Elemek akadémiája [2011] [befejezett]

Tizedik fejezet - 2. rész

Elmosolyodtam.

– Mi ez a mosoly? – kérdezte Alexei, ha lehet, még döbbentebben, mint eddig. Úgy látszik, nem ő volt az egyetlen, aki újat tudott meg a másikról.

– Örülök – vontam meg a vállamat.

– Örülsz? De hát minek?

– Annak, amit az előbb mondtál nekem. – Most ismét rajtam volt a sor a meglepődésben. Talán Alexei hipnózisból ébredt, és most fogalma sincs róla, hogy mi történt? Nem emlékszik rá, hogy mit mondott? Ezt a teóriát gyorsan elvetettem.

– Ez egyszerűen hihetetlen.

– Mi? Mi hihetetlen?

– Hogy te örülsz neki. Minden egyes embernél órákat kell azzal töltenünk, hogy elhiggyék, és aztán hajlandóak legyenek csatlakozni. Mindenki ellenkezik, és határozottan elzárkózik attól, hogy egyáltalán találkozzon a többiekkel.

– Úgy látszik, én más vagyok – vontam meg a vállamat ismét. Aztán felötlött bennem egy kérdés: – Te is ellenkeztél?

– Nem, de ez egy más téma...

– Miért? Még mindig titkolózol előttem? Azt hittem, hogy... – Elakadt a szavam. Előretolakodott egy az elmémben kavargó kérdések közül. Mi van, ha... Nem, te jó ég, erre még gondolni sem akarok. De már késő volt. Az érzés eluralkodott rajtam, és hirtelen ólmosnak éreztem tagjaimat. Mi van, ha Alexei csak ezért volt velem? Ha csak tettette ezt az egészet, hogy közel kerüljön hozzám, hogy jobban bízzak benne, és könnyebben elhiggyem azt, amit az előbb megosztott velem? Mi van, ha most, hogy végre fény derült az igazságra, szépen fogja magát, és visszamegy Jelenához, akit valójában szeret? Te jó ég... Pillanatnyilag elképzelni sem tudtam volna ennél nagyobb kegyetlenséget.

–... hogy? Mit hittél?

– Semmit. Azaz sok mindent. Nem számít – villantottam rá egy mosolyt. Nem volt igazi a mosoly, de mivel ezt már rengetegszer gyakoroltam, egészen biztos voltam benne, hogy annak hatott.

– Borzasztóan hazudsz – állapította meg egyszerűen.

– Nem lehet mindenki olyan jó benne, mint te.

– Ezen akár meg is sértődhetnék, de sajnos igazad van. – Beismerte. Ez megdöbbentett.

– Legalább lesz kitől tanulni – feleltem végül halkan.

– Tehát mi a baj? – Csak nem hagyta annyiban a dolgot. Elmondjam neki, hogy mire gondolok? Végül is, mi veszíteni valóm van? Sokkal több, mint eddig, felelte a hang fejemben, de megpróbáltam ignorálni.

– Én csak... azon gondolkoztam, hogy esetleg volt-e valamilyen része... ennek az elemek dolognak abban, hogy te és én...

– Istenem, Lily... – Hm. Ez kicsit letolásnak hangzott. Kezdtem ismét idiótának érezni magamat. – Nem – felelte végül nyugodtan. Lehetséges, hogy megpróbált közben a szemembe nézni, ám ezt sosem fogom megtudni, mert meredten bámultam a saját lábamat. Éreztem, ahogy hozzám ér, először azóta, hogy az erdőben kirázott a hideg az érintésétől. Most szerencsére semmi ilyesmi nem történt, eltekintve a szokásos libabőrtől, és az egész testemet elöntő hőhullámtól. Hirtelen magához húzott. Felhúztam a lábamat magam mellé a kanapéra, és nekidőltem. Forró bőre szinte sütötte a hátamat. Végighúztam az ujjamat karján, mellyel ölelt, és azt kérdeztem:

– Ezért ilyen forró a bőröd?

– Ezért?

– Az elemed miatt.