Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

48. rész

Leyla engedelmesen kihúzta a széket, majd leült, miután Yoora-t a szobájába küldte, leckét csinálni. Legalább ez nem változott az évek alatt. Bár ez nem biztos, hogy pozitív..

- Miről van szó? - nincs mese, meg kell kérdeznem. Ha ő az én lányom, neki is kell lennie.

- Tudod, milyen fontos az erőnk. - vágtam bele a közepébe, és egy hatalmas kő esett le a szívemről, mikor bólintott egyet. - Történt valami, ami miatt.. Elvesztek az emlékeim. Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs, hogy hol vagyok, vagy mi történt az elmúlt.. Jó pár évben.

- Mi? Szóval rám sem emlékszel? - rökönyödött hátra. Láttam rajta, mennyire rosszul esett ez neki, mégse tehettem mást.

- Segíts emlékeznem. Meg kell tudnom pár dolgot. - mit is csinálok én itt? Nekem Taehyung-ot kellene megkeresnem, hogy hazamenjünk.. De most még csak látni se akarom.

- Rendben. Kérdezz bátran. - könyökölt fel az asztalra, és nézett rám. Én is így tettem, majd sóhajtottam egy nagyot, mert nem igazán tudtam, hol is kezdjem.

- Mi a képességed?

- Ez elég egyszerű. - mosolyodott el. - A tiétek. Visszamegyek bárhova, másodperc pontossággal, és felülmúlom a halált. - aprókat bólintottam, ám ő még nem hagyta abba. - Oh, és ez. - hirtelen tapsolt egyet, amitől kissé megijedtem, de mivel nem történt semmi, így visszahajoltam az asztal fölé.

- Mi? - kérdeztem rá, ő azonban nagy mosollyal az arcán mutatott el a falon levő órára, aminek a közepén egy családi fotó van, Tae azonban nincs rajta, csak én, Yoora, Leyla, és még egy ember, akit nem ismerek. De mivel a lányom derekát fogja, minden bizonnyal ő a barátja.

Azonban nem az óra volt a lényeg, hanem a mutatói, amik egy az egyben megálltak a mozgásban. Felálltam, és az ablakhoz siettem, hogy kinézhessek, de amit láttam, csak még jobban összezavart. Az autók, az emberek, a repülő fent az égben.. Minden megállt. Minden csendes, és mozdulatlan.

- De mégis hogyan? - ültem vissza elé, ő pedig újra tapsolva egyet elindított mindent.

- Mikor még apa velünk élt.. Volt egy feltevése. Mivel ez egy előre elkészített erő volt, így képes mutálódni. - szóval ha Leyla még egy képességet birtokló emberrel állt volna össze, akkor neki is lenne egy plusz ereje? Ez azért nagyon durva. A lányom igazi OP.

- Ha már itt tartunk.. Mi történt köztem és az apád között?

- Biztos tudni akarod? Akkoriban is eléggé kikészültél tőle.. - pillantott el másfele, hogy ne kelljen rám néznie. Ő lett zavarban attól, hogy az én múltamról kell beszélnie? Ez igazán rám vall, nem csoda, hogy nem is tudnám letagadni, már a kinézete miatt sem. Magabiztosan bólintottam egyet, de én is úgy éreztem, hogy nem készültem fel erre. - Mindig mondogattad, hogy hanyagol téged. Majd.. Az egyik nap sírva állítottál be hozzánk, ami nem megszokott dolog tőled. Azt mondtad, rajtakaptad őket.. Az ágyban, és rögtön eljöttél onnan. Utána már nem keresett téged, csak eltűnt, az összes cuccával együtt.

Hátra dőltem a székben, és meredten néztem magam elé, ahol nem volt semmi, csak az asztal sarka. Nem hiszem el, hogy Taehyung ezek után képes lett volna egy ilyenre.. És mégis megtörtént. Leyla nem hazudna, legalábbis azt látom rajta, hogy az igazat mondja.

- Anya? - dőlt még jobban előre, hogy elérhesse a kezem. Visszahúzott az asztalhoz, és megpróbált mosolyogva nézni rám, hátha jobb kedvre deríthet a magabiztossága. De ő is ugyan olyan, mint én. Lehet mások ezt beveszik, de előttem nem tudja palástolni az érzéseit. Bizonyára, mikor Taehyung ilyeneket mondott nekem, ő is erre gondolt.

- Nem akartam elrontani a napodat. Beszéljünk másról. Van egy csodaszép lányom, de ez a hülye képesség keresztbe tett nekem, és most nem tudok róla semmit. - simogattam meg arcát, aminek az éle hasonlított az apjáéra, ráadásul a szeme alakja is. Mintha ő nézne vissza rám, azzal a mélybarna tekintettel.

- Mit mondhatnék? - nevetett fel.

- Mondjuk mesélj a barátodról. Tudja, hogy milyen képességed van? - ha azt mondja, hogy nem, lehidalok. Elvégre már egy lányuk is van.

- Ha maradsz, akkor megismerheted, mert ma csak négyig dolgozik. Jungkooknak hívják, és... Tudja, hogy milyen képességem van, de eléggé nehezen fogadta el. Csupán csak fél év kellett neki.

- De visszajött hozzád, nemde? - mosolyodtam el.

- Igen, de biztos vagyok benne, hogy ebben az is közrejátszott, hogy félt tőlem. Szerinte eléggé határozott személy vagyok, és ha nem emberelte volna meg magát abban a fél évben, akkor most én lennék a dominánsabb fél a kapcsolatunkban.

- Helyes. Legalább megmutattad neki, hogy nem vagy gyenge. - büszke vagyok rá. Ő az a személy, aki én mindig lenni akartam. Legalábbis így hallás alapján.

- Az a gond, hogy Yoora ezt örökölte tőlem. Nagyon makacs, és még velem is vitába száll. Volt már olyan, hogy átjött a szomszéd megkérdezni, mégis mi bajuk van, hogy már egy órája üvöltözünk. - nevette el magát, ahogy én is, mert belegondoltam ebbe az egészbe. Örülök, hogy boldogan élik az életüket, bár még mindig nem tudom elhinni, hogy az, aki itt ül előttem, az én lányom.

Talán jobb lesz nekem itt. Ha maradok, nem kell többé semmi miatt aggódnom. Taehyung eltűnt, mintha ezzel akarta volna jelezni az élet, hogy már megtörtént ez a dolog. Lehet, ezért is nem maradt velem, mert akkor csak tagadott volna mindent. Én pedig, amilyen naiv vagyok, még el is hiszem neki.

Még ezek után is.. Elhinném neki, ha azt mondaná, hogy ez az egész hazugság. Mert szeretem, még mindig. Jó lenne megbeszélni ezt az egészet, de fogalmam sincs, hol keressem, merre lehet..

A közöttünk levő csendet egy kellemes dallam szakította meg. Leyla azonnal a telefonjáért nyúlt, ám mikor meglátta, hogy ki hívja, arcáról eltűnt a mosoly, és a helyébe félelem került.

- Anya.. Ha itt vagy előttem.. Akkor, hogy tudsz hívni? - nézett rám, és fordította felém a kijelzőt, ami csak annyit írt ki, hogy ,,Hív:Anya"