Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

43. rész

,,Már most olyan vagy." visszhangzott a fejemben ez az egy mondat, ahányszor csak ránéztem a férfire. Most már biztos vagyok benne, hogy érzek iránta valamit, de még nem vagyok túl az aggályaimon, hogy be is valljam neki. Időt kértem, de ahányszor csak oda jutunk, hogy kifutok belőle, mert neki is véges a türelme, én pánikolva kapaszkodom belé, nehogy elhagyjon.

Amit mondtam, igaz volt. Azon leszek, hogy minél jobb legyek hozzá, de ez felvet némi problémát. Például azt, hogy mit is kellene tennem? Minden nap egy csókkal fogadni, mikor felébred? Reggelit készíteni neki, és mindenhol együtt lenni vele? De hisz a csókon kívül ez történik minden nap.. Hogyan tudnám magam feljebb vinni a barátnő szintre?

- Rin, indulunk? - lépett elém Tae. Némán bólintottam, majd elindultam utána. Remélem, apámmal nem lesznek gondok, mikor kiderül, hogy Taehyung nálam lakik már egy ideje. Ezt az egyet valahogy elfelejtettem neki mondani. Elvégre, ha megkérdezi, hogy miért, mégis mit válaszoljak rá? Mert csak rá számíthattam ezekben az időkben? Mert szeret engem.. És én is afelé hajlok?

Ezt nem fogja elfogadni, még akkor se, ha látja, mennyire bizonytalan vagyok a témában. Ezért inkább húzom, amíg lehet, és majd akkor kitalálok valamit, ami megállja a helyét még nála is.

- Baj van? Nagyon csendes vagy.

- Nem aludtam valami jól. - hazudtam.

- Akkor miért nem pihented ki magad? - kérdezte diszkréten, elvégre sokan voltak körülöttünk.

- Most nem volt kedvem. - vontam meg a vállam, és fordultam be az egyetemhez. Beérve, mint mindig, rögtön a terem felé fordultunk, ám a folyosón a diákok között felbukkant egy oda nem illő arc, amit rögtön kiszúrtam, mivel egyenesen felém nézett.

Mikor ő is észrevett intett nekem, majd kicsit közelebb jött. Tae is mellém lépett, és megfogva a kezem húzott magához, mintha csak védeni akarna. Szúrós tekintettel meredt a férfira, amit nem értettem, elvégre nem tett semmi rosszat.

- Örülök, hogy lezárult ez az egész. - kezdett bele, és mért fel, akárcsak a portékát, amit mindjárt megvesz. Gondolhattam volna, hogy mindenről tud, bizonyára őt is kikérdezték, és olvas híreket, hogy tájékozódjon. - Beszélni szeretnék veled, négyszemközt. - tette hozzá, miközben egy pillanatra Taehyung-ra nézett. - Órák után keress fel az irodámban.

- Rendben.. - kiáltottam utána, ugyanis amint elmondta a mondandóját, rögtön távozott. Mintha feszült lett volna, még a hangja is torzan hatott rám, bár való igaz, hogy nem hallottam sokszor beszélni. Taehyung feszültsége azonban tagadhatatlan. Úgy szorítja a kezem, mintha dühös lenne. - Mi a baj? - léptem elé, és simítottam arcára, hogy lenézzen rám.

- Nem szimpatikus ez az ember. Akkor is meglátogatott, mikor bent voltál apádnál. Egy rektor miért foglalkozna ennyit a diákjával, akit még csak nem is ismer?

- Lehet azért akart látni, hogy meggyőződjön a hírek igazáról. Gondolj bele, ha lecsuktak volna, akkor az valamilyen szinten az egyetemre is kihatott volna, elvégre ide járok. Na, menjünk órára, mielőtt még azt is kitalálod, hogy a NASA-nál dolgozik.

- Az lehetetlen. Az az én munkahelyem. - húzta ki magát büszkén, és indult meg a terem felé. Remélem, tényleg csak arról van szó, amit mondtam neki. Bár magabiztosnak tűnhettem, mégsem voltam teljesen biztos abban, hogy amit mondok igaz. Nem ismerem ezt az embert, most pedig hirtelen beszélni akar velem. De nem tudok másra gondolni, csakis arra, amit levezettem Taehyung-nak. Nem lehet más.

--------------------

- A folyosón leszek. - jelentette ki Tae, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára, és elsétált tőlem. Nagy levegőt vettem, és bekopogtam az irodába, majd a fogadó szó után be is mentem. Kissé sötét volt, a borús idő miatt, és a lámpa se világított, ami horrorisztikus hatást kölcsönzött a helynek, valamint a rektornak is, aki velem háttal állt az ablaknál.

- Sok mindenen mentél keresztül mostanság. - kezdett bele rögtön.

- Erről akar velem beszélni?

- Részben. Igazából nem is beszélni akartam veled, de jobban fog esni ez a dolog, ha tudod az igazat. Látni akarom a szemedben a zavarod.

Hirtelen felém fordult, így láthatóvá vált kezében egy fegyver, amit egyenesen felém tartott, majd hezitálás nélkül belelőtt a lábamba. Felszisszentem, és térdre rogytam a fájdalomtól, kezem rögtön a vérző  a felületre szorítottam.

- Ismerő érzés ugye? Épphogy csak súrolt.

- Az is... Maga volt? - ugrott be rögtön a mondandójától az az eset, mikor karon lőttek.

- Minden én voltam. - mosolyodott el, miközben a fegyvert még mindig rám szegezte, ezért moccanni se mertem. Nem mintha a lábamtól tudtam volna. - Egy hajszál választott el attól, hogy lecsukjanak, de megúsztad. - az lehetetlen... Nem lehet! - Látom leesett. Igen. Én intéztem azt, hogy meghaljon az a fiú. Nem gondoltam arra, hogy el tudják kapni azt a szerencsétlen lányt. - még a nevüket se tudja... Gusztustalan.

- Kényszerítette, hogy megöljön egy embert?!

- Igen, mégpedig úgy, hogy ő nem is tud róla. Csodás, nem? - nevetett fel büszkén. Megráztam a fejem, és lenéztem a lábamra, ami még mindig vérzett. A szúró érzés lezsibbasztott egészen a combomig.

- Miért csinálta mindezt? Ártottam magának?

- Igen. Mégpedig a legmocskosabb módon! Elvetted tőlem a gyermekem, most pedig fűzögeted a másikat!

- Miről beszél?! - kiáltottam el magam idegességemben, és fájdalmamban. Ekkor hallottam meg, hogy kinyitódik mögöttem az ajtó. Taehyung volt az, kinek szemében ugyan az a harag és megvetés lobbant fel, mint amivel legelőször nézett rá.

- Már vártalak. Kíváncsi voltam, meddig hagyod egyedül. - biccentette oldalra fejét a fegyveres férfi.

- Mit akar velünk? Miért bántja Rin-t?

- Már elmondtam. Neki nem lenne szabad élnie! Ha ő nincs, MiRa még mindig élne, neked pedig nem ködösítette volna el az elmédet!

- Honnan tud MiRa-ról? Miből gondolja, hogy tud bármit is rólam?

- A jó életbe is! Persze, hogy tudok rólatok mindent, elvégre én teremtettelek! - kiáltotta a férfinek, aki szinte megfagyott a szavaitól. Ajka megremegett, mondani akart valamit, de nem tudott, ahogy én sem. - Az én laboromban készítettelek csak úgy, mint a húgodat.