Elemek akadémiája [2011] [befejezett]

Ötödik fejezet - 1. rész

Rémálomból riadtam, s levegőért kapkodtam. Rápillantottam az íróasztalon álló órára, és megállapítottam, hogy még csak hajnali fél négy múlt néhány perccel. Kiugrottam az ágyból, és kinyitottam az ablakot. A jéghideg szél az arcomba csapott, és már szinte teljesen átfagytam, mire a remegésem csillapodott.

Megint ugyanaz az álom gyötört. A kastélyban voltam, ám az valahogy megváltozott. Sokkal félelmetesebbnek tetszett, mint amilyen a valóságban volt. Hogy a sötétség tette, vagy talán az épület kihaltsága, nem tudom, mindenesetre szerettem volna minél messzebb kerülni tőle. Este volt, és egy lélek sem volt rajtam kívül ott. Elkeseredetten próbáltam megtalálni az ajtót, amely mögött a padlástérre vezető lépcsősor rejtőzött. Alexeit kerestem. El akartam neki mondani valami nagyon fontosat, de hogy mi volt a rettentően sürgős közlendőm tárgya, az homályos volt. Úrrá lett rajtam a pánik. Egyre gyorsabban futottam, és a következő pillanatban elestem. Amikor felnéztem, az ajtó, amit egészen addig kerestem, ott állt előttem. Csukva volt, és fény szüremlett ki az ajtó mögül. Gyorsan felálltam, feltéptem az ajtót, és rohantam felfelé, amilyen gyorsan csak tudtam. Amint felértem, egy sötét alakot láttam a helyiség másik végében eltűnni. Rohanni kezdtem, megpróbáltam utolérni, ám a dobozok, amelyekkel telezsúfolták a padlásszobát, kis híján lehetetlenné tették az előrejutást. Hirtelen hangos recsegést hallottam, és hátrafordulva láttam, amint az egyik gerenda leszakad, és a padlóra zuhan. Lángok táncoltak mindenhol, és tudtam, hogy meg fogok halni. A tűz egyre gyorsabban terjed, és a hőmérséklet ugrásszerűen nőtt. És éppen mielőtt a tűz elért volna, felébredtem.

Fogalmam sem volt róla, hogy jelent-e valamit az álom, bár Mark ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy az ég világon semmit sem jelent, maximum azt, hogy félek a tűztől. Néha-néha elmerengtem, hogy vajon nincs-e valami titkos jelentése, például az, hogy az előző életemben is ide jártam, és egy tűzvészben haltam meg a padláson, vagy netalántán a jövőmet láttam magam előtt, mely esetben többé még csak a közelébe se mennék a padlásnak. Természetesen nem gondoltam komolyan egyik verziót sem, de azért érdekes volt belegondolni.

Már közel három hét eltelt azóta, hogy Alexei és én a padláson voltunk. Megérkezett a többi diák is, és a kastély megtelt élettel. Összebarátkoztam Marcelával és Stephanie-vel, akikkel a közös óráinkon ismerkedtem meg. Ők ketten kicsit előbb összeismerkedtek, mint én velük, de szinte rögtön befogadtak maguk közé, és amikor csak lehetett, melléjük ültem. Marknak is bemutattam őket, és úgy tűnt, egész jól kijönnek egymással. Persze ez nem változatott semmit sem a Markkal való különleges kapcsolatunkon, és a lányokat egészen addig nem lehetett meggyőzni róla, hogy nem vagyunk egy pár, amíg Mark el nem mondta nekik, hogy meleg. Amikor végre elhitték, Marcela sajnálattal vette tudomásul, hogy nem hajthat rá Markra, mert csak feleslegesen pazarolná az idejét.

Marcela igazi spanyol lány volt sötét bőrrel, fekete hajjal és barna szemekkel. Mindene volt a divat, így amint túltette magát a csalódáson Mark szexuális orientációjával kapcsolatban, azonnal kiszemelt magának egy másik srácot, és el akarta cipelni Markot, hogy vásároljanak együtt, és legyenek a Szent András Egyetem divatdiktátorai. Mark ugyan ellenkezett, de láttam rajta, hogy tetszett neki az ötlet. Marcela néhány napon belül vezéregyéniséggé vált, és szinte mindenkit név szerint ismert, ám a sztereotípiát, ami az ilyen lányokkal kapcsolatban élt bennem, sikeresen megtörte. Teljesen normálisan viselkedett, és csak minket kezelt barátokként, mindenki mással kedves volt, de csak felületes, lényegtelen dolgokról cseverészett velük. Stephanie és én is rettenetesen irigyeltük emiatt, mert mindkettőnkből hiányzott ez a képesség.

Stephanie brit volt, és állandóan összefogott sötétbarna hajával, föld színű ruháival annyira átlagosnak számított, hogy legtöbbször el is tűnt a tömegben, és alig vettem észre őt. Ettől függetlenül nagyon kedves lány volt, és a lexikális tudása egyszerűen lenyűgöző volt. Főleg a történelem érdekelte, és a történelem szakot is akarta majd megjelölni az első év végén. Úgy tűnt, hogy én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sem volt róla, hogy teljesen mindegy volt, hogy mit írunk a jelentkezési lapra, mivel úgyis csak az első év után hozhatjuk meg a végleges döntést. A jelentkezési statisztikák csak információt adtak a vezetőség számára, ami alapján válogattak. Persze a legtöbben úgy jöttek ide, hogy már tudták, mit szeretnének tanulni. Mark informatikát, Marcela kommunikációt, Stephanie pedig történelmet. Én voltam az egyetlen, aki hirtelen teljesen elbizonytalanodott azzal kapcsolatban, hogy mit is akar igazán. Valójában örültem még ennek a plusz egy évnek, hiszen ez még egy kis idő volt arra, hogy jobban megismerhessem önmagamat, a képességeimet és a vágyaimat, hogy később ezek alapján dönthessem el, mi lenne a legmegfelelőbb számomra.