Időtolvaj [Taehyung ff.] - Befejezett

46. rész

- Nos, NaRin. Szerinted tegyek még egy kis sót ebbe a Bibimbap-ba?

- Taehyung! - csaptam le a konyharuhát, amivel a kilöttyintett víz lecsordogált maradványát töröltem le a pult alatti szekrényről. - Ha még egyszer így hívsz, belefőzlek a levesbe! - fenyegettem meg, mivel immáron harmadjára szólít a teljes nevemen, pedig épp az előbb magyaráztam el neki, mennyire utálom.

- De olyan szép..

- Nem, nem az. Olyan, mintha összeütközne két szó. Összeférhetetlen.

- Miért, akkor a Taehyung milyen?

- Annak szép a hangzása, és a jelentése is.

- Való igaz, hogy nagy vagyok. - utalt a Tae névre, miközben nekem dörgölte az ágyékát. Gondolhattam volna, hogy ez fog legelőször az eszébe jutni. Megráztam a fejem, majd odamentem a leveshez, hogy lejjebb vegyem, nehogy megint kifusson, mint az előbb. - De ugye tudod, Kwang NaRin. - lépett mögém, és ölelt át hátulról. - Hogy az első két neved azt jelenti, hogy Erőteljes Kedvenc? Illik rád.

- Inkább kóstold meg. - kanalaztam ki egy kis levet, és nyújtottam hátra. Azt mondtuk apáknak, hogy hatra elkészülünk, ehhez képest még kellene másfél óra a húsnak, pedig tíz perc múlva megérkeznek. Ez nyilván minden embernél felmerül, mint kellemetlen gond, de nem nálunk.

Addig-addig húztam az időt, míg meg nem főtt rendesen a hús. Megterítettem, Tae pedig kimerte a levest, hogy hűljön egy kicsit, mire megérkeznek. Minden bizonnyal a szállodában, vagy annak közvetlen közelében voltak, mivel rém pontosan léptek be az ajtón, hat órakkor.

- Szóval.. Apa. - néztem a férfira, aki épp most tömte tele a száját egy jókora falattal. Ezek szerint ízlik neki, amit összedobtunk. Vagy csak nagyon éhes, elvégre mindenki tudja, hogy egy férfi bármit megeszik, ha éhezik. - Szeretném neked ismét bemutatni Taehyung-ot, aki a.. Pasim. - a feltételezésem beigazolódott, Tae szájában szinte megállt a villa, mikor kimondtam, apám azonban csak sejtelmesen elmosolyodva megtörölte a száját, majd rám nézett.

- És ezt miért nem mondtad el már a legelején? Mondjuk a kórházban, vagy mikor állandóan ő hozott haza?

- Nem, akkor még nem volt.. - utaltam vissza arra a két-három esetre, amire nem feltétlen emlékszem tisztán, és az egyikre nem is vagyok büszke. - Igazából nem tudtam, hogyan fogadnád.

- Nézd. Bár kedvem lenne végigkergetni a folyosón.. - biccentette oldalra a fejét, miközben egy óvatlan pillantást vetett a mellettem ülőre. - Mégse fogom, mert láttam, hogy számíthatsz rá. Ott volt veled, szinte mindig, ahogy most is. Bár! - csapott enyhén az asztalra, amitől mind a hárman megilletődtünk. - Egy fontos kérdésem még van hozzá! - nézett szúrós szemekkel a férfi felé. - Foci, vagy kézilabda? - jajj ne.. Ha Tae rosszul válaszol, itt helyben ledugdossa egyesével a rizsszemeket a torkán..

Felé néztem, de nem is kellett volna aggódnom. Szinte azonnal válaszolt, amint felfogta a kérdést.

- Egyértelműen kézilabda.

- Nagyon helyes. Üdv a családban. - állt fel apa, hogy kezet nyújtson neki, ő pedig készséggel elfogadta. Ha nem lennének ilyen vas idegeim, már rég elsírtam volna magam, ahogy HyeRa is tette, de nem most akarok elérzékenyülni.

Mivel feloldódott a kezdeti feszültség, így innentől kezdve már sokkal szabadabban tudtunk beszélgetni. A vacsora végére legnagyobb meglepetésemre az összes kaja elfogyott, így miután apámék távoztak nem volt más dolgom, mint elmosogatni az edényeket. Hiába, jó társaságban, egy jó beszélgetés közben észre se veszi az ember, és máris elfogy az elé rakott étel.

- Ezek szerint átmentem a vizsgán. - ült le mellém a pultra Taehyung.

- Igen, de honnan tudtad? - kérdeztem vissza. Túlságosan gyorsan vágta rá a helyes választ, mint aki számított a kérdésre, pedig megígérte, hogy nem fog úgy visszamenni, hogy én ne emlékezzek rá.

- Azt mondta, hogy foci, nem azt, hogy football. Ha az lett volna a helyes, akkor a teljes nevén hívja, mint a kézilabdát.

- Tényleg? Ennyiből? - néztem rá, hátha mondd valami hihetőbbet is, de ehelyett csak meglengette a lábát, és mint egy kölyök, hintázni kezdett a pulton. - Tae.. - sóhajtottam, és kezembe vettem a következő tányért. - Ne haragudj, hogy elrontom a kedved, de beszélnünk kell.

- Igen.. Tudom. - komolyodott el egytized másodperc alatt. - Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kezdjünk vele. Bárhol, és bármikor lecsaphat, ráadásul félek, hogy ha tényleg el akar tőlem szakítani, akkor elrabol, vagy olyan helyre visz, amit én nem tudok megtalálni.. Legszívesebben lekötöznélek, és bezárnálak a szobádba, amíg nem találok valami kézzelfogható bizonyítékot ellene, hogy lecsukják.

- Nézd.. Nem fog megölni. De ha bujkálunk előle, előbb utóbb észreveszi, és lépni fog. Még azt is kinézem belőle, hogy felrobbantja a hotelt.

- Akkor, mi legyen? - tette fel a kérdést, amire nem tudtam volna válaszolni, de nem is kellett, ugyanis csöngettek.

- Biztos apa az. Mindjárt jövök. - töröltem szárazra a kezem, és mentem az ajtóhoz, de mikor kinyitottam, nem láttam senkit. Legalábbis az én magasságomban. Lenézve, egy kislány állt előttem, aki egy doboz sütit tartott a kezében, és fülig érő vigyorral nézett rám.

- Jó estét. Csokis sütit árulok a cserkészcsapatommal, hogy sátort vegyünk a következő kirándulásunkra. Esetleg venne egyet? - rázta meg a dobozt. Nem volt szívem visszautasítani, és semmi édesség sem volt itthon, úgyhogy ez pont jókor jött.

- Persze. Várj egy kicsit. - nem volt nálam semmi, ezért hátat fordítottam neki, és elmentem a kanapéig, hogy előszedjem a táskámba rejtett pénztárcámat. - Mennyi - kérdeztem volna rá, ám mikor visszafordultam, a lány pontosan előttem állt, fegyvert szegezve felém. Szeméből eltűnt az a csillogás, amit az imént láttam, nekem pedig ijedtemben kiesett a tárca a kezemből.

- Baj van? - kukkantott ki Taehyung a konyhából. Rögtön meglátta a lányt, aki ügyet sem vetett a férfira, Tae azonban eléggé lesápadt. Mint aki szellemet látott. Lassan közeledni kezdett, de nem mellém, hanem inkább a kanapét megkerülve mögém. - Ez lehetetlen.. - jelentette ki. Szemét le sem vette a lányról, aki még mindig nem mutatott ki semmilyen érzelmet. - Te vagy az, MiRa?