A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

⚠️Utolsó rész ~ Átok ellen... ⚠️

Hinata szemszöge:

-Shiess... És tégy ishmét... A maghadéhvá... - búgtam Tobio fülébe újra.

Érzetem ahogy csípőjét erre csak még jobban hozzám nyomva, szinte akaratlanul is cselekedett, s ahogyan kemény férfiassága a fenekemnek nyomódott csak még inkább beindultam. Asahi folytonos mozgása miatt, nekünk is állandóan harmóniában kellett mozgatnunk a csípőnket. Ám eme jelentéktelennek tűnő mozgás miatt testünk folyamatosan dörzsölődött az utazás alatt. Majdnem olyan volt, mintha ruhán keresztül szeretkeztünk volna. Izgató, ám mégsem teljesen kielégítő. Lihegve dőltem Tobio mellkasának, miközben Asahi bundájába is kellett kapaszkodnom, nehogy leessek. Éreztem Tobiot, ám ennél többre vágytam. Ugyanis mégvalami volt, amely az utazást nem tette könnyebbé.

A kastély elé érve Tobio meg sem várta, hogy Asahi megálljon a kapuban, már fürgén szökkent le, engem is felkapva. Az ölébe vett és a szélnél is gyorsabban száguldott velem a lakosztályunkba. A többiek csak hüledező szemüket meresztgették, csupán Sugawara kuncogott mindenttudóan.

Tobio óvatosan ráhelyezett az ágyra, majd a szoba nagy ajtaját kulcsra zárva akadályozta meg az illetéktelenek belépését. Majd macska mosollyal az arcán fordult felém és amíg elérte az ágy szélét a felesleges ruhadaraboktól is megvált. Kinyújtottam felé karjaimat, szemeimen már rég a mámor ködje ült és ismét elmerültünk a boldogság nyújtotta végtelen kútban.

×××

Kageyama próbálta visszafogni magát, ám minden egyes alkalommal, amikor Hinatához ért, a férfi kéjesen nyögött fel. Kageyama minden hang után egyre nehezebben tudta kontrollálni férfiasságát, mely lassan már szét kívánt robbani. Ám mégis uralkodott magán és lassan, finoman vetkőztette le szerelmét. Azonban mikor az utolsó ruhadarab is a földön landolt furcsa meglepetés várta őt. Hinata formás fenekéből bizony valamilyen tárgy vége kikandikált. Kageyama elkezdte eltávolítani, hogy végre ő is hozzá férhessen a vágyva-vágyott területhez, azonban Hinata nyögései hirtelen szaporábbak lettek, tekintetét mostmár teljesen ellepte a mámor köde. Kageyama érdeklődve figyelte szerelme reakcióját és úgy döntött, hogy kihasználja a soha vissza nem térő alkalmat egy új mókára.

Pimasz vigyorral az arcán tolta vissza, majd húzta megint kifelé az üvegcsövet. Hinata a meglepetéstől kissé hangosabban nyögött fel, de az élvezet az arcán erőteljesebbé vált. Mostmár szinte könyörgött Kageyamának, hogy szedje ki a csövet és valami nagyobbat rakjon a helyére, ám a férfi élvezettel figyelte párja reakcióját az üveg mozgatására. Hosszú ideig húzta a másik izgatását, bár má ő maga is túllépte saját türelme határát. Végül egy hirtelen mozdulattal az egészet kihúzta és eleget tett Hinata kérésének, aki sosem tapasztalt vággyal fogadta be.

×××

-Pontosan mit is keresett benned egy üvegcső? - kérdezte fáradtan Tobio, szeretkezés után. A hasán feküdve birizgáltam a haját és kicsit féltem megadni a választ a kérdésére.

-Betakarsz a szárnyaiddal? Olyan hideg van most... - próbáltam még kicsit húzni az időt.

-Shoyo, előbb-utóbb úgyis válaszolnod kell! Ne próbálj terelni! - pillantott rám mérgesen, de arca abban a pillanatban ki is simult. Éjfekete szárnyaival puhán körül ölelt, majd várta a választ.

-Nooos... Az úgy történt.... Hogy Nishinoyát Kenma átkozta el. És én mindenképp segíteni szerettem volna Asahinak megtörni az átkot. Az üvegcsőben apró fiola van, amely segítségével fel tudjuk szabadítani Nishinoyát.

-De, hogy került beléd az üvegcső?

-Neeem tudoom... - pillantottam félre.

-Szörnyen hazudsz, ugye tudod?

-Ha megtudnád az igazságot nagyon mérges lennél, csak ezért nem mondtam igazat!

-Szóval Kenma rakta beléd.

-Ez volt a feltétele, hogy elhozhassam. Bocsáss meg Tobio!

-Nem vagyok mérges rád. De Kenma nyakát legszívesebben kitekerném...

-Én egyeztem bele. Az én hibám is.

-Nem a tied. Te csak mindig, mindenkit meg akarsz menteni - simogatta meg a fejem lágyan.

-Holnap mindenképp gyógyítsuk meg Nishinoyát! - mosolyodtam el végre szélesen.

Ám Tobio már nem figyelt, mert az álom fürge folyója elnyelte őt. Mosolyogva hajtottam a fejemet a mellkasára és a szívdobogásának monoton ritmusát hallgatva én is elszenderedtem.

Az esküvő előkészületei egy héten belül kész lettek. Az egész ország megpróbált a fővárosba özönleni királyuk esküvőjére. Az utcák ünnepi díszben pompáztak, az emberek felhőtlenül boldogak voltak. Nekem egész héten ide-oda kellett rohangálnom, hol a ruhát próbáltam, hol süteményt kóstoltam, hol Tobioval egy bemélyedésben faltuk egymás ajkait.

Ez az egy hét szinte anélkül telt el, hogy észre vettem volna. Nishinoya és Asahi visszahúzódtak kunyhójukba, csak az esküvő napján jelentek meg egy hatalmas ajándékkal a karjukban. Nagyapa és Shora egész héten segített, ahogy Sugawara sensei is. Mind a hárman még a lelküket is kidolgozták azért, hogy minnél csodásabb napnak nézhessünk elébe. Mondanom sem kell, hogy az erdő tündére párjával a ruhámat varrták éjt nappallá téve és így is egy órával fejezték csak be az ünnepély kezdete előtt.

Talán a legmeglepőbb Kenma megjelenése volt Kuroo karján, Tobio nem kis ideig fújt is rájuk. Azonban egyikük sem tervezett semmi illetlent csinálni, csupán "barátkozni" érkeztek. A valódi anyukámnak is küldtünk meghívót, ám végül ő volt az egyetlen az egész országban aki nem jelent meg a nagy eseményen. Daichi és Nia az őrséget szervezte jó messze vonulva a nagy tömegtől és inkább csak látcsővel figyeltek minket. Oikawa megint nagy felhajtást csapva masírozott be párjával, míg Ushijamáék inkább a csendes bevonulást választották.

Hófehér, tündöklő ruhám, melynek uszályát 12 apró gyerek vitte, majdnem olyan hosszú volt, mint az egész utca a palotától a templomig. Nekem legalábbis ilyen érzés volt, nem mertem hátra pillantani, nehogy rossz szerencsém legyen. Sugawara karján léptem be végül a meseszépen feldíszített templomba és a hatalmas mosoly levakarhatatlanná vált az oltárnál várakozó Tobio megpillantása után. Végre volt valamim amire mindig is vágytam. Családom.

És ahogy Sugawara karján lépkedtem az örök esküm felé, tudtam egy teljesen új fejezet kezdődik életem könyvében.

VÉGE

×××

Nos babák, bizony ez volt az utolsó fejezet, és a happy end amit ígértem. Bár nagyon sokat késtem vele, talán azért, mert nehéz szívvel búcsúztam el ettől a könyvtől. Csak, hogy tudjátok, eredetileg tragikus vég lett volna, de sajnos megígértem, hogy jó lesz és így kellett, hogy végződjön. Szeretném megköszönni nektek, hogy eddig olvastátok és remélem, ha elkezdek valami újat, (most bem, majd csak szeptember körül, addig van a manga❤️) akkor azt is elolvassátok majd. Majdnem egy év után nehéz azt mondanom, hogy itt volt a vége, de muszáj volt megírnom a részt és végleg búcsút mondani neki. A végére csak annyit, hogy lehet, kiadok majd Ovákat, de ez egyáltalán nem biztos. Ha kérdésed maradt, szerintem elég sok random dolgot írtam bele, amit később nem használtam, akkor írj kommentet és biztosan válaszolni fogok rá! 😘

Puszi!

Lille