Jajj, Rin! Vajon hol lehet? Mi van vele? MiRa neki is ilyen borzalmakat mutatott? Szegény biztos elhitte, és most látni sem akar.. Hogyan fogom ezt elmagyarázni neki? - Akkor boldogulj egyedül a jövőben. - vágta hozzám.

A körülöttünk levő világ, mintha itt se lett volna, darabjaira foszlott, és egy teljesen másikba kerültem át, ami sokkal valódibb volt. A hangok, az illatok, és a testem érzése is. Biztos voltam benne, hogy megérkeztem, mert az emberek, akik elhaladtak mellettem nagy ívben kerültek el, nehogy belém jöjjenek. ,,Akkor boldogulj egyedül a jövőben".

Most biztosan ott vagyok. Vajon Leyla és Yoora élnek már? Szívesen találkoznék velük, még ha a pokolba is kívánnak jelen pillanatban. De hogyan találjam meg őket, vagy akár Rin-t? A házat láttam belülről, de még csak egy utcatáblát se figyeltem meg, amiből kiindulhatnék.

Nem tudtam mit tenni, céltalanul elindultam a nagyvilágban, hátha kikötök valahol. Nem hiszem, hogy így fog kinézni a jövő, ahogy azt MiRa megteremtette nekünk, mert a technika ennél azért gyorsabban fejlődik az évek alatt. Már rég lebegő autóknak kellene elsuhanni felettem, miközben az emberek séta helyett teleportálnak.

Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem az előttem levő férfit, akinek egyenesen nekimentem. A táskája kinyílt, és mellém szóródott az összes papírja, amit rögtön elkezdtem összeszedni.

- Elnézést, nem figyeltem..

- Nem-nem, én álltam meg az út közepén.. - feltérdelt, majd ő is szedni kezdte a papírokat, de közben nézte, hogy a sorrend meglegyen. Én viszont nem tudtam, mit tartok a kezemben, ezért zavartan átadtam neki, és segítettem felállni. - Köszönöm. - hajtott fejet, majd egy pillanat alatt átrendezte a lapokat, és visszatette a táskába.

Olyan.. Ismerős nekem ez a férfi.. Láttam már valahol. Hát persze!

- Várj! - fogtam meg a kezét, elvégre a lámpa zöldre váltott, ő pedig elindult a zebra felé. - Ne haragudj, de.. Véletlenül nem ismered Kwang NaRin-t?

- Az anyósomat? - nevetett fel. - De igen, már három napja nálunk van. - ezek szerint annyi idő telt el, mióta ide kerültünk. De legalább megvan, hogy hol tartózkodik. Már csak egy jó sztori kellene. - El tudnál vinni hozzá? Az egyik barátja vagyok, de lemerült a telefonom, és nem tudom felhívni.

- Oh, persze. Gyere utánam. - egyezett bele rögtön, amitől nagyon megkönnyebbültem. Három nap.. Ezek szerint az a pár óra, amiben MiRa megmutatta nekem a jövőt, valójában három napba telt idekint.

Ahogy haladtunk az úton, kissé lemaradtam a férfi mögött, mintha épp bámészkodnék, pedig valójában csak fájdalmaim voltak. A hasam égni kezdett, ezért rögtön felhúztam a pólómat, mert azt hittem, megcsípett valami. Azonban, mikor lenéztem az említett felületre, csak az aszfaltot láttam, amin épp lépegetek. Nem törődve a kíváncsi szemekkel, még feljebb húztam magamon az anyagot, hogy jobban rálássak, de nem volt mire. A derekamtól, egészen a mellkasomig el volt tűnve az a rész, én pedig nem értettem, hogy ez hogyan lehetséges.

Megráztam a fejem, és odafutottam a férfi mellé, nehogy feltűnjön neki, és megijedjen tőlem. Bár tekintve, hogy a mi családunkba tartozik, jó eséllyel tud Leyla képességéről.