A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

12.rész ~ Valaki mást

Hinata szemszöge:

-Shora! Shora! Jól vagy? -rohantam hozzá, miután becsukódott utána a szobánk ajtaja.

-Mit csinált veled az a... az a gazember?

-Shoyo, nyugi, nem bántott. -próbál lenyugtatni, azonban szemei tiszta vörösek és arcán ujjak nyomai látszódnak.

-Dehogynem, láttam. Mindent láttam, ne próbálj meg nekem hazudni. -fújtatok idegesen.

-Az ikertestvéred vagyok, nekem bármit elmondhatsz. No, ne sírj, gyere ide. -váltok hangnemet amikor meglátom szemében gyűlni az újabb könnyeket.

-Jól van, jól van. Semmi baj, itt vagyok. Mostmár senkinek sem engedem, hogy bántson. -ölelem át, arcát a mellkasomba rejti, úgy sír. Nyugtatólag elkezdem simogatni a hátát, pont úgy ahogy egykor Suga sensei tette amikor kicsi voltam és folyton sírtam.

-Ne haragudj! Nagyon rossz testvér vagyok. Közbe kellett volna avatkoznom, meg kellett volna állítanom, de... -elakad a hangom, egyszerűen nem tudom kimondani azokat a szavakat amik a fejemben cikáznak. Shora sírása mostmár az én torkomat is szorongatja, legszívesebben én is könnyek között törnék ki.

-Shoyo, te vagy a legjobb tesó a világon. Annyira hálás vagyok amiért itt vagy velem. Nem szabadott volna bele avatkoznod, bármennyire is kellett volna. Nem tudhatja meg a király, hogy itt vagy. Még nem.

-De...

-Semmi de. Most pedig el kell mennem valahova, mert valamit már nagypapinál is meg akartam tenni, de ott nem jutott időm. Ne menj innen el, nehogy valaki meglásson! -ezzel kirohant az ajtón.

-Rendben. -motyogtam már csak úgy magamnak.

Itt van egy egész lakosztály, de nem tudom mit csinálhatnék. Shorával akartam megbeszélni pár dolgot még a tervünkből, de épp az imént rázott le. Egy ideig csak fel-alá járkáltam, nézelődtem hátha találok valamit amivel elfoglalhatom magam. Végül a hatalmas földigérő ablak előtt áltam meg, hogy onnan csodáljam a kertre nyíló látványt. Ahogy körül hordoztam a tekintetem innen a magasból sokkal több mindent vettem észre mint néhány nappal ezelőtt.

Hatalmas kert helyezkedett el a palota és a várfal között amiben megannyi egzotikus növény és virág volt ültetve. Látszott rajta, hogy valaki nagyon nagy gonddal neveli a növényeket, minden tökéletes harmóniában volt egymással. A pázsit olyan zöld volt, hogy azonnal kedvem támadt volna végig heverednem rajta. Szinte már a látványában éreztem selymességét és illatát. Természetesen, mint minden jó uralkodóhoz hűen, itt is volt rengeteg szökőkút, némely gyönyörű, némely pedig kifejezetten bizar szobrokkal. A legjobban mégis az a szobor nyerte el a tetszésem amin egy halfarkú férfi élezte tritonját. Lábai alatt fenségesen magasodtak a hullámok és közötte megannyi férfi legeltette a szemét királyuk kidolgozott felsőtestén.

Azonban a király kedvenc virágát sehogy sem találtam. Néztem jobbra, néztem balra de mintha a föld nyelte volna el. Egy kis keserűséget éreztem a szívemben, mert rögtön arra gondoltam, hogy biztosan miattam vágatta ki, hogy ne kelljen emlékeztetni egy olyan emberre akit sosem lesz képes szeretni.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem ahogy valaki halk kopogtatás után benyit a szobába.

-Herceg! Akadt egy kis gondunk! A király közeleg a szobájuk felé, méghozzá roham tempóban! -suttogta, pedig szerintem inkább kiabálni akarta apó szolgája aki velünk jött.

-Mit csináljunk, Kai? -kérdeztem rémülten.

-Shora még nem ért vissza!

-Először is nyugodjon meg herceg!
Másodszor pedig maga szépen ott marad ahol van és eljátsza, hogy ön a hercegnő! Sok sikert, hercegem! -azzal amilyen gyorsan jött el is tűnt.

Így ott maradtam egyedül, teljes pánikban, hiszen a király nem jöhet rá, hogy épp átverjük! Nyugodtnak kell látszanom, szóval ahhoz nyugodtan kéne lélegeznem. A szívem közbe még mindig hevesen dobog, de ezt most csak az idegességre fogom.

És valóban, fél perccel Kai távozása után ismét kopogtattak az ajtón, ám a király nem lépett be, csupán kintről kérdezte:

-Shora, bejöhetek?

-Természetesen Kageyama-kun. -megpróbáltam a leghihetőbben utánozni Shorát.

Óvatosan nyitotta ki az ajtót, mint aki attól fél hogy sikítva rohanok világgá, ha belép. Egyenesen hozzám sétált és mellém lépve kezdte ő is pásztázni a kertet. Véletlenül sem pillantott volna rám, megszólalni pedig még kevésbé látszott hajlandónak. Én sem szóltam egy szót sem, nehogy megtörjem a kettőnk közötti varázst. Csupán élveztem, hogy ismét láthatom, hogy mellettem van és újra érezhetem a jellegzetes illatát ami már úgy hiányzot. Nagyon emlékeztetett valamire a szappanja illata, de sehogy sem jutott eszembe hogy honnan. Végül ő szólalt meg, szinte csak az ajkát mozgatva:

-Shora, tényleg eszméletlenül sajnálom a korábbiakat. Most biztos haragszol rám, még ha azt is mondod, hogy nem. Én... -hangja elakadt, nem találta a megfelelő szavakat.

-Én... Én mást szeretek, sajnálom. Nem vehetlek el. Ezért próbáltalak meg letámadni, hogy megutálj. De nem számítottam arra hogy úgy fogsz kinézni mint a kis vörös. Ne mondj most semmit, tudom, hogy nehéz lehet elfogadni ezt, de kérlek próbáljunk legalább valamit tenni. Gondold át, a második emeleti zeneterembe várlak holnap. - azzal egy puszit nyomott a fejem búbjára és kisétált az ajtón.

Ahogy meghallottam az ajtó finom kattanását egyszerűen összeestem, lábaim teljesen felmondták a szolgálatot. Valaki mást szeret? Valakit régebbről vagy a többi táncos közül? Akkor hogyan lesz nekem így esélyem versengeni a szívéért?

Könnyeim szinte maguktól kezdtek záporozni, arcomon végig folyva apró tócsában áztatták át a nadrágomat. Kezemet ahhoz a ponthoz érintettem ahol megpuszilt és ettől csak mégjobban hullotak könnyeim.

Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a férfi akit szeretek mást szeressen, mindenképp meg kell szereznem őt magamnak! Ám még ezek után is hosszú percekig sírtam, majd gyorsan össze szedtem magam és már mosolygósan, vidáman vártam vissza Shorát.