Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

55. rész

Nehéz szívvel váltam meg Rin-től, de letelt a látogatási idő, és kitessékeltek a kórházból. Tudtam, hogy nem halogathatom a dolgot, ezért nem haza, hanem a szálloda felé indultam el. Még ha ma nem is tudja látni a lányát, joga van tudni róla, mi történt vele.

Szinte ide hallom azokat a mondatokat, amiket esetlegesen a fejemhez vághat. Nem vigyáztam rá, hagytam, hogy ez történjen vele.. És részben igaza is van. Biztos tehettem volna valamit az ellen, hogy MiRa elszakítson tőle, és olyan hülyeségeket mutasson neki. Ez az egész csak arra volt jó, hogy nagyobb legyen benne ellene a vágy. Nem fogom elhagyni, még ha ő ezt is akarja. Mindig ott leszek vele, és vigyázok rá. De mi van, ha már ez sem elég?

Bekopogtam az ajtaján, majd vártam, hogy behívjon, de helyette HyeRa nyitott ajtót. Mosolyogva köszöntött, és engedett be a házba, ahol finom illatok szálltak a levegőben. Ez nem csak étel, mert valami édeset is érzek, mintha sütemény lenne.

- AnRyuk itthon van? - fordultam felé, ő pedig bólintott, és elment szólni a férfinek. Mitől lett ennyire csendes? Az első találkozásunkkor is sokat beszélt.

- Taehyung. Hát te? Hol hagytad Rin-t?

- Erről szeretnék veled beszélni.. - de mégis, hogy mondjam el? A francba is, képtelen vagyok kertelni, muszáj a közepén kezdenem, még ha fájni is fog neki.

Jobb sokkot kapni, és szépen lassan feldolgozni, mint arra várni, hogy végre a lényegre térjek a sok mellébeszélés mellett.

- Rin kórházban van. - jelentettem ki. Láttam, hogy mondani akar valamit, és a meglepődöttségéből ítélve, a miértjére kíváncsi. - Reggel nem tudtam őt felébreszteni, és az orvos szerint kómába esett, de azt még nem tudják, hogy mitől. Egyszerűen csak.. Rájött. - magyaráztam. Bárcsak elmondhatnám neki az igazat. Még be is tudnám bizonyítani a szeme láttára, de megígértem magamnak, hogy ezt a sírba viszem, és nem beszélek róla senkinek.

- Hogy történhetett ez?

- Sajnálom.. Ugyan ott van, ahova téged is vittek, negyvennégyes szoba, második emelet. - mondtam el én az információkat, hogy ne kelljen a recepción várnia majd.

- Miért nem szóltál hamarabb? Bemehettem volna én is..

- Drágám.. - lépett mellé HyeRa, és simította meg a vállát. - Nyilván neki is nehéz volt. Ne őt bántsd. - állította le a férfit, aki belátóan bólintott egyet, és bocsánatot kért. Mivel nem akartam látni, ahogy sokkos állapotban a kanapén ül, miközben azon rágódik, hogy mit tehetne a lányáért, inkább elmentem.

El a hotelból, egyenesen haza. Olyan rég nem voltam már abban a házban, hogy a hideg levegő rögtön megcsapott, amint kinyitottam az ajtómat. Emlékszem, mikor Rin azt mondta, egyszer majd szeretné látni, hol lakok. Nem hiszem, hogy ezt meg kellene mutatnom neki. Legszívesebben leromboltatnám. Ez a ház tartalmazza a múltamat, és a jelenem egy darabját, de ez mind csak fájdalom. Azután kezdtem el élni, mikor megismertem Rin-t, és most megint azt érzem, hogy haldoklom.

Félek, nem fogom többet látni a kék szemeit, amivel egyenesen a lelkembe néz. Nem hagyhatom, hogy meghaljon, de mit tehetnék érte? Valahogy meg kell fejtenem az állapotának az okát, különben lehet, hogy évekig kómában lesz.

Gondolkodásomat a telefonom zavarta meg, és rajta az ismeretlen szám. Megráztam a fejem, majd felvettem, és közömbös hangon megkérdeztem, hogy ki az.

-,, Park Hyung-Sik nyomozó vagyok. Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de beszédem lenne magával. Tudnánk találkozni holnap kilenckor a Mache kávézóban? "

- ,,Oh.. Persze, ott leszek" - válaszoltam, mire ő rögtön ki is nyomott. Mindenkire számítottam, csak rá nem. Mit akarhat pont tőlem? Miért nem Rin-t.. Hát persze, még ha hívná is, nem venné fel. A telefonja ott hever a nappali asztalán.

Természetesen semmit sem aludtam az éjszaka, és az a sorozat, amiből megnéztem hat részt, még csak meg sem maradt az emlékeimben. A nevét sem tudom, olyannyira nem tudott lekötni. A fáradtságom messze szállt tőlem, ezért nem is volt értelme visszamennem az időben, hogy pihenhessek. Majd a kávézóból hazafelé menet beugrok a gyógyszertárba altatóért. Szükségem is lesz rá, ha Rin nem kel fel mihamarabb.

Kicsivel előbb érkeztem, mert ha már itt vagyok, nem hagyhatom ki a kávéjukat, ami a városban a legjobb. Leültem, és vártam, hogy a pincér ideérjen, mert tudom, itt mennyire allergiásak, ha én szólok neki. Egyszer voltam szemtanúja egy ilyennek, hogy a férfi intett az akkor épp hölgy kiszolgálónak, de ő olyan ideges lett, hogy kitessékelték az urat. Azóta inkább meg sem szólalok, csak ülök, és várok.

- Sikerült választania, Uram? - lépett mellém egy nő. Észre se vettem, hogy közeledett felém, ráadásul mikor bejöttem, csak férfiakat láttam, ezért rendesen meglepődtem.

- Egy kávét szeretnék, tejszínhabbal. - bólintott, és felírta a papírkájára, de mikor meg akarta kérdezni, hogy kérek e mást is - mert ilyenkor az szokott jönni - egy kislány ült le mellém, és nézett fel a nőre.

- Egy zöld teát is, extra cukorral. Köszönjük. - mondta a pincérnek, aki értette a célzást az utolsó szó miatt, és elment. Mikor észrevettem, hogy ki is ül mellettem, kicsit távolabb húzódtam tőle, ő azonban csak az asztal másik felét figyelte, mintha itt se lennél. - Nem én akartam veled találkozni. - mondta halkan, majd oldalra nézett, ahonnan az egyik férfi felállt, és közeledni kezdett felénk. Leült, és levette a kalapját, amitől rögtön görcsbe állt a gyomrom, elvégre felfedte a kilétét. Itt helyben lenyomnám a torkán a villát, ha nem lennének emberek körülöttünk.

- Nem akarok sokáig maradni. - kezdett bele, az asztalra könyökölve, akár egy politikus. Benyúlt a zsebébe, és kivett onnan egy kis fiolát, amiben vérszínű folyékony anyag volt. - Ez itt, egy hihetetlenül bonyolult összetevőjű szer. Ha beadom annak a lánynak, úgy, hogy MiRa a közelében van, az ereje visszaszáll rá. - mutatott a mellettem ülőre. - Rin pedig olyanná változik, amilyen valójában. Vajon ki tudja, hány éves már. - nevetett fel, amitől a dühöm csak még nagyobb lett. Ökölbe szorítottam a kezem, és belevájtam körmömet a húsomba, hogy ne ugorjak neki.

- Miért akarod ezt? MiRa-nak már van képessége.

- Így igaz, de ez a MiRa, aki melletted ül, egy idegen báb. Még ha mutatja is, nem érez érzelmeket. Azonban, ha az ereje visszatér a testébe, az visszahívja a lelkét is. Felfogtad, Taehyung? Visszakaphatod a húgodat. Az igazit.

- De ennek egy emberi élet az ára. - folytattam, valószínűleg azt, ami a fejében bontakozott ki, csak nem mondja.

- Nem fog meghalni. Csak olyanná öregszik, amilyen valójában.

- És? - rántottam vállat, és dőltem hátra, miközben keresztbe fontam a karom. - Miért mondod ezt el nekem? Azt akarod, hogy én adjam be neki?

- Nem, persze, hogy nem. - nevetett fel, és rázta meg a fejét. - Tudom, hogy ha ezt most a kezedbe adnám, rögtön összetörnéd. Beadom neki én. Csak gondoltam jobb, ha tudsz róla. - felállt, és elhagyta az asztalt. Mielőtt MiRa is követhette volna, megragadtam a kezét, és visszahúztam.

- Mit tettél Rinnel? Miért nem ébred fel?

- Ne engem vádolj. Ez mind a te hibád. - mutatott rám. - Rin képessége csak az adott napban működik. De azzal, hogy te évtizedeket ugrottál vele, a teste eléggé viseltes lett. Én nem reménykednék abban, hogy valaha fel fog kelni. - suttogta a fülembe, hogy senki se hallja meg, majd kihasználva hogy gyengült a karján levő szorításom, elment. Otthagyott a kételyeimmel, amik kezdtek teljesen felemészteni, pláne így, hogy ezt pont ő mondta.

Lehet végig ez volt a terve? Nem is azért vitt előre, a jövőbe, hogy Rin-t összezavarja, hanem azért, hogy én kiüssem szegény lányt? Ezért jutott olyan gyorsan eszembe, hogy mit kellene tennünk? Végig a kezére játszottam, és észre se vettem?