A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

44.rész ~ Ólomüveg színözön

Kageyama szemszöge:

3 nap telt el mire egy feladó, s pecsét nélküli levelet hozott be reggel a szolga. Piros borítékja azonban így is elég feltűnő volt, így azt bontottam fel elsőnek. Egy kemény papírú meghívó hullott a kezembe, melyen az írója minden szülséges adatot feltüntetett a találkozónkra. Csupán a cím hiányzott, de hamarosan arra is választ kaptam. Egy hintó fog értem jönni és sebesen elvinni a tett színhelyére, hogy még egy pillanattal előbb se érhessek oda.

Aludni sem tudtam a nyomasztó gondolattól, hogy mit művelnek éppen Shoyoval. Egy falatot sem voltam hajlandó enni, csak járkáltam fel s alá a szobánkba hiába kérlelt Suga, hiába rimánkodott Daichi. Csak a növénykénkkel, a születendő gyermekünkkel tudtam csak foglalkozni, ha nem épp saját gondolataim foglaltak le.

Az ígért napon a hintó valóban begördült az udvarra, ám sehol sem volt inas, vagy kocsis nem volt, csupán a lovak vezették saját magukat. Már nem is lepődtem meg, csak sietve beszálltam. A lovak szélsebesen repítettek először ismerős helyeken majd egyre sötétebb és kietlenebb vidéken. Míg a saját birodalmamban a nap fényesen ragyogott, mire elértük az úticélt az eget sűrű, sötét felhők keretezték. A szél arcomba csapott, ahogy kiszálltam a hintóból és szinte felkapott.

Iparkodva mentem be a kastélyba, mely épp oly rideg és kísérteties volt mint a kinti idő. A komornyik, a szolgák mind-mind macskák voltak, akik a nyomomba szegődve irányítottak egy díszes ajtóhoz. Ám bemenni egyikük sem volt hajlandó, egy szempillantás alatt eltűntek. Egyedül rugaszkodtam neki a hatalmas ajtónak, mely hangos csikorgás közepette tárult ki. Beljebb lépve egy pompás kápolnában találtam magam, ám ami miatt a szívem kihagyott egy ütemet az a kinézet volt. A hatalmas ólomüveg ablakokon megannyi színes sugár képében áramlott be a fény, pedig szentül meg voltam győződve, hogy kint még mindig vihar tombol.

Az oltár felett gyönyörűséges angyal fehér és arany fényét ontotta a szent helyre. S bár egyetlen csillár sem függöt alá a boltozatból, az egész helyet mennyei világosság töltötte be.

-Mit szólsz hozzá? Ugye milyen szép? Az ember el is felejti, hogy milyen egy mocskos helyen van - hallottam meg magam mellett Kenma hangját.

-Hol van Shoyo? - kérdeztem azonnal, kérdésére nem is felelve.

-Ho, hó! Csak ne olyan sietősen Kageyama! A díszvendégre még várnunk kell! Először téged kell előkészítenünk! - vigyorgott gonoszul, majd egyetlen csettintésére megannyi kötél jelent meg, majd kezem-lábam szorosan gúzsba kötve akadályoztak meg a bármilyen nemű mozgásban.

Egy újabb csettintésre az oltárból különös szerkezett emelkedett ki, melyen Shoyo volt kikötözve. Szeme el volt takarva, meztelen testét pedig a kötelek mint egy pókhálót úgy járták be. Kiálltani akartam neki, de eddigra Kenma egy fura szerkezetet csatolt a szám elé, amely megakadályozta a beszéddemet. Mérgesen ficánkoltam, de sem ezzel, sem semmilyen más tevékenységgel nem tudtam elérni, hogy akácsak egy centimétert is mozduljak.

Kenma egy elégedett vigyor kíséretében sétál Shoyohoz, aki magatehetetlenül várta a szenvedést. Ekkor fura fény jelent meg felette és pár barátságtalan űrlény szállt alá űrhajójukból. A szél ekkor annyira erősen fújt, hogy kitörve a díszes ablakokat sűvített kereszül a kápolnán. A metsző hideg, a fulladozásom és a rémület együttese okozhatta ébredésemet.

Kiizadva riadtam fel, a nyitott erkélyajtón keresztül hűvös szél jött be. Takarómat magamra terítve gyorsan becsuktam, nehogy a gyerekünk megfázzon. Fáradtan terültem el az ágyon, úgy éreztem magam, mintha egy percet sem aludtam volna. Ahogy Shoyo oldalán álló vázácskára pillantottam egy friss sötét szeszély szálon akadt meg a szemem. Biztos voltam benne, hogy már egy ideje üresen állt a váza, de amikor elaludtam még nem volt benne semmi. Alatta kis üzenet várt:

Ez az egyik lehetséges jövőkép (kivéve a végét, mert az tiszta butaság, őszintén nem tudom, hogy álmodhattál ilyet!), a másikat azonban nem tudom és nem is mutathatom meg neked. Minden fontos információ szerepelt a látomásodban, a helyre pedig egy mágikus állat fog elvinni amikor csak akarod. A te döntésed mihez kezdesz, de sose, ismétlem sose, próbálj mindent egyedül megoldani! Engedd, hogy segítsenek neked mások, hiszen nem csak neked fontos Shoyo!

Tündérkeresztanya