Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

17. rész

Örülök, hogy megbeszéltem azzal a lánnyal ezt a délutáni táncolgatást. Szerencsére ő is ráér, így már ez a harmadik napja, hogy gyakorlunk. Nem értem, mi baja van a tánctudásával, igaz, hogy kicsit csiszolni kellene a mozdulatain, látszik, hogy vagy nem járt tanárhoz, vagy nagyon hanyag módon tanította, de tanulékony, és elszánt, amit díjazok.

Már majdnem megtanultuk azt a koreográfiát, amit a többiek összeraktak, ha pedig minden jól megy, akkor a következő órán véglegesítik, és kezdődhet az igazi próbatétel, ugyanis az idő úgy telik, mintha minden nap csak egy pislantás lenne. Hamarosan téli szünet, valamint előadás, nekünk pedig még nincsenek készen a ruháink, és a tánc összhangját is korrigálni kellene.

- SoRa.. - hívtam a laptophoz a lányt, aki épp kiitta a kulacsát. Kemény menet volt, mert nem engedtem szünetelni addig, a míg meg nem tanulja, hogy az egyik forgásnál nem balra, hanem jobbra kell, még akkor i, ha nem úgy jön ki neki kényelmesbe. Ugyanis, ha ezt akkor rontja el, amikor a partnere itt lesz, akkor az biztos, hogy behúzok neki egyet, mert már most látom magam előtt, ahogy lecseszi szerencsétlen lányt. Másrészről viszont balesetveszélyes is, ugyanis a helyünk sajnos nem akkora, mint azt szerettük volna, és így, ha valaki kiválik a sorból, és nem velünk együtt csinálja, akkor abból baleset is lehet.

- Tessék. - lépett mellém, és guggolt le, hogy a felvételre pillanthasson. A hatékonyabb tanulás érdekében, összekötöttük a telefonját a laptoppal, így amit felvesz, azt rögtön átirányítja a képernyőre, mi pedig nagyobb felbontásban tudjuk megnézni, mit szerencsétlenkedünk.

- Nézd csak. A lábadra itt figyelj, különben meg fogod rúgni a melletted levőt. - sajnos, még mindig nem tudom a csapat minden tagjának a nevét.

- Oh, értem. - bólintott, majd fel akart állni, ám ahelyett letérdelt, és visszatekerte a felvételt. - Az meg kicsoda? - mutatott az ajtóban levő személyre, aki pontosan harminc másodpercig minket nézett. Pedig azt hittem, nincs olyan idióta, aki itt maradna ilyenkor. Lassan már fél öt lesz. Bár igaz, hogy vannak olyan buzgó lelkek, akik egy napra tíz órát is bevállalnak. - Ez nem a rektorunk?

- Ő? Sosem láttam még, úgyhogy nem tudom. - rántottam vállat, és néztem meg jobban a középkorú, kissé pufók férfit.

- Én igen. Egyszer. - rendezte le a témát. Összeszedtem a cuccunkat, és indulni készültem, mikor megláttam, hogy Taehyung nagy mosollyal az arcán közelít felénk. Vagyis helyesbítek, felém.

- Megszereztem.

- Mit? - kérdeztem vissza, ugyanis nem emlékszem rá, hogy bármit is kértem volna tőle.

- Az engedélyt. - válaszolta felháborodott fejjel, majd a kezembe nyomta a papírt, amit eddig cipelt.

- Nem tudtam, hogy ehhez is kell.

- Mivel jogvédett. - vont vállat. - Maga TaeMin írta alá.

- Ez komoly? - csillant fel a szemem, és máris úgy néztem erre az unalmas betűkkel ellátott papírra, mint egy kincsre. Elvégre, mégiscsak egy idolról beszélünk, akinek imádom a hangját.

- Wow! - ámuldozott SoRa is, akárcsak egy gyerek. - Kaphatok belőle egy fénymásolatot.

- Persze, gondolom ez is az. - lengettem meg Taehyung előtt, aki megrázta a fejét, és kérdőn nézett rám. - Akkor én is lemásolom, és

- Miért? Ez a tiéd. Nekem nem kell. - nevetett fel. Nem tudtam mire vélni ezt, de nem is érdekelt jelen pillanatban. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam arcán megnyugtató mosolyát, és amint elpillantott másfele, rögtön elé léptem, és magamhoz öleltem. Nem érdekeltek az elveim, ez akkor is szép gesztus volt tőle.

- Köszönöm. - mondtam fülébe, miközben ő is átölelt, és végigsimított a hátamon. Hirtelen bizsergés fogott el, de nem attól, ahogy hozzám ér, vagy amiért ilyen közel van. Amint a szemébe néztem, a világ forogni kezdett velem, és nem láttam mást, csak fényeket mindenhol, ami biztosan a terem tetején levő lámpák voltak. - Taehyung.. - kiáltottam fel idegesen, mikor nem bírtam magam megtartani, és a férfi karjába kaptam, aki szerencsére azonnal utánam nyúlt, mielőtt összeeshettem volna. SoRa hangos kiáltását még hallottam, valamint azt is, ahogy elrohan, de már nem tudtam felfogni, hogy hova. Ahogy azt sem, hogy mi történik.

- Ne haragudj. Ez az egész az én hibám. Ha tudtam volna, nem teszem ezt.. Veled. - kétségbe voltam esve. Sosem ájultam még el, nem tudtam, hogy ez ennyire ijesztő. Az a fehér fény, ami magába szívott, azután pedig beletaszított a sötétségbe, és nem engedett magamhoz térni, minden porcikámba belecsepegtette a félelmet.

Azonban most, jól vagyok. Valaki fogja a kezem, és egy meleg helyen fekszem. Lassan kezdem visszanyerni az emlékezetem, valamint a tudatom, ezért már képes vagyok mozogni. Az a meleg kéz eltűnik az enyémről, és a vállamra kerül át, miközben a fejemet simogatja. Mikor kinyitom a szemem, egy ismerős férfi áll előttem, akire rögtön rámosolygok.

- Szia apa.

- Ennyi? Szia apa? Semmi, csá fater, találkoztam az ördöggel, de még neki se kellettem, ezért visszaküldött? - ezek szerint ideges, és aggódott. - Mégis mi történt? Arra rángatnak ki az irodámból, hogy halaszthatatlan üggyel kapcsolatban keresnek, és egy idegen lány és egy fiú beállít az ájult kislányommal?

- Apa.. - állítottam le, még mielőtt azt is elkezdi nekem ecsetelni, hogy majdnem cumit is dugott a számba. Nem vagyok már gyerek, csak elájultam, biztos a rendszertelen étkezésem, és a kevés folyadék miatt, amit a szervezetembe juttattam. Nincs ebben semmi szokatlan, bárkivel előfordul.

- Ki volt az?

- Az egyik, SoRa, a barátnőm. Vele gyakorlok délutánonként. - amire azt hitte, hogy csak egy olcsó kifogás azért, hogy ne kelljen az orra alá dörgölnöm, hogy pasizok. Tiszta bolond. - A másik pedig Taehyung. - szerencsére ott volt, mikor elájultam. Azt hittem maradni is fog, ha már felhozott ide, de nyilván ezt még én se kérhetem tőle. Azonban egy dolgot nem értek. Miért kért bocsánatot?