A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

42.rész ~ A növényke titka

Kageyama szemszöge:

-Azt hittem csak állom voltál! -kiáltott fel Shoyo meglepetten.

-Egy álomnak pedig bármit megígérsz, s reggelre el is felejted -kacagta a szőke maszkos.

-Milyen tragikus, a nemrég találkozott párt már is el szakad egymástól egy árulás miatt!

-Shoyo sosem fordulna ellenem! -kiáltottam rá mérgesen és szorosan köré fontam a karjaimat.

-Nem-e? -simított végig az arc csontomon. Mérgesen kaptam el a fejem, mire csak újabb lenéző nevegést tudtam kiprodukálni belőle.

-Mond el neki Shoyo drágám, mond el neki milyen ördögi egyezséget kötöttünk!

-Megígérte, hogy... -hangja a sírás miatt csukladozott - megígérte, hogy vissza adja Shorát, ha...

-Ha... -sürgettem a folytatást.

-Ha... Ha... Nem tudom kimondani, ne haragudj Tobio! -fúrta arcát a mellkasomba.

-Ha nem mondod ki te, akkor nem áll az egyezségünk! -nevetett mostmár eszelősen a maszkos.

-Ne haragudj rám Tobio! -simított végig finoman az arcomon majd lágy puszit lehet az államra.

Kibontakozott ölelésemből és már hiába kaptam oda, kezét nem tudtam elérni. A szőke mellé lépét, levette maszkját, majd az ő arcára is puszit hintett.

-Egy éjszakát ígértem neki Shoráért cserébe. És, hogy előtted csináljuk. Sajnálom Tobio, úgy sajnálom -nézett rám nagy szomorú szemeivel.

-Kenma nem fogja megszegni az ígéretét -lépett ekkor elő az árnyékok mélyéből egy magasabb alak. Fekete hajában a feje búbjára voot tolva macska álarca.

-De miért raboltad el Shorát?

-Mert meg aksrtam magamnak szerezni Shoyot. Sajnálatos módon téged szeret, de egy ilyen feltétel mellett bármit kérhettem volna -nézett le a karjaiban tartott Shoyora, ki időközben valamiért elaludt.

-A háború is az ő műve volt. Mindent a cél érdekében! -kontrázott rá a fekete hajú.

-Fogd be Kuroo! Túl sokat fecsegsz! De mostmár ideje mennünk előkészíteni a terepet. Ha készen leszünk küldünk meghívót! -kacagott még egyet utoljára a szőke, azzal vissza olvadtak az árnyékok közé, magukkal ragadva a szerelmemet.

Mint egy nyughatatlan lélek járkáltam fel s alá a terembe, hátha valamilyen csoda folytán Shoyo egészben vissza kerül hozzám. Észre sem vettem, hogy az idő hogy eleohant, csak amikor véletlenül felbuktam egy kiálló tárgyban, mert már az orrom hegyéig sem láttam. A holdat sötét felhők takarták, s fényét fogságban tartották.

Nem vetettem le ruháimat, ahogyan mindig, ha lefekvéshez készülök. Ugyanis most nem terveztem aludni. Lerogytam az ágy szélére Shoyo térfelén és a párnát magamhoz ölelve gondolkodtam a teendőimen. Szárnyaimat önkéntelenül bontottam ki, s bár hatalmasak mégis finoman, törékenyen terültek el az ágyon.

Hirtelen a matrac kissé megsüllyedt, mint amikor valaki rátelepszik. Oda sem fordultam, úgy morogtam neki:

-Suga, menj ki! Most ez nem a legalkalmasabb pillanat, hogy beszélgessünk vagy vigasztalj.

-Oya, oya! Én biza nem Suga vagyok Tobio! -szólalt meg egy számomra ismeretlen hang.

Ijedten fordultam meg és egy ágyon hasaló apró baglyával játszó ezüst hajú alakot pillantottam meg. Annyira meglepődtem, hogy véletlenül leszédültem még az ágyról is. Óvatosan kukucskáltam fel a földről, de nem olyannak tűnt, akit rossz szándék hozott volna.

-Bokuto vagyok és azért jöttem, hogy meglocsoljam a növénykéteket, mert Shoyo most nem tudta volna megöntözni -mondta, úgy, hogy felém sem pillantott.

-Milyen növényünket? Honnan ismered Shoyot? És egyáltalán... honnan tudtad, hogy nem fogja tudni meglocsolni? - néztem rá zavarodottan.

-Ha megfordulsz - mutatott a hátam mögé - akkor láthatsz egy cserepet, melyben a trónörökös cseperedik éppen.

-Trónörökös?

-Tudod, a gyereketek! Ajjj, annyira nehéz felfogású vagy! Az egy különleges növény, fajának valószínűleg utolsó példánya. Shoyo az erdő szellemétől kapta, önfeláldozó kérdése miatt. A növény nagyon egyszerűen működik. Szeretkezel azzal akivel gyereket szeretnél, de csak miután megvan a növény. Mindkettőtök vágya kell, hogy legyen a gyermek, különben nem működik. A növény egy varázslat segítségével megtermékenyül és kilenc hónapra rá elkészül az instant gyerek! Egyszerű mint az ellenség legyőzése - nevette el magát.

-Várj, várj! Nekem ez még mindig bem tiszta. Abból a növényből ember lesz?

-Nem. Hogyan is lehetne ilyen fura elképzelésed. Úgy fog kinézni, mint egy terhes nő. Majd a kilenc hónap elteltével "megszüli" a babát.

-Akkor nem fog úgy kinézni, mint egy növény?

-Emberi alakja lesz. Teljes értékű ember, semmiben sem fog különbözni tőletek. És rád fog hasonlítani az első gyereketek.

-Az első?

-Hoppá, túl sokat mondtam! -nevetett, majd a következő pillanatban már ott sem volt, mintha soha nem is lett volna.