A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

6.rész ~ Váratlan látogató

Hinata szemszöge:

-Hé, te ott! Vedd ki a cuccom a hintóból! - kiabálja valaki a hátam mögött.

Békésen sétálgatok tovább, hiszen úgyse nekem szólhat a parancs. Azonban kénytelen vagyok megfordulni amikor egy kéz ragadja meg a vállam és rámkiabál:

-Hé, nem hallotad, hogy neked szólok, szolga? - kérdezi mire már pont szemtől szembe kerülünk.

-Sajnálom uram, de én nem szolga vagyok. - válaszolom neki a legridegebb hangomon.

-Én vendég vagyok a palotában. De ön mégis kicsoda?

-Bocsánat, helyes fiatalember, úgy tűnik félre értés történt. Sajnálom, hogy szolgálónak tituláltam. Én vagyok az öreg király, de nyugodtan hívj csak nagyapónak! - kacsint rám egy hatalmas vigyorral az arcán.

Kageyama ebben a pillanatban tűnik fel a lépcső tetején, de már onnan is kiabál.

-Nagyapa, miért nen tudod bejelenteni, hogy jössz, mint minden más normális ember?

-Nekem csak ne nagyapázz itt nekem, neked még mindig őfelsége vagyok! Soha nem engedtem meg neked, hogy nagyapának hívj! - kiabálja vissza a másik.

-És a saját palotámba akkor jövök amikor csak akarok, és most leszel szíves kihordani a cuccaimat a hintóból, amíg én kicsit beszélgetek eme férfiúval. - közben átkarol és megpróbál visszakormányozni oda, ahol az előbb táncoltunk.

-Sehova sem mész, öreg, és végképp nem fogom kipakolni a cuccaidat, oldd meg magad! És vedd le a kezed az én vendégem...

-Hogy hívnak fiatalember? - kérdezi teljesen figyelmen kívül hagyva Kageyamát.

-Hinata Shoyo vagyok, Sugawara sensei vett magához amikor kicsi voltam. Tőle tanultam mindent és most táncosként vagyok itt. - mesélem neki megilletődve. Közben Kageyama a hátunk mögött morgolódott egy sort, de mégis követett minket.

-Felettébb érdekes. Az én kicsi lányomat idegen királyhoz adtam, de a morcost kénytelen voltam vissza hozatni, mert különben nem lett volna aki örökli a trónt. Mindig is ilyen volt, szimplán ne foglalkozz vele. -utalt a király múltjára

-De ettől még ő a király, szóval nagyon vigyázz, nehogy megharagudjon.

-Apó, akkor te miért bosszantod?

-Azért, mert az unokám. És természetesen mert én vagyok az öreg király. Ennyi szórakozás nekem is kell. - mondta huncutul csillogó szemekkel.

-De nagyapa! - kiabálta felháborodottan a király.

-Mondtam, hogy te nem hívhatsz így! Csak Shoyo hívhat így, mert neki megengedtem.

-Álljunk csak meg! Miért hívod a keresztnevén? -ordibálta egyre mérgesebben.

-Én nem bánom, nekem mindegy, hogy hívnak. - szólaltam meg félénken.

-Látod, én mondtam! - mondta diadalittasan.

-Várjunk, ez azt jelenti, hogy te nem a keresztnevén hívod? - vihogott egyett, majd egy gúnyos mosoly kíséretében folytatta.

-Szimplán szerencsétlen vagy a szerelemben. Sose tudtál közel kerülni azokhoz, akiket szerettél. Egyszerűen nem tudod kifejezni az érzéseidet. Úgy tűnik ez még mindig nem változott.

-Apó, miről beszél? - kérdezte kíváncsian.

-Semmiről! - ordibálta az illető vörös fejjel.

-Majd elmondom, ha ketten leszünk. -súgta a fülembe, majd megszólalt, úgy hogy Kageyama is hallja.

-Elviszem magammal Shoyot. Nem becsülöd eléggé, ezt a végtelenül édes teremtést. Amúgy is teljesen felesleges itt maradni, ugyanis már választottam számodra menyasszony. Holnap érkezik meg, és egy hónap múlva tartjuk az esküvőt.

-Micsodaaaa? Össze akarsz házasítani valami lánnyal? Úgy, hogy nem is ismerem?

-Nincs ellenvetés. Kellenek az utódok, és lesz egy hónapod megismerni. Ezzel a téma lezárva. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

-Most pedig kísérj a lakosztályomhoz, Shoyo. Morcos unokám te elmehetsz. Holnap indulunk haza.

Kageyama csak állt a folyosó közepén, teljesen sokkolódva nagyapja szavaitól.

Még mindig nem tudtam felfogni apó szavait, azonban mikor másnap a hintó ablakából kitekintve a távolodó palotát láttam, már biztos voltam benne, hogy ez a valóság, és talán sose lehet még egy esélyem arra, hogy elcsábítsam a királyt.

×××
Ez még koránt sem a vége!