Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

58. rész

A kórházban köszöntem Ho Seok-nak, aki nagyon örült, hogy megjöttem, mert nyilván nem mozdult el a helyéről, és ennek fényében, ahogy bejöttem a szobába, rögtön a mosdó felé indult. Azért ilyen szempontból elég nagy szopás lehet egyedül testőrködni.

Leültem Rin mellé, és megfogtam a kezét, hogy az ölembe húzzam, majd fejéhez nyúlva megcirógattam az arcát. Ahogy telnek a napok, úgy válik ez egyre nehezebbé. Sóvárgok a hangjáért, a szemeiért, amik még ha bosszúsan is, de rám néznek, és az én lelkemet fürkészik, valamint az öleléséért. Most semmi másra nem vágyom, csak, hogy önszántából a karjaiba zárjon.

Kivettem a kis dobozban levő ékszert, és felhúztam a jobb kezén levő gyűrűsujjára. Sokat gondolkodtam, milyet válasszak, és még az sem segített, hogy a boltosnak leírtam, milyen személyiség is Rin. Ő csak azt akarta, hogy vegyek egyet, miközben úgy csinált, mint aki ért hozzá. De nem bántam meg, hogy ezt választottam, ugyanis szerintem megy a lányhoz.

- Én töröm meg először, azt a hamis jövőt. Ha felébredsz.. Megkérem a kezed. - azért is húztam a jobb kezére, mert nem akarom kényszeríteni. Nem akartam, hogy azt érezze, kötelező, vagy mert így akarom elterelni a gondolatait. Ez az ő döntése lesz, amit, legyen az igen, vagy nem, én el fogok fogadni.

Szerintem mindenki megértené azt az álláspontomat, hogy félek megölni egy embert. Talán ezért is nem lőttem le a professzort. Nem kerültem volna bajba miatta, elvégre bántani akarta Rin-t, és csak így tudtam megakadályozni, mégse tudtam fejbe lőni. Azonban ennek egyszer el kell jönnie. Ahogy most is.

Azon gondolkodtam, hogy mit érthetett az alatt, hogy ,,Ahogy ő gyengül, MiRa úgy erősödik." Az egyetlen, ami eszembe jutott, hogy még ha a lány messze is van Rin-től, mégis képes elszívni az erejét, és ezért barnul a haja. De mi van akkor, ha ezt visszaadja neki?

Az erőnk nem vész el, még a halálunk után se. Ha MiRa Rin közelében halna meg, akkor jó eséllyel az elvett képesség a lányba szállna vissza, ezzel megmentve őt. Ez csak egy feltevés, de nem tudtam mást kitalálni. Még ha brutális, vagy embertelen is.. Ez az egyetlen módja, hogy visszakapjam Rin-t. Nekem pedig csak ő számít. Igen, szerettem MiRa-t, elvégre a húgom volt, de ahogy a prof is mondta, ő csak egy báb. Még ha vissza is jönne, nem hiszem, hogy ismét az a lány lenne, akit én anno elveszítettem.

Civil voltam, ezért én nem kaphattam fegyvert, amit meg is értek. Ráadásul, ha elvenném Ho Seok-tól, rögtön feltűnne neki, tehát nem pisztollyal kell megölnöm. Még belegondolni is rossz abba, amire most készülök. Összeszorul a gyomrom, és hányingerem támad, de le kell küzdenem. Rinért. Már csak az a kérdés maradt, hogy hol találom meg MiRa-t

Az egyik boltban vettem egy hasonló kinézetű fiolát, mint ami a profnál volt, és megtöltöttem málnaszörppel, ami olyan vörös volt, mint az a méreg. Remélem, elhiszi majd, hogy én akarom beadni neki, és ezzel visszakapni a húgomat, mert ha nem, és szól a férfinek, akkor ellőttem az egyetlen esélyemet.

Szóltam Ho Seok-nak, hogy ma nem fogok tudni bemenni, csak estefele, mert van egy kis dolgom, és elindultam kóborolni a városban. Őszintén szólva nem hittem, hogy ennyire könnyű lesz, mégis reménykedtem benne, hogy megtalálom valahol. Még abba a kávézóba is beültem, ahova a múltkor kísérte el a professzort, most azonban nem bukkant fel. Azt a telefonszámot se hívhatom vissza, elvégre nem ő venné fel, ha pedig mégis, rögtön szólna a férfinek, hogy elmegy, az pedig már feltűnő lenne.

Három teljes órát keringtem a belvárosban, mikor meguntam, és leültem az egyik padra. Végül is ugyan oda jutottam vissza, ahonnan elindultam, mégis eredménytelenül, Rin-nek pedig egyre csak fogy az ideje. Nem akarom őt elveszíteni.. És ez a hang, ami folyton ezt mondogatja a fejemben, egyre kétségbeesettebb lesz, amitől úgy érzem, kettéhasad a lelkem. Ilyen lenne szerelmesnek lenni? Egyik pillanatban még éget, szúr, és ott bánt, ahol csak lehet, a másikban pedig gyengéd, figyelmes, és kellemes érzéssel tölt el..

Kissé megijedtem, mikor meghallottam a telefonom csengőhangját. Most az egyszer nem rezgőn hagytam, mert féltem, hogy a nagy keresgélés közben nem venném észre, ha hívna valaki. Bár most ültem, szerintem voltam annyira a gondolataimba mélyedve, hogy ne vegyem észre, ha csak némán rezgett volna.

- Taehyung, vissza kellene jönnöd. Egy kislány akar bemenni Rin-hez, és folyton azt hajtogatja, hogy a húgod.

- Várjatok meg! Mindjárt ott vagyok! " - kiáltottam a vonalba, amit ő nem biztos, hogy díjazott. Szívem ismét gyors ütemet kezdett el verni, az elmém pedig nem akarta felfogni, hogy lehet ekkora szerencsém. Egyszer az életben, mellém állt a sors, és segít nekem abban, hogy visszaszerezzem a számomra legfontosabb embert, még ha ezt úgy is kell véghez hajtanom, ha megölök valakit. Nem érdekel, ha pokolra jutok, ha előtte leélhettem egy szép, hosszú és boldog életet Rin-nel.

Felszaladtam az emeletre, majd rögtön megláttam MiRa-t. Ugyan olyan volt, mint eddig, annyi különbséggel, hogy most magára erőltetett egy rémült arcot. Mintha félne attól, hogy mit fogok mondani, vagy tenni most, hogy megláttam.

- Köszi. - veregettem meg a vállát barátiasan. El kell távolítanom a képből egy kicsit. - Nincs kedved meginni egy kávét? Fáradtnak látszol ez pedig amolyan családi beszélgetés lenne..

- Oh, persze, nem zavargok. Írj, ha végeztetek. - egyezett bele rögtön, ahogy meghallotta a családi szót. Sóhajtottam, majd a lányra néztem, aki ringatni kezdte magát, és beharapta az alsó ajkát. Nem szabad túl gyanúsnak lennem, muszáj egy kicsit ellenkeznem is vele, mert ahogy észrevettem, ő sem hülye.

- Mit keresel itt?

- Parancsot kaptam.. A prof szerint egész nap a városban kóborolsz, így tiszta a célpont.

- Be akarod adni neki? - kérdeztem, mire rögtön bólogatni kezdett.

- Mit kerestél kint? Ha annyira fontos neked, miért nem te vigyázol rá? - nézett fel rám, amit remek lehetőségnek láttam, így behúztam a szobába.

- Nézd.. Gondolkodtam kicsit. Te.. tényleg MiRa vagy? - léptem közelebb hozzá, és simítottam arcára. Ugyan olyan, mint kiskorunkban.. Amibe belefájdul a szívem.

- Igen. És úgy érzem, egyre jobban azonosulok az emberekkel. Ma sírtam is. - hát persze, mivel folyamatosan vonod el Rin képességét, és ezáltal a lelked darabjai visszaszállnak a testedbe.

- Gondolkodtam. Eszembe jutott, milyen jól elvoltunk kiskorunkban és.. Te mégis csak családtag vagy. Bár nehéz volt, de beláttam, hogy Rin-t nem fogom tudni felébreszteni, te viszont itt lehetsz nekem.

- Örülök, hogy észrevetted. Bár nincsenek érzéseim, hozzád valamiért már az elejétől kezdve ragaszkodtam. Talán, mert a bátyám vagy. - felelte, és ölet át. Ez nem jó... Nem fogom tudni megtenni..

- Akkor? Mi legyen?

- Csak beadom neki ezt, és visszatérek. Ne aggódj, nem fog meghalni tőle, még lesz utána minimum húsz éve, amit élhet. - emelte fel a kis üvegcsét, majd elővett a zsebéből egy fecskendőt, ugyan úgy, mint a prof. Az ágyhoz lépett, és felszívta az anyagot, ám mielőtt Rin kezébe nyomhatta volna megállt.

Megállt, mert én átdöftem a mellkasát, az otthonról hozott késsel. Így váltam gyilkossá.