Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

38. rész

Otthon, amíg a konyhatündér sürgött forgott, nem nagyon tudtam mit csinálni mellette, ezért miután lefőztem egy kávét, és kiraktam egy - egy bögrébe, kivittem a testőröknek, hátha ezek után majd nem úgy gondolnak rám, hogy ,,a következő picsa, akire vigyázni kell". Eléggé unalmas lehet ez a meló, elvégre nem csinálnak mást, csak állnak az ajtó előtt, és még csak egymáshoz se szólnak, mivel azt hallanám.

Egy ideig némán néztem, ahogy ügyesen dobálja a palacsintát, majd megunva ott ácsorogni leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét, amiből az lett, hogy addig-addig fészkelődtem a heverőn, mígnem fejjel lefelé kötöttem ki. Az unalom teljesen maga alá gyűrt, ezért bementem a szobámba, és összepakoltam kicsit a cuccaim között. Megfogtam a párnámat, a takarómat, és azt a mini plüsst, amivel alszok, és kivittem. Ledobtam a kanapé mellé, amit megragadtam, és kihúztam, hogy mind a ketten kényelmesen elférjünk rajta.

- Mit csinálsz? - kérdezett rá, mikor a konyhából erre nézve meglátta, hogy épp ágyazok. A plédet már beimádkoztam a résekbe, így leszálltam, és feldobáltam a párnákat, majd rá a takarót is.

- Ki cuccoltam. - fejeltettem ki azt, amit most épp látott. - Nem fogom hagyni, hogy itt kint aludj egyedül, még ha kényelmes is a kanapé. - mutattam az említett bútorra. Odamentem hozzá, és leültem az asztalhoz, mivel amíg én szerencsétlenkedtem, ő meg is terített. Nem egy tipikus vacsora, de most nem is vagyok annyira éhes, hogy ez ne legyen elég. - Várj csak. - álltam fel, és léptem a hűtőhöz. Bedobtam a fagyasztott epreket egy új zacskóba, és megtöltöttem egy tálat meleg vízzel, hogy hamarabb felengedjen. Beletelt pár percbe, de teljesen megérte. Félbe vágtam, és a már juharszirupos palacsintákra helyeztem, hogy egy eléggé degenerált mosolygós arcot formáljanak.

Tae-nak egyből leesett, így az ő arcára is egy halvány vigyor kúszott. Amíg ettem nem vettem észre, de amint befejeztem, és jóllakottan hátra dőltem, rögtön kiszúrtam a férfit, aki - vélhetőleg mindvégig - engem bámult. Ő már megette az adagját, ezért szerintem azt várta, hogy én is befejezzem, de csak most jutott eszembe felnézni a tányérról. Rég ettem olyat, ami ennyire elvonja a figyelmem.

- Mit nézel? - ekkor durcás fejjel kissé oldalra biccentette a fejét, és elnézett a nappali felé, ott is inkább az ablakon ki.

- Ha észre se veszlek, végre elfogadod, hogy szeretlek? - éreztem, hogy elpirulok, de most nem foglalkoztatott, még ha rám is néz. Tudja jól, hogy ettől a nyers őszinteségtől mindig zavarba jövök, ő mégis így tudja csak kifejezni magát, a legváratlanabb pillanatokban. Jól esik, amit mond, mégis itt van ez az érzés, ami szorongatja a szívemet, és nem enged a férfihez.

- Elfogadtam. - válaszoltam, mire ő csak sóhajtott egyet, és lehunyta a szemeit. Tudja, illetve sejti, hogy mit akarok mondani. - Csak ez nehéz nekem.

- Mármint mi?

- Tae. - előre nyúltam, hogy megfoghassam azt a kezét, amivel épp nem a fejét támasztja. Rögtön felém fordult, és egy pillanatra lepillantott, hogy jól érzi-e. Vártam, amíg rám nem néz, mert az, amit mondani akarok neki fontos ahhoz, hogy megértse, miért hezitálok. Nem akarom, hogy megsértődjön, vagy megharagudjon rám. - Az eddigi években azt mondogattam magamnak, hogy nem lesz az oldalamon senki, akit majd szerethetek, mert az idő elvesz mindenkit tőlem. Ezért nem is kerestem magamnak társat. Most meg hirtelen felajánl egyet az élet..

- Szóval félsz? - tapintott rá a lényegre, amin már meg sem lepődöm.

- Igen. - vallottam be, elvégre nincs értelme hazudnom, úgyis átlát rajtam. - Felkészületlennek érzem magam.

- Hát, tapasztalatot csak akkor szerezhetsz, ha átéled ezeket. - húzódott hátra, míg teljesen neki nem dőlt a szék támlájának, ezzel kicsúsztatva kezét az enyémből. - Nem foglak siettetni, de feleslegesen gondolkozol ilyeneken. Csak el kéne fogadnod, mikor jön. - vont vállat, és állt fel, hogy elvonulhasson a fürdőbe.