Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

63. rész

Ahogy lépkedtünk lejjebb, úgy vert egyre jobban a szívem. Tae fogta a kezem, én viszont szinte kapaszkodtam az ujjaiba, ami szerintem már elfehéredtek tőlem. Nem láttuk a végét a lépcsősornak, mivel - csakhogy izgalmas legyen - itt-ott volt benne egy forduló. Akármelyik pillanatban szembetalálkozhatunk valakivel, és ez miatt néha már azt vettem észre hogy csukott szemmel megyek a férfi mellett.

- Ez valami vicc? - szólalt fel, és állt meg, amitől én is megtorpantam. Előttünk egy egyszerű, barna faajtó volt, amin még zár se volt. Semmi, csak egy kilincs, és a félelem, hogy mi történik, ha kinyitjuk. Taehyung fogott rá először, és egy határozott mozdulattal benyitott, de amit bent láttunk, az szerintem mind a kettőnket meglepett.

- Biztos csak valami vicc.. - válaszoltam az előző kérdésére, mikor körülnéztem az előttünk elterülő nagyobb szobában. Életemben egyszer láttam egy laboratóriumot, azt is youtube-on, mikor azt néztem, hogy kell vesét átültetni. De ez még azt is felülmúlja.

Mindenhol henger alakú üvegtárolók volta, bennünk kék és zöld folyadékkal. Az asztalok tömve voltak különböző kémcsövekkel, és bennük furcsa színű, felismerhetetlen löttyökkel. Annyira elcsodálkoztunk, hogy észre se vettük a másikat. Én jobbra, Tae pedig balra indult el, hogy kicsit körülnézzünk. Sehol se láttam kamerákat, ezért bátran nézelődtem és kukkantottam bele az asztalokon hagyott feljegyzésekbe, de igyekeztem mindezt úgy csinálni, hogy ne hagyjak sehol ujjlenyomatot.

Az egyik tárolónál különösen elidőztem, mert ennél volt mellette egy notesz. Pólóm alá nyúltam, és úgy vettem a kezembe, hogy kinyithassam. Érdekelt, mi van benne, elvégre semmit sem ismerek fel az itt levő anyagokból.

- Taehyung! - szóltam a férfinek, aki rögtön válaszolt, és elindult felém. Nem tudtam, hogy mennyire hihetek annak, amit most olvasok, de ha ez igaz, akkor.. Minden itt kezdődött. Mikor a férfi mellém ért, felnéztem a tárolóra, és a benne lévő magnak kinéző valamire, amibe bele volt vezetve egy drót. - Azt hiszem, itt születtél. - jelentettem ki.

A feljegyzésekben található információ mind Taehyung-ról van. A képességéről, hogy mit szeret és mit nem, valamint lehetséges fejlesztések, amiket valószínűleg végre akart hajtani rajta. Szörnyű látni, hogy jóformán nem azért az aki, mert ő így akarta, hanem mert így kódolták a génjeit.

- Oh, nézd csak. - nevettem fel, nehogy a végén annyira a gondolataimba merüljek, hogy a férfi elsüllyed a saját sötétjében. - December harmincadikán születtél. - kérdőn rám pillantott, én pedig nagy mosolyra húztam a számat, és odaadtam neki a noteszt. - Ezek után hívj csak Noonanak. Megengedem.

- Kösz, de maradok a Jagi-nál, NaRin. - puszilt az orromra, miközben engem majd megütött a guta ettől a névtől. - Az az egy hónap igazán nem sok. - mondjuk, ha belegondolok, még annyi sincs.. Ráadásul nem tudom, melyik évben teremtette a prof, így könnyen meglehet, hogy ha a hónapokat nézzük akkor én, de ha az évet is, akkor ő az idősebb.

Bár viccelődtünk a másikkal, mégis láttam rajta, hogy még mindig bántja a dolog. Tenyerét az üvegnek simította, és folyamatosan a benne levő folyadékot nézte, mintha nem akarná elhinni, hogy ő valaha is ott volt.

- Jól vagy? - léptem mellé, és vettem ki kezéből a noteszt, hogy elrakjam a hátsó zsebembe. Hátha szükség lesz rá... Valamikor.

- Igen csak.. Ez még mindig bizarr. Valószínűleg nem mostanában fogom megemészteni.

- Van időnk. - fogtam meg kezét, és próbáltam őszintén mosolyogni, hogy jobb kedvre derítsem. Neki is felfelé görbült a szája, majd megfordult, hogy elindulhassunk, de ahelyett, hogy célba vettük volna a kijáratot, ismét megálltunk.

- Nem gondoltam volna, hogy megtaláljátok. Gondolom V-nek köszönhető ez az egész, mert te túl buta lennél egy ilyenhez. - jajj ne!

Nem foglalkozva a professzorral felnéztem Taehyung-ra, akinek megint elsötétült a szeme, és meredten bámult maga elé. Megint hipnotizálja.

- Taehyung! - kiáltottam nevét, hátha most is megtöröm, de semmi se történt.

- Ne is próbálkozz. Itt nem fogja hallani a hangodat, mivel ez a hely nagyobb hatással van rá. - mosolyodott el ördögien.

Tudtam, hogy így semmi esélyem sincs ellene, és mivel láttam, hogy nincs nála fegyver, így Tae mögé léptem, és kihúztam az övében levő fegyvert, hogy azt is zsebre vághassam.

- V, gyere ide. - hívta a férfit, aki rögtön elindult felé, majd megállt mellette, és megfordult. Lépései és mozgása olyan merev volt, hogy szinte fájt nézni. - Mielőtt meghalnál, mutatni akarok valamit. - mintha csak régi cimborák lennénk, intett, hogy menjek utána, én pedig engedelmesen elindultam. Nem mehettem el Tae nélkül, ráadásul ha meglátja, hogy a kijárat felé futok, rögtön megöl. Muszáj kitalálnom valamit.

Keresztülmentünk a laboron, míg elértünk a másik oldalára. Láttam, hova visz, de nem akartam elhinni. Egy férfi alak lebegett előttem a zöld folyadékban, akinek a köldökébe egy vastagabb cső volt vezetve, de már felnőtt teste volt.

- Ő itt a következő projektem. Talán jobb lesz, mint V vagy VI. - gondolom MiRa-ra utalt ezzel. - Az ő ereje hatalmasabb lesz mindkettőtöknél.

- Miért mutatod meg? - förmedtem rá.

- Csak, hogy bosszantsalak. Rettenetesen utállak, és ezt nem tudom csak azzal kifejezni, hogy megöllek. Miattad halt meg MiRa kétszer is, és te még mindig élsz? Ez így nem fair. - ingatta meg fejét. - Ez itt - mutatott az üvegre, amit meg is kocogtatott - Teljességgel áttörhetetlen. Még a robbanóanyag se tudja elpusztítani. Egyedül az én kódom tudná kinyitni, amit rajtam kívül senki se tud, és amíg el nem éri azt a fejlettségi állapotot, hogy kiengedhessem, nem is fog. Most pedig. - kivett három töltényt a zsebéből, és elkezdte a fegyverbe tölteni, szépen lassan, mintha egy horrorfilmben lennénk.

A lábaim önálló életre keltek, és elfutottam onnan, de tudtam, hogy nem juthatok messze, mert ezt a helyet úgy ismeri, mint a tenyerét. Nincs hova elbújnom előle.

- Ugyan-ugyan. Ezt te se gondoltad komolyan. Fogócskázni akarsz? - visszhangzott a hangja, szinte mindenhonnan. - Nem lenne jobb gyorsan meghalni? Csak egy lövés a fejbe, és vége. Még kegyes is vagyok, amiért nem kínozlak tovább. - rohadj meg te idióta! Ki kell találnom valamit.

Ha kinyitom a pisztoly tárát, azt biztos meghallja. Kíváncsi vagyok, miféle fegyver ez, ezért célba vettem az egyik üres tartályt, és meghúztam a ravaszt. Egyszerre több golyó is távozott a fegyverből, de nem éles töltények, hanem inkább apró, fehér kis műanyagok. Láttam már ilyet, az egyik játékban, de most a világért se jutna eszembe a neve.

Az üveg megrepedt, a professzor pedig elindult afelé, hogy megnézhesse, mekkora a kár. Taehyung segítségére most nem számíthatok, egyedül maradtam, és csak a szerencsémben bízhatok. Semmi másban. Nem remeghet a kezem, és nem véthetem el. Ez kell ahhoz, hogy megmentsem Tae-t.

Halkan megközelítettem a férfit, aki még mindig a törött üveget nézegette, valamint a mellette levő anyagokat rendezte fejvesztve, pedig ahhoz nem is nyúltam hozzá. Felemeltem a fegyvert, és vettem egy nagy levegőt, mielőtt még megszólalhattam volna.

- Hé! Itt vagyok! - lepleztem le magam. Ijedten és gyorsan fordult felém, és vett ő is célba, szinte egy másodperc alatt. A gond csak az volt, hogy mind a ketten egyszerre húztuk meg a ravaszt.