A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

25.rész ~ Vészjósló hadüzenet

Hinata szemszöge:

-Látod? Ha megérinted rögtön jelez az enyém, és akkor tudni fogom, hogy bajban vagy -magyarázta Tobio az apró fülbevaló titkát.

Két gyönyörű ékszert kaptam tőle, melyeket ezentúl mindig viselni fogok és kell is, mert ez egyfajta jelzés a többiek számára, hogy a királyhoz tartozom.

Tobióval az oldalamon sétáltunk keresztül a parkon, majd a sötét szeszély alá előre odakészített plédre ültünk le. Kacagva, mókázva töltöttük a délelőttöt, egészen az ebédidőig. Akkor vonakodva bár, de bevonultunk a palota falai közé, hogy ott fogyasszuk el a fenséges lakomát.

-Van valaki a palotában akinek ezüstös haja van? -kérdeztem hirtelen.

-Nem, nem hiszem. Legalábbis én nem tudok róla -felelte kisebb gondolkodás után.

-Miért? Talán lázba hoznak az ezüst hajú férfiak? Azt hittem szereted, hogy fekete a hajam -csavargatta az egyik hajtincsét csalódottan.

-Talán be kéne festenem -mélázott még mindig hangosan, engem meg nem hagyott szóhoz jutni.

-Nem, nem, nem! -tiltakoztam élesen, amikor végre levegőt vett.

-Imádom a fekete hajadat, nem szeretném, hogy átfesd. Csupán azért kérdezem, mert Daichi ruháján egy ezüst hajszál volt az egyik nap...

És igazából csak egy embert ismerek ilyen hajszínnel -ezt már magamban tettem hozzá.

-Huh, már azt hittem el akarsz hagyni a hajszínem miatt -sóhajtott megkönnyebbülten.

-De véglis igazad van. Én így vagyok tökéletes, nem szabad semmin sem változtatni. -önelégült mosoly ült ki az arcán, tekintete mintha a távolba révedt volna.

De aztán gyorsan megrázta a fejét, mintha bizonyos gondolatokt akart volna száműzni a fejéből. Ismét látott engem, és egy pajkos vigyor jelent meg a szája sarkában. Egyik kezével megfogta az arcomat és a hüvelykujjával óvatosan letörölte a szám szélét. Elképedtem, mégis tetszett ez a mozdulata. Behunytam a szemem, várva hátha megcsókol.

De amikor elvette a kezét, és többé nem éreztem a bőre melegét, felpillantottam. Éppen elégedetten nyalt le valamit az ujjáról, amely az előbb még az én számat érintette.

-Egy kis tejszínhab ragadt a szádra -kuncogta, a ki nem mondott kérdésemre válaszolva.

-Nagyon finom volt, kicsit Shoyo íze volt -direkt szivat, tudja, hogy milyen hatással van rám. Iszonyatosan szexy, ahogyan csábít a bűnbe.

Hátra toltam a székem és mint egy holló, beleröppentem Tobió ölébe. Ez egyszer most én tornyosdtam fölé, neki pedig alulról kellett fölfele tekintgetnie.

Két kezem közé fogtam puha arcát, először csak egy pille csókot adtam édes ajkaira. Aztán már ő mélyítette el a következő csókunkat, amit folytattunk volna, ha egy apró kis csengőcske meg nem szólal.

Méltatlankodva kászálódtam ki Tobió öléből, mert tudtam mi következik. Mindennapi rutin volt a palotában az ebéd után való levélolvasgatás. A többi királysággal ellentétben Tobió a főétkezés után szerette felolvastatni a leveleket.

Mint mindig, most is két szolga lépett be, egyikük kezében elegáns ezüst tálcán jó pár összetekert papírdarab hevert. Az asztal végébe álltak, a királlya szemben és a másik szolga elkezdte hangosan olvasni őket.

Nagy részük csupán jelentés volt a tartományok uraitól, ám az egyik levélnek különös tartalmát, szokatlan kinézete vetítette elő.

Egy másik birodalom pecsétje volt, ám nem fekete, hanem egyenesen lila színben pompázott a feltörésre váró pecsét. Tobió szinte kővé dermedt a levél láttan, feszülten figyelt arra, hogy mit is olvas fel a szolga.

"Én, Wakatoshi Ushijima, Shiratorizawa birodalom uralkodója, úgy értesültem, hogy szörnyű galádságot követtél el ellenem. Ezért megtorlás jár. Háborút indít birodalmad ellen az enyém,hogy megbosszuljuk mindazt amit bemocskoltál a nevünkön.
A háborút 3 nap múlván kezdjük el."