Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

8. rész

- Jól van, akkor megkérem Kwang NaRin kisasszonyt, hogy fáradjon ki ide, és oldja meg ezt a példát, hiszen minden bizonnyal könnyűnek ítéli, ha ennyit beszél.

Mi a fasz? - akadtam ki magamban. Áldom az eget, hogy ha ilyenek vannak, inkább beharapom az alsó ajkam, mintsem kimondjam, és magamra haragítsam a professzort. Most szólaltam meg először, és csakis azért, hogy egy rohadt zsebkendőt kérjek Cho-tól, mert mindjárt elcsöppen az orrom! Már ez is baj?

- Rendben. - adtam meg magam. Felálltam, és kisétáltam a táblához, ám mikor az első padsorhoz értem, az ott ülő fiú akkorát tüsszentett, hogy még a vér is megfagyott bennem. Az éles, de mégis mély, öblös férfi hang visszhangzott a teremben, nekem pedig sípolni kezdett tőle a fülem. - Azt hiszem ebből még én is kaptam. - jegyeztem meg kissé talán hangosan, ami többeknek is tetszett, a morajokból, és az elfojtott nevetésekből hallva.

Örülök, hogy bár egyetemen vagyunk, mi mégis maradtunk annál a maradi középiskolás ,,büntetésnél", hogy az osztály előtt kell megoldani a példát. Ez sosem jelentett számomra gondot, hisz eddig úgy csináltam, hogy megnéztem mi az, visszamentem pár percet, megkerestem a példatípust a füzetben, és írtam valamit a táblára, ami elég ahhoz, hogy ne szedje le a fejem.

A matek sosem tartozott azokhoz a tantárgyakhoz, amit szeretek, valamiért mégis mindig zökkenőmentesen írtam belőle a teszteket. Ahogy most is, csak rá kellett néznem, és az első lépés szinte kiáltozott a szemeimnek, hogy vessen táblára, ezért nekiálltam. A tanár lelépett a katedráról, és onnan nézte, mit művelek. Gondolom, ha elrontottam valahol, akkor se szólna, csak tippet ad, hogy valamit elszámoltam, és keressem meg.

- Így jó, tanár úr? - fordultam hátra, és tetem le a táblafilcet az asztalra.

- Nos, a feladat jó, de a modorod az tűrhetetlen. Nem kértem semmi mást mikor bemutatkoztam, csak annyit, hogy az előadásaimon fogják be! - rivallt rám, mire némán bólogatni kezdtem. - A helyére mehet. - mutatott fel Cho-ra, aki hatalmas mosollyal az arcán integetett felém, mintha valami koncerten lenne.

Letettem magam a székbe, és megpróbáltam még addig lefirkantani a feladatot, amíg fent van, és nem törli le, de mikor odapillantottam, a tábla üres volt. Ennyire gyors lenne a vén szatyor keze? Jesszus, ebbe a mondatba még én is belepirultam.

- Lemásolhatom a feladatot? - fordultam oda Cho-hoz, és rutinosan odatoltam a füzetem az övé mellé. Ilyenkor általában úgy szoktam írni, hogy nem a sajátomat nézem, hanem azt, amit másolok, mert így gyorsabb. 

- Jól van, akkor megkérem Kwang NaRin kisasszonyt, hogy fáradjon ki ide, és oldja meg ezt a példát, hiszen minden bizonnyal könnyűnek ítéli, ha ennyit beszél. - mi? 

Ilyen erős de ja vu érzés még sosem tört rám. Pontosan ugyan ezt mondta az előbb is, akkor most miért.. Mi folyik itt? 

- Nem hallotta, kisasszony? - ütögette meg a mögötte levő táblát türelmetlenül, én pedig rájöttem, hogy nem hallucináltam. 

Ismét felálltam, majd értetlen fejjel elindultam lefelé. Mikor leértem az utolsó lépcsőfokról, a mellettem ülő férfire néztem, aki kérdőn pillantva rám már szólásra nyitotta száját, de mondat helyett egy jókora tüsszentés hagyta el a torkát. Pont úgy, mint az előbb.

- Azt hiszem, ebből még én is kaptam. - jegyeztem meg bizonytalanul, a többiek pedig ugyan úgy nevettek a poénon, mint az előbb. Ezzel csak egy gond van. Én nem tekertem vissza az időt, most mégis megismétli önmagát. Tegnap Taehyung, és az Amber eset akasztott ki, ma pedig ez..

Felírtam ugyan úgy a feladatot, majd hátraléptem, de a toll most a kezemben maradt. Úgy markoltam, mintha az életem függött volna tőle.

- Nos, a feladat jó, de a modorod az tűrhetetlen. Nem kértem semmi mást mikor bemutatkoztam, csak annyit, hogy az előadásaimon fogják be. A helyére mehet. - ugyan az a mozdulat, ugyan az a mondat, és ugyan azok az indulatok. Ez nem véletlen. Ráadásul csakis én tudtam visszajönni, de eddig sosem ment anélkül, hogy csettintenék, vagy tapsolnék. Egy időben próbáltam gondolattal is irányítani ezt a képességet, de sosem sikerült, ezért nem hiszem, hogy pont ma tanultam volna meg, matekóra közepén.

A tegnap sikeresen a padban hagyott könyvemet mára teljesen kivégeztem, így betettem a táskámba, hogy ne hagyjam itt. Megy az elolvasott polcra, ahol már pár száz könyv legalább ékeskedik.

- Akkor holnap. - ölelt meg Cho a folyosón. Az utolsó órám rajz, neki pedig földrajz, így ma már nem találkozunk.

- Figyelj csak.. Arra gondoltam, hogy csütörtök este tarthatnánk egy csajos estét.

- Tényleg? - csillantak fel szemei. Említette, hogy unatkozik, és egyedül van, ezért úgy gondolom, ennyit bevállalhatok azért, hogy a jó viszonyunk megmaradjon. Ő az egyetlen, aki szóba állt velem, és nem idegesít az osztályból. Remélem, abban a négy évben, amit itt eltöltök, ő lesz az a személy, aki majd segít, és akit majd a barátomnak mondhatok. - Oké, addig rendet rakok, és veszek kaját!

- Én is. - bólintottam, majd sietősen elhagytuk a folyosót. Épp, hogy beértem a csengőre, de szerencsére ez a tanár elég laza, így mindig öt perc késéssel állított be. Meg összekócolt hajjal. Néha olyan, mint egy hippi, aki éjjel bulizik, nappal pedig azt sem tudja, hol van, de azért tanít. Kicsit elvont világban él, de lehet, hogy pont ezért olyan szimpatikus, mint tanár.

Egy könnyed művészettörténet óra után - azt hittem rajzon rajzolni, vagy festeni fogunk, de ez mint kiderült csak ritkán fog előfordulni - felkaptam a táskámat, és elindultam kifelé. Hátsó zsebemhez nyúltam, hogy az úton hallgathassak egy kis zenét, de a telefonom nem volt ott. Azt is a padban hagytam volna? Hogy lehetek mostanában ilyen feledékeny, és összezavarodott? Még csak év eleje van, nem ereszthetek most le.

Benyúltam a padba, és kivettem az otthagyott készülékem. Zsebre vágtam, és még itt ellenőriztem, hogy a fülesem nálam van-e, mielőtt elindulhattam volna. Ahogy látom, a mai egy ilyen nap, mivel Taehyung is visszajött a terembe, pont akkor, mikor én az ajtó felé néztem.

- Te is itt hagytál valamit? - nevettem fel, mert eléggé sietősen indult meg. Azt hittem, a helyére fog menni, mivel az is erre van, de a tekintete belefonódott az enyémbe, így rögtön leesett, hogy valójában hozzám jön. A sebességéből semmit se tudtam leszűrni, és ha őszinte akarok lenni, még meg is ijedtem.

Nem volt időm ellenkezni, nem fogtam fel, mit fog csinálni, éppen ezért magam elé húztam a kezem, így a tenyerem találkozott a mellkasával. Derekamra fogott, és úgy ölelt magához, tüdejéből pedig egy reszketeg sóhaj tört fel, ahogy a kezei között érezhetett.

- Ne haragudj, hogy összezavartalak. El sem tudod hinni, mióta kereslek. Annyira örülök, hogy végre megtaláltalak. - szorított még jobban magához.

- Taehyung.. Mi..

Riadtan ültem fel az ágyamon, és néztem szét a szobámban. A mellkasom szaporán mozgott fel-le, a levegő alig áramlott a tüdőmbe, ajkaim ki voltak száradva, én pedig összezavarodtam. Az óra szerint reggel hét van, tehát az ébresztőmnek még nem kellett jeleznie. Mégis mi volt ez? Hogy tudtam ilyen valósághűt álmodni? Ott voltam, éreztem, most mégis.. Itthon vagyok.