Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

52. rész

Rin pov's

- Jungkook hamarosan megérkezik. Segítesz rendelni?

- Persze. - huppantam le mellé a kanapéra. Három nap alatt nagyon sok mindent megtudtam a családomról, és az itteni világról. Azt sajnálom csak, hogy apám már rég meghalt, de megnyugodtam, hogy Leyla szerint rendszeresen ápolom a sírhelyét.

- Akkor lesz két.. Nagy pizza. Yoora is éhes lehet már. - nagyban bólogattam, miközben mutogattam neki, hogy miket tegyen rá feltétnek. A többit, amit nem szeretek rajta úgyis átkaparom az ő részére, mivel szerencsére úgy neveltük Leyla-t, hogy ne legyen finnyás.

- Jagi, megjöttem. - hallottuk meg Jungkook hangját. A mellettem levő lány rögtön eltette a telefont, és rohanni kezdett az ajtó felé, azonban még a kanapé szélénél megtorpant. Egész testében megfeszült, ezért én is felálltam, hogy mellé lépjek. Amint a férfire néztem, rögtön megértettem, Leyla mitől fagyott úgy le.

Jungkook mögül Taehyung lépett ki, mégpedig az, akitől elszakadtam. Akiről most azt hiszik, hogy egy mocskos állat, aki csak megcsalt és elhagyott minket. A férfi nem értette, miért nézünk a számára idegen srác felé mind a ketten rémült tekintettel, de nem is kellett magyarázkodnunk.

Leyla egy tapssal elintézte, hogy megálljon az idő, és Jungkook ne észleljen semmit, majd rohamos iramban megindult Tae felé, miközben már lendítette is a kezét. Még épp időben álltam mögé és fogtam rá a kezére, nehogy megüsse a férfit, bár abban a másodpercben komolyan elgondolkodtam, hogy hagyom neki, mert megérdemli.

- Ő nem az, Leyla. Ő olyan, mint én. - magyaráztam neki. Zihált az idegességtől, és rögtön kikapta kezét az enyémből.

- Nem érdekel, melyik apámmal állok szemben. Egyiket sem akarom látni! - mondta a férfinak, megvető pillantást vetve rá, ami szemmel láthatóan rosszul esett Taehyung-nak.

- Tudnánk beszélni? - pillantott rám, és biccentett az ajtó felé. Látja, hogy itt nem fogadják őt szívesen, ezért nem is próbálkozik, vagy annyira nem érdekli a lánya, hogy ezért viselkedik úgy, mint aki telibeszarja az egészet?

Megfogtam Leyla vállát, aki értette a néma célzásom, és újra elindította az időt. Jungkook, nem észlelve az egészből semmit, a lány mellé lépett, hogy megcsókolhassa, én pedig kihasználtam a figyelemelterelését, hogy kimenjek a házból a férfivel az oldalamon.

Nem mentünk messze, csak a kertig, ugyanis még mindig nem vagyok errefelé jártas, és ha jól tudom, nincsenek olyan helyek, ahol ilyenről beszélni tudnánk. Így marad a hátsó kert, ahova Leylaék nem látnak ki.

- Nézd, nem tudom, mit mondtak neked, de ez az egész egy hazugság! - kezdett bele rögtön, egy lépést téve felém, én azonban hátráltam, és nekidőltem az egyik fának. Keresztbe fontam a karom magam előtt, mintha csak védekezni akarnék, és sejtelmesen elmosolyodtam a kijelentésére.

- Hihető, ha rögtön ezzel kezdesz. - vágtam hozzá.

- Te is találkoztál MiRa-val? - megráztam a fejem, ő pedig megkönnyebbülten felsóhajtott. - Én vele voltam eddig. Megmutatta, hogy mit tettem veled, és, hogy milyen lesz ez a jövő számodra. De elszólta magát, mikor azt mondta, hogy ő nem akar minket szétszakítani.

- És? - vontam vállat?

- Hát nem érted? Ő nem a húgom! A professzor bizonyára úgy tervezte, hogy képes legyen egy hamis jövőt képezni. Tehát létrehozott egy ugyan olyan világot, mint amiben élünk, de velünk együtt.

- Várj, ezt most nem értem. - és kezdek pánikba esni. A tegnap érzett égető fájdalom, ami már átterjedt a másik lábamra is, most a hasamat célozta meg, és tudom, ha megnézném, ott se lenne semmi. Kezdek eltűnni.

- Ha összefutunk a mostani énünkkel.. Lehet, hogy azonnal meghalunk. Mert kettő belőlünk nem fér meg egy világban, és MiRa pont ezt akarta!

- De én nem láttam magam, elvégre Japánban élek, mégis kezd eltűnni a testem! - jelentettem ki neki, és húztam fel a lábam, hogy meggyőződhessen arról, miről is beszélek. Nem lepte meg, sőt, egész jól fogadta. Pólója szegélyéhez érve felhúzta azt a mellkasáig, hogy meggyőzzön róla, érti, mire gondolok. De ezt még mindig nem értem. Ha nem találkoztunk magunkkal, akkor miért tűnünk el ebből a világból?

- Ki kell találnunk valamit, különben szépen lassan eltűnünk a semmiben.

- De én csak az adott napra tudok visszamenni. És nem hiszem, hogy Leyla vissza tudna küldeni minket.

- Leyla. - nevetett fel, és ült le a fűbe, törökülésbe. - Nagyon határozott lány. Hasonlít rád. Yoora pedig irtó aranyos.

- Hol találkoztatok? - lepődtem meg. Reggel mi kísértük be a suliba, délután, mikor hazajött pedig nem mondta, hogy találkozott volna egy idegennel. Pedig nagyon sokat beszél, kizárt, hogy ezt kihagyta volna.

- Ott volt mögöttetek. Mikor megjöttem.

- Értem.. Akkor tudsz Leyla erejéről is? - bólintott egyet.

- Láttam. Nagyon ügyes. Megállítani az időt, ez azért eléggé hasznos.

- De Yoora-nak már nincs. - legalábbis még nem adott jelet arról, hogy lenne. Leyla azt mesélte, hogy egy időben próbálták kitalálni, milyen ereje lehet, de feladták, mivel nem sikerült felszínre törni. Lehet Jungkook miatt, mivel neki nincs.

- Ez így szerintem nem igaz. - nézett fel rám, ami kicsit már idegesített, ezért én is leültem, hogy egy szintben legyek vele. - Ti nem láttátok, de Yoora nem állt meg, mikor Leyla tapsolt. Rá nem hat az anyja képessége. - oldalra biccentettem a fejem, mert egyelőre nem értettem, hova akar kilyukadni. - A DNS-ében megvannak azok a kódok, amik be tudják fogadni ezt az erőt. Amint az anyja meghalt, a képessége a lányára száll. És így tovább. - magyarázta úgy, mintha egy egyszerű matek egyenlet lenne.

Ez az egész nem úgy működött, mint MiRa-nál. Ott én voltam az egyetlen élő ember a közelében, és nem számított, hogy képesség nélküli vagyok, mégis belém szállt. De akkor ez...

- Ezek szerint sose fog megállni. Mindig öröklődni fog az adott személy halála után.

- De legalább családban marad. - vonta meg a vállát, és mosolyodott el.

Pár percig néma csöndben ültünk egymás előtt. Én a távoli város zaját hallgattam, ő pedig látszólag rettenetesen elmélkedett valamin, ami hol elszomorította, hol pedig egy mély sóhajra késztette.

- Ugye... Haragszol? - kérdezte végül meg.