Kageyama Tobio egy félelmetes, jégszívű és ijesztő király.
Soha, senki nem került közel hozzá, és ő nem is engedné. Azonban a magány és elutasítás fájdalmasabb mint gondolta.
Vajon lesz aki elhozza számára a boldogságot?
Teljesen kábult voltam akkor is, amikor Sugawara sensei kócos hajjal, gyűrött ruhában lejött az emeletről.
Akkor is, amikor már ott álltam a szabónál, és sensei épp tárgyalt a mesterrel a ruhámról.
Akkor is amikor egy gyönyörű fehér anyagot igazgatott rajtam a szabó.
Akkor is amikor a ruha többi kiegészítőjét válogattuk. A hajtűt, a nyakláncot de még a sminket is mind Sugawara választotta ki. Minden tökéletes összhangba volt egymással.
Valamikor naplemente után elaludhattam. Azonban az agyamnak még mindig nem sikerült teljesen feldolgozni a történteket.
Hogy én mint vőlegény? Mint házastárs? És, hogy pont Tobiónak?
Ez olyan hihetetlenül hangzott, hogy attól féltem reggel felébredve rájövök, hogy ez az egész nap csupán a képzeletem szüleménye volt.
Ám, amikor reggel Tobio karjaiban ébredtem és az ujjamon ott volt a gyűrű, megnyugodva sóhajtottam fel. Vidáman vetettem bele magam az esküvő előkészületeibe, amit már rögtön másnap kívánt Kags megtartattni.
Mivel csupán 1 teljes napunk volt mindennel elkészülni, ezért csak a legszűkebb ismerősi kört tudtuk meghívni. Shora hiánya nagyon fájt, hiszen szinte az lett volna az egyetlen kívánságom, hogy ő lehessen a koszorúslányom.
De Tobio mindenképpen a háború előtt akarta összekötni az életünket. Nagyapa elvileg holnap fog megérkezni, bár ki tudja kiket fog magával hozni.
A ruhámmal egész éjszaka dolgozott a szabó, hogy időben készen legyen. Suga elégedetten szemléli rajtam a gyönyörűszép mesterművet.
Földig érő fehér anyag, mellyen úgy csillog a napfény, mintha csak víz lenne. Szűk szabású, teljesen a testemre simul, a könyebb mozgás érdekében egy hatalmas vágás van az oldalán, majdnem a csípőmig.
Bár sensei kuncogott amikor a hasítás praktikusságát élveztem, szerinte teljesen más célból készült a hasadás. Az egész felső rész aprólékosan kidolgozott csipkéből készült, a dekoltázsa ismét csak jókora volt.
Nem is értem miért jók az ekkora magamutogató felületek a ruhámra. Mikor azonban ezt elmondtam a szabónak, csak kuncogott a tenyerébe és megnyugtatott, hogy nem miattam kellenek ezek a részek.
A konyhán már tegnap óta folyamatosan dolgoznak a lakodalomra szánt ételekkel. Incsiklandozó illatok terjengenek az egész palotában, ami nem kis kínszenvedés az éhes, ruhapróbálók számára.
Szinte az egész nap elrohant mellettem, nem is láttam Tobiot. Csupán este, amikor halkan beosont a szobába, hogy végre ő is nyugovóra térjen. Vállába fúrtam a fejem és boldogan sóhajtottam bele:
-Holnap lesz végre a nagy nap!
-Bizony, alig várom már a holnap éjszakát.
-Miért? Mi fog akkor történni?
-Majd megtudod, te kis kíváncsi. Most aludjunk, holnap mozgalmas napunk lesz!
-Jó éjt, Tobio.
-Jó éjt, kis vörös tornádóm.
Suga már kora reggel jött minket ébreszteni, nem lehetett sokáig lustálkodni, mint általában. A kertben már szolgák hada dolgozott, a nagyteremben szinte már minden elő volt készítve a lagzira. A vendégek lassan kezdtek szállingózni.
Nagyapa már lent várt, mikor lementünk köszönteni őket. Mosolyogva ugrottam a karjaiba, ő pedig alaposan megölelgetett.
A menetrend szerint a szertartás pontban délben fog kezdődni, ezért 10 órakkor már elrángattam készülődni. Még egy nyamvadt combszorító cucclit is felvetettek velem.
Sugawara a hajamat egy hófehér virágokkal kirakott hajtúvel tűzte fel. Vörös szemceruzával finom kontúrt adott a szememnek, majd nyakamba akasztotta a szintén fehér virágos nyakláncot. Csak ezután adták rám a ruhát, fejemre lehelet finom fátylat helyeztek.
Kageyama már a felállított oltárnál várt, ahova nagyapa karján érkeztem. Az utat rózsaszirom szegélyézete, miközben a zenekar azt a dalt játszotta, amire megismerkedésünkkor táncoltam. Tobio melett természetesen egy pap állt, aki a ceremóniát fogja lebonyolítani.
Sosem láttam még úgy mosolyogni senkit, ahogyan Tobio mosolygott rám az oltárhoz tartó úton. A pap felolvasta a könyvecskéjéből a hivatalos szöveget, majd végül megkérdezte:
-Kageyama Tobio, akarod-e hites férjedül az itt jelenlévő Hinata Shoyo-t?
-A világon mindennél jobban -pillantott rám.
-És te, Hinata Shoyo, akarod-e hites férjedül az itt jelenlévő Kageyama Tobio-t?
-Más vágyam sincs!
-Akkor férjnek és férjnek nyilvánítalak titeket! Csókold meg az arát, királyom!
Tobio mosolyogva hajtotta fel a fátlyaf, szinte belepirultam ebbe a mozdulatsorba. Vággyal teli szemmekkel hajolt ajkaim felé, ám ekkor kiálltás harsant a csendbe:
-Az ellenség seregei átlépték a határt!
Kags idegesen fintorodott el, majd egy gyors puszit nyomva a számra, rohant átöltözni, hogy negyedórán belül lován ülve már a serege élén vágtathasson. Daichi is vele akart tartani, ám Tobio az én felügyeletemmel bízta meg. Még a kapuban lehajolt lováról, hogy adjon egy búcsú csókot.
-Hadd menjek veled!
-Nem akarlak téged is bajba keverni. Daichi majd vigyáz rád. Amúgy, gyönyörű vagy, várj rám amíg vissza nem térek hozzád! -kiáltotta, majd kivágtatott a kapun.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
×××
Mivel nem árulok zsákbamacskát (haha, mekkora hazugság már😅), a következő rész lesz az a bizonyos várva-várt rész. Még mielőtt bárki megátkozna ezért a befejezésért. Kirakom majd a jelzést, csak gondoltam szólok. ❤
