A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

26.rész ~ Nem a felséged

Kageyama szemszöge:

-3 nap? -kiáltottam fel idegesen.

-3 nap nem elég egy esküvő megszervezéséhez. A vendégek egyszerűen nem érnének ide.

Akkor kicsi, családias esküvőt kell rendeznünk.

Igen, ez lesz a megoldás! -csaptam össze a kezem elégedetten, de ahogyan Shoyo zavarodottan nézett rám, úgy éreztem mintha elfelejtettem volna valamit.

-Miről felejtkeztem el? -sandítottam rá.

Csak bámult rám, nem reagált a kérdésemre, ezért a biztonság kedvéért apró csókot leheltem a kézfejére. Ettől picikét megrázta a fejét és mintha álomból ucsódna föl válaszolta:

-Hát, csak tudod, mintha elfelejtettél volna tájékoztatni róla, hogy össze akarsz velem házasodni.

-Miért, talán nem akarsz? -néztem rá kételkedve.

-Mi van ha nem?

-Nem?

-Nem.

-Nem?

-Persze, hogy igen, te butus. Csak azt hittem, hogy, nos... tudod!

-Nem, nem tudom.

-Hogy, lesz eljegyzés, vagy valami -pirult el.

-Áá, értem a problémádat.
Nos, most nincs időnk eljegyzési időt tartani.

Szóval, jól nyisd ki a füled, mert csak egyszer kérdezem meg az egész életemben.

Hina...

-Várj, várj! -szakított félbe a kiabálásával.

-Nem így képzeltem el a fiúkérésemet.

Menjünk ki a sötét szeszély alá!

Ott ereszkedj féltérdre!

És most kérdezheted meg! -vigyorgott elégedetten, miután teljesítettem minden kérését.

-Hinata Shoyo, lennél a feleségem?

-Nem -vigyorgott elégedetten.

-Kageyama Tobio, te szívtelen király, nem szeretnék a feleséged lenni.
A férjed szeretnék lenni. Ne kezelj nőként, rugaszkodj el kicsit a valóságtól.

Szeretném veled leélni az életem, szeretnék mindig melletted lenni, bármi is történik.

Szeretlek Tobio, az első pillanattól kezdve, ahogyan megláttalak.

-Boke Hinata, ilyen monológ után én mit tudok még mondani? -morogtam mérhetetlen zavaromban.

Nevetve ugrott a nyakamba, mert már rég fölálltam a térdeplő helyzetből. Mosolyogva fontam köré a karjaimat, majd egy hatalmas puszit nyomotam a feje búbjára.

Fülig érő mosollyal álltunk a sötét szeszély alatt, amiről hirtelen két karika hullott le. A növény szárából készült, rajta körbe miniatűr virágok nyíltak.

Ez az én ajándékom kettőtöknek. Húzd fel morci a törpe ujjára.

-Köszönöm! -suttogta áhitattal.

-Nem vagyok morci -duzogtam.

-De az vagy! -nyomott egy barackot a fejemre

Mérgesen fordultam meg, de ezen is csak kacagni tudott. Nem sokáig tudtam megállni nevetés nélkül, mosolyogva karoltam belém, hogy együtt menjünk szervezni az évszázad legszebb esküvőjét.

-Daichi! -kiáltottam el magam.

-Igen felség?

-Szólj Sugának, kérlek, hogy jöjjön ide, hogy Shoyonak ruhát tudjon készítettni.

-De felség, legalább 2 nap mire ideér!

-Tudom, hogy ott van a szobádban. Csak le kell hívnod -vigyorogtam rá gonoszan.

-Felség! -hebegte zavartan.

-Igazam van, vagy sem?

-Nos, valójában igaza van - hajtotta le a fejét szégyenkezve.

-Emeld fel a fejed Daichi! Büszke katona vagy! Amúgy sincs mit szégyelned, de mond majd Sugának, hogy beszéljen Shoyoval erről. Úgy látom ő nem nagyon tudott a viszonyotokról.

-Igenis, felség! -kiáltotta, majd roham tempóban szaladt szeretőjéért.

-Mi, hogy, hogy, mi? -nézett rám Shoyo.

-Majd Suga elmeséli ruhapróba közben -nevettem fel.

-De, hogy jöttél rá?

-Az ezüst hajszálból. Te is észrevetted, csak nem raktad össze a képet.

-Óóó, akkor azért volt! Érteeeem már. De ez akkor is....

Fantasztikus! -ugrált örömében.

Mosolyogva figyeltem a vőlegényemet, majd miután Sugának átadtam, én magam is elindultam néhány fontos dolgot elintézni az esküvővel kapcsolatban.