Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

19. rész

SoRa-t nem kellett sokat győzködni arról, hogy igyuk le magunkat. Életembe nem voltam még részeg, csak ahhoz közeli állapotban, de most az akarok lenni! Valami hatalmas baj van velem, amit nem tudok irányítani, és kezdek kétségbeesni attól, hogy minden kicsúszik a kezeim közül. Először Taehyung, aki mindig megmásítja azt, ami egyszer már megtörtént, aztán ami megtörtént, arra nem emlékeznek, és csak én tudom, hogy az úgy volt. De mivel az ő emlékezetükben nincs olyan, ezért az meg sem történt. Ki érti ezt?

- Remélem ilyet gyakran csinálsz, mert nagyon megijesztesz. - ült le végül a bárpult elé, miközben én leadtam a rendelést.

- Remélem a közelben laksz. Végig sem gondoltam, hogyan fogsz majd innen hazajutni.

- Nyugi. Nagybátyámmal már beszéltem, és azt mondta, bármikor elugrik értem. - megnyugodva bólintottam egyet, majd amint a csapos elénk tolta azt a kicsiny pohárban levő sárga löttyöt, én rögtön megittam. Nem számít mi az. De most kicsit ki kell lépnem a komfortzónámból. Nem fogom ettől megérteni a körülöttem zajlódó eseményeket, de remélem segít annyit, hogy pár óráig ne kelljen semmin aggódnom.

- Hozhatok még egy kört?

- Igen, de ne ilyet. Inkább négy Soju-t (소주) szeretnénk. - vágta rá SoRa rögtön, mire a fickó elmosolyodott, és kacsintva egyet a lány felé elindult kitölteni a kért italokat. Megdöbbenve figyeltem, ahogy keresztbe teszi a lábait, majd realizálja, hogy egy kis magyarázatot várok tőle. - Oh, bocsi. Tudod, a nagybátyám.. Néha szokott.. Tanítani. - fogalmazta eléggé tág körbe ezt a dolgot, amiről nekem rögtön lejött, hogy nem kéne efelől többet kérdeznem.

- Értem, Akkor fenékig. - emeltem fel poharam, hogy koccintsak vele.

Nem tudom, ezt hányszor játszottuk el, mert csak arra emlékszem, hogy még a melltartóméretünket is megbeszéltük. Egyáltalán nem olyan volt ez az állapotom, mint amilyennek leírják a részegséget. Ezek szerint nem vagyok az.

A mosatni állapotom szerint itt állok a bár előtt, és épp azt ecsetelem SoRa nagybátyjának, hogy mennyire nem kell engem is hazavinnie, ugyanis itt lakok két... vagy három utcányira, és eltalálok odáig. Ráadásul tényleg nem lehet akkora baj, ha még én is bevallom magamnak a tényt, hogy kissé csámpásan megyek. Vajon mennyi lehet az idő? És hol a telefonom? Megfújták azt is, vagy azért zsibbad a fenekem, mert valaki hív? Apám nem lehet, mert neki mondtam, hogy ma kicsit később megyek, más meg miért hívna? Nincs is meg senkinek a számom, ezért nem érdekel. Na, lássuk merre lakok.

Elindultam egy tetszőleges utcán, amire még úgy ahogy emlékszem, hogy hol van, de mikor a végén lefordultam, és nem volt ott a szálloda, megfordult a fejemben, hogy felhívom a rendőrséget. Nem, nem azért, hogy vigyenek haza, hanem azért, mert elrabolták az épületet, és ezek szerint az apámat is. Röhej az egész.

Letettem az ügyről, mert nem volt kedvem nyomozósat játszani, és inkább felkutattam az utcákat. Hátha elém ugrik, én pedig végre elmehetek aludni. Legalábbis a fejem ezt akarja, ha a tudatom nem is. Ezek szerint már többen vagyunk odabent.

- NaRin. - pedig milyen jó volt, mikor még csak egyedül voltam. Én dönthettem, és úgy ment az életem, ahogy én akartam. - NaRin! - most meg random hangokat hallok, amik rémesen hasonlítanak Taehyung-ra. Mintha itt lenne mögöttem. - Rin! Megsüketültél? - fordított magához a férfi, aki a hátam mögül termett elém.

- Nahát. Tényleg itt vagy. - állapítottam meg, miközben tetőtől talpig felmértem a férfit. - Mit keresel itt?

- Hazafelé tartok. Hát te?

- Nem fogod elhinni! - böktem mellkason. - Én is. - vagy valami olyasmi.

Taehyung nem mondott vagy csinált semmit egy ideig. Nem tudom mennyi volt, mert az idő becsapott most illúziókkal, amiktől nem tudtam behatárolni, hogy mióta is állok itt egy helyben. A férfi le sem vette rólam a szemét, és remélem az enyémek is őt nézték, és nem mentek kétfelé, mint a kaméleonnak.

Hirtelen sóhajtott egyet, és megingatta a fejét, majd közelebb jött, fejét pedig teljesen az enyém elé hajtotta. Éreztem minden lélegzetvételét, még bele is pirultam volna, ha a belém töltött alkohol miatt nem lennék paprika színű. Az normális, ha meg akarom csókolni? Ajka, amit épp most nedvesített be azzal az iszonyúan kívánatos nyelvével pont rám mosolyog, és méreget.

- Részeg vagy? Azt hittem te nem iszol. - húzta ki magát. Ezek szerint csak ezt a karta ellenőrizni? Miért, mi mást akarhatott volna, én bolond. Hiszen neki más kell, miért mászna pont rám.

- Mert nem is. - válaszoltam neki. Csak kivételes alkalmakkor. Nem szeretek, mert mindentől beállok, és úgy viselkedek, mint egy részeg. - szedtem össze gondolataimat, amik lehet, hogy nem olyan sorrendben hagyták el a számat, ahogy kellett volna, de már arra sem emlékszem.

- Nem lehet, hogy azért, mert részeg vagy?

- Oh. - lepődtem meg. - Ez eszembe se jutott.

- Na gyere, menjünk haza. - mondta kedves, lágy hangon, de mikor a kezemhez nyúlt, én elhúzódtam előle.

- Tudod, mi jutott az eszembe? - ha már itt tartunk, és mint kiderült részeg vagyok, nem fog megharagudni, vagy hülyének nézni a sok sületlenségért, amit most rázúdítok. - Miért vagy mindig jó helyen? Először, mikor Amber meg akart ütni - de te megállítottad, holott nem így kellett volna lennie - Aztán mikor tegnap a teremben elém álltál, és most..

- Ez csak három alkalom. - mutatta ujjával is a számot, hogy felfogjam, de innen esküszöm, hogy hatnak tűnt. Mit is mondtam arról, hogy részegen én nem szédülök? Felejtsük el, visszaszívom. Remélem, azért hányni nem fogok. - Én csak vigyázok rád.

- Jó, azt értem, és köszönöm, de.. Tudod mit? Nem, nem értem! Miért viselkedsz velem ilyen közvetlenül?

- Másokkal talán nem viselkedem így? - kérdezte vissza, mire bólogatni kezdtem.

- De, biztos mással is így vagy, de én nem tudhatom, mert nem figyellek. - nem a francokat nem. Minden egyes beszélgetésüket tudom, amit Cho-val ejtett, még úgy is, hogy nem akartam hallgatózni. Mondjuk most ezt jelen pillanatban nem tudom bizonyítani, mert azt se tudom hogy hívják az utcát, amiben lakok, de majd holnap!

- Tudod, a nők szemszögéből mi a gond ezzel a világgal? Hiába hitegetik magukat az emberek, nem létezik szőke herceg fehér lovon, aki felkarolja a nincstelen lánykát, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Tudod miért? - megráztam a fejem, és megvontam a vállamat. - Mert lusták. Nem akarnak azok lenni, csak várják, hogy a csoda a kezükbe essen. Ugyanez igaz fordítva is. - ahha, szóval nem minket véd, vagy istenít, csak átlátja a helyzetet. Ezt biztos tudnám értékelni józanul. - Épp ezért döntöttem úgy, hogy valakinek én leszek az.

- A szőke herceg, akinek szürke a haja? - nevettem fel, ám ő egyáltalán nem akart velem vidulni. - És én lennék az a valaki? Vagy csak összeszedsz magadnak egy háremet, ahonnan majd kiválasztod, hogy kit érdemes megszerezned magadnak? - teljesen a közelembe férkőzött, a míg beszélgettünk. Kezét a hátamra tette, majd magához húzott, de a tekintetünk nem szakadt meg még úgy sem, hogy konkrétan ő tart. Ha most elenged, én hátra esek.

- Ez nem ilyen egyszerű, Rin.

- Akkor magyarázd el. - ajánlottam fel neki a legkönnyebb utat.

- Még nem tehetem. De idővel, mindent meg fogsz érteni. - nem tudom, innentől mi történt velem. Tenyerét a szemem elé húzta, majd a testem is elernyedt a karjában, és ismételten beszippantott a sötétség, most azonban nem az ájulás miatt, hanem azért, mert egyszerűen elaludtam.