Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

16. rész

Miután Taehyung ismételten furcsán viselkedett, inkább úgy döntöttem, hogy lejövök, és megpróbálok aludni, amiből az lett, hogy sorozatot kezdtem nézni, reggel pedig vagy háromszor visszamentem arra a pontra, mikor bevágódok az ágyamba. Komolyan mondom hívő leszek, ha egyszer azzal fognak fenyegetni, hogy elveszítem az erőmet. Enélkül már létezni se tudnék, és nem bírom megérteni, hogy az emberek hogyan tudnak átlagosan élni.

Izgatott voltam, mikor egy szál fehérneműben borítottam ki a szekrényem tartalmát. Mégis miben menjek, amit fel is merek vállalni a doktornő előtt? Nem velem, vagy az öltözetemmel lesz elfoglalva, tudom jól, de ez nekem akkor is fontos. Minden ruhám fiús, ami pedig nem, az vagy esküvőre, vagy temetésre illik.

Mivel nem bírtam dönteni, így felvettem egy piros inget, és egy fekete farmert. Jó idő volt annak ellenére, hogy ősz vége felé járunk ezért tornacipőnek álcázott edzőcipőbe mentem. Cho és Tae már a teremben voltak, nekem pedig - mint mindig - eszem ágában sem volt megzavarni őket, ezért leültem, és amíg be nem csengettek, zenét hallgattam. Valahogy, most nem volt kedvem olvasni, ahogy észrevenni se a férfit, aki bár Cho-val társalog, mégis folyton engem szuggerál.

Táncon viszont muszáj voltam teljes valómmal ott lenni, ugyanis elkezdtük összeállítani a koreográfiát. Az eleje már teljesen megvan, mivel a miénk sokkal könnyebb, mint a pároké, így a dupla óra második felében nekünk erősíteni, és nyújtani kellett, míg SoMinék a többiekkel foglalkoznak.

- Ma is ráléptél a lábamra! - zengett fel egy férfi hang, ami csak azért volt ismerős, mert nem kedveltem azta megnyilvánulását se, amit legelőször hallottam tőle.

- Tudom, sajnálom..

- A sajnálatoddal nem megyek semmire! - csapott combjára hisztérikusan, majd felkapta a cuccát, és kiviharzott a teremből úgy, ahogy a lányok szoktak, mikor nem kapnak meg valamit. A többiek is szépen lassan kiszivárogtak a teremből, így más csak Taehyung, a lány, és én maradtunk.

Nem bírtam ki, hogy ne szóljak valamit, vagy, hogy ne tegyek semmit az ügy érdekében, ezért odamentem, és megvártam, amíg felnéz a pakolásból, és észrevesz.

- Figyelj, nem rám tartozik, de hallottam hogyan beszél veled, és..

- Tudom. - vágott a szavamba egy bólintás kíséretében. - Mármint, nekem sem esik jól, de igaza van. Kész szerencsétlenség vagyok, és vele raktak párba. Ráadásul előre, mint valami főtáncost. - lényegében azok vagytok, elvégre mi lennénk a háttér. - Ha elrontom..

- Miért rontanád el? - vágtam most én a szavába, ugyanakkor oldalra is pillantottam, ahol Tae a nem létező óráját mutatta a karján jelezve, hogy lassan indulnunk kellene. Felpillantottam a valódi vekkerre, és bólintottam neki egyet.

- Mert nem tudok táncolni. - jelentette ki természetesen, mintha ez egy táncóra után megszokott lenne. - Legalábbis nem olyan jól, mint ő. Tudod, ez nálam csak töltelék tantárgy. - ez kurva nagy baj. Ha nem tudja rendesen betanulni, mind rosszabb jegyet fogunk kapni, amiért ki fogják utálni a csapatból.

- Tudod mit? Gyakoroljunk együtt. Mármint nem ma, most sietnem kell, de holnaptól. Ha van időd délután, persze. - tettem hozzá, ugyanis nem mindenkinek olyan szabad az élete, mint nekem.

- Tényleg megtennéd? De nem akarok a nyakadon lógni, vagy teher lenni..

- Nekem sem ártana a gyakorlás. Megtanuljuk a te részedet, aztán menni fog. De most tényleg mennem kell. - hagytam ott a gondolataival, és szaladtam Tae mellé, aki már félig elindult csak azért, hogy így is sürgessen. Remélem a doktornő még nincs, ugyanis nem hiszem, hogy jó pont lenne nála a késés.

---------------------------

- Viszlát! - köszönt el Taehyung is, mikor kilépett az ajtón. Én már rég a folyosón várakoztam, és igyekeztem legyűrni a sírhatnékomat, de nem ment. Pár könnycsepp akkor is kifakadt, ha nem akartam. - Ugyan már. Ezért sírsz?

- Nem sírok! - fordultam hátra, és találtam szemben magam vele. Nagyon közel volt, és csak most szembesült velem, hogy milyen magas. Mivel etetik ezt? - De lenne rá okom, megszégyenítettem magam egy nagy hírű orvos előtt.

- És akkor mi van? Különben is, nem bűn az, hogy nem ismerted meg egy dohányzó ember máját.

- Tényleg nem? - nevettem fel gúnyosan. - Minden második ember ebben fog meghalni a rohadt dohányzás miatt, én pedig már láttam egészséges májat, mégse tudtam kikövetkeztetni, hogy... És most.. Milyen orvospalánta az ilyen? - keltem ki magamból, amit úgy tűnik nem bírt tétlenül végignézni. Nagy tenyere közé vette arcomat, és maga felé fordította, hogy rá nézzek, és ne mindenfelé.

- Nyugi. Láttam rajta, hogy megkedvelt. Nem hitte ő se azt, hogy nem tudod. Csak izgultál miatta, és ezért nem jutott eszedbe. - igen, és ezért dadogtam, és tüsszentettem akkorát, mint egy elefánt. - Hidd el, mikor a végén azt mondta, hogy örült a találkozásnak, és kezet nyújtott neked, azt őszintén mondta.

- Honnan tudod?

- Megérzés. - ingatta meg fejét, és engedett el. - Menj haza, és pihenj kicsit. Rád fér. - igaza van. Hirtelen úgy megfájdult a fejem, hogy azt sem tudom, hol állok. Ha nem látnám magam előtt a férfit azt hinném, hogy szédülök, ugyanis mindenem pihe könnyű. Haza kell jutnom, és beugranom egy nagy kád meleg vízbe.