A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

21.rész ~ Pityergő pitypang

Hinata szemszöge:

-Ne haragudj rám, Tobio. -suttogtam mégegyszer, pedig jól tudtam, hogy ezt már nem hallja.

Igen erős altatót adtam neki, amelyet egy különleges virág nektárjából készítettem. Csupán egy fél napra fogja kiütni a szer, de semmi mellékhatása nincsen, szerencsére, különben más módot kellett volna találnom, hogy hatástalanítsam.

Ahogyan kiosontam a szobából, még a sötét szeszélynek oda suttogtam:

-Vigyázz rá kérlek, amíg távol vagyok! -majd gyors léptekkel a szobám felé vettem az irányt, ahol magamra kaptam egy kényelmesebb ruhát, amiben szabadabban tudok mozogni. Majd zsebembe süllyesztettem pár fiolát, amikben különböző gyógyszereket tartok.

Azonban a lakosztályt már nem az ajtón keresztül hagytam el, nehogy valakinek feltűnjön szokatlan öltözékem. Az erkélyen keresztül leereszkedtem, majd bokorról-bokorra a kapuig lopakodtam. Ott azonban ismét akadt némi problémám két kapuőr személyében.

Az egyik bokorról útközben elemeltem pár szem szedret, amit az egyik őr sisakjának dobtam. A lila gyümölcs vígan csordogált le az őr fejfedőjén, aki társát vádolva a csúfért, megpróbált bosszút állni. Amíg a két őr egymással civakodott, észrevétlenül el tudtam osonni a hátuk mögött.

Ahogy kiértem a kapun, rájöttem egy fontos dologra amit elfelejtettem kideríteni.

Hogy merre felé szöktek el.

Na mindegy. Majd csak megtalálom őket valahol - nevettem fel kínosan.

Asszem kénytelen leszek megkérdezni a fákat, hogy nem látták-e őket. Ezzel az elhatározással sétáltam az erdő széléig, ahol megpróbáltam kedvesen szóba elegyedni a hatalmas növényekkel. Ám nem bizonyultak, olyan segítőkésznek, mint reméltem. Csupán rébuszokban beszéltek, mint mindig. Tipikus fák... - sóhajtottam keserűen.

Pedig annyira egyszerű lenne elmondani, hogy látták-e vagy sem és merre. Ehelyett csak olyat lehet mondani, hogy:

Az erdő népe ma nem tud védelmet nyújtani

Meg:

Vigyázz, kire vársz, s kit találsz

És ez a személyes kedvencem:

Az, hogy valaki a jókkal van, az nem azt jelenti, hogy maga is jó

Épp mérgesen csörtettem volna ki az erdőből, amikor egy pitypang pityergésére lettem figyelmes. Ahogy lehajoltam hozzá, hogy megvigasztaljam, azonnal abba hagyta a sírást és vidáman üdvözölt.

Végre, azt hittem már sose veszel észre. De a lelked tiszta, ezért amikor bánatot színleltem, te azt azonnal meghallottad.

-Gondolom nem ok nélkül akartad, hogy felfigyeljek rád.

Nem bizony. Van valamim számodra amit ezek a pökhendi óriások nem mondanak el. Én tudom hol vannak. Sőt, mind tudjuk, hogy hol vannak.

-Komolyan, tudod, hogy hol találom a húgom?

Persze. De szerintem, nem fogsz örülni annak amit látsz. A fák csak próbálnak megvédeni téged.

-De nekem muszály megtalálnom a húgom.

Miért muszály? Miért nem tudod elengedni?

-Mert ő a húgom, akire vigyáznom kell, akár az életem árán is. Nem veszítehetem el most, amikor csak nemrég kaptam!

Rendben, látom céljaid még mindig egyenesek. Megmutatom az utat. Kövess!

Majd a pitypang kibontotta fehér szárnyait és ezernyi gyermekével a magasba reppent. Mélyen a fák közé vezetett a hófehér folyam, és valóban, nem sokára beszélgetés foszlányaira lettem figyelmes.

Azonban a pillanatnyi figyelmetlenségem, a vezetőim eltűnését eredményezte, bár már nem jelentett gondot megtalálni őket.

Ahogy közelebb lopakodtam, a beszélgetés átalakult veszekedéssé. Felismertem Angyal hangját, azonban akivel vitatkozott, biztosan nem Shorához tartozott. Ugyanis egy mély, férfihang zengett mostmár a kiabálláshoz. Aztán még egy és végül egy másik nő is vitába szállt Angyallal.

Shora hangját továbbra sem hallottam, ám felettébb érdekelt, hogy milyen emberek vitatkozhatnak egy olyan harcias nővel, mint Angyal.

Ám amikor kikukkantottam a rejethelyemről, a vér megfagyott az ereimben.

Shora eszméletlenül, megkötözve feküdt egy ketrec alján, a vita pedig arról szólt, hogy mennyi váltságdíjat követeljenek a királytól a lányért cserébe.