A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

32.rész ~ Nekem nincsen fiam!

Hinata szemszöge:

Biztos vagy benne, hogy ezt akarod kérdezni?

-Igen, teljesen biztos vagyok benne. De ezt csak századszorra kérdezted meg.

Mert nem akarom elhinni, hogy pont ezt kérdezed meg.

-Mire számítottál?

Hát, mondjuk totálisan nem erre. Valami olyasmire, amilyet Shora kérdezett.

-Azaz?

A jövőddel kapcsolatban, vagy a királyoddal mi van most jelenleg, vagy Shorával kapcsolatban valami. Mondjuk, hogy hol van és hogyan tudnád kiszabadítani.

-Azokat majd megoldom magamtól. Nos akkor válaszolsz vagy sem?

Válaszolok, válaszolok. Nem kell ilyen türelmetlennek lenni király szeretője.

-Párja -halk kuncogás volt a válasz sértődött javításomra.

Nishinoyát megátkozták, amely arra kényszeríti, hogy Shorát üldözze szerelmével. Az átkot az bocsátotta rá, aki elrabolta Shorát, ezért csak ő tudja megszüntetni. Mivel varázslat alatt áll, nem gondolkodik tisztán, ezért kever össze benneteket.

-Köszönöm! Remélem egyszer még találkozunk! -már épp indultam volna kifelé az erdőből, amikor hangja megállásra késztetett.

-Várj! Tessék, egy kis ajándék neked. Tudom, hogy eredetileg nem ezt a kérdést akartad feltenni, de szíved felülkerekedett az önös vágyaidon. Ez egy különleges növény, amely egyedül itt él. Használati útmutató nem tartozik hozzá és nincs több kérdésed. Szóval csak okosan! -nyújtott át egy parányi cserép földet.

-De hát ebbe nincs is növény! -pillantottam fel csalódottan, de addigra már eltűnt.

A cserepet nézegetve sétáltam ki az erdőből, hogy lovam hátára pattanva nagyapó kastélya felé vegyem az irányt. Mivel sötétedett már, így gyorsítani próbáltam, hogy ne kelljen szuroksötétben lovagolnom. A kis cserépre pedig vigyáztam, mint a szemem fényére.

Izgatottan rohantam be a kapun, hogy üdvözöljem nagyapót. A szolgák készségesen mutatták az utat a dolgozó szobáig, ahol apó épp valamilyen könyvet olvasgatott. Meg se vártam, hogy bejelentsenek, csak a nyakába vetettem magamat.

-Szia apó!

-Shoyo! Üdv újra szerény hajlékomban! Mi szél hozott erre? Gyere egyél, biztos nagyon megéhezhettél! Mesélj, mi van veletek? Mi van Shorával? És be kell mutatnom neked valakit! Gyere, gyere!

-Apó, lassíts! Ennyi kérdésre nem tudok válaszolni -nevettem, ahogyan rámöntötte azt a rengeteg kérdést, ami aggasztotta.

-Kit kell megismernem?

-Gyere, gyere!

Ebben a szobában van. Menj be!

-Te nem jössz?

-Nem -rázta fejét.

-Ez nem az én találkozóm. Menj csak, ne félj! -halkan nyitottam ki az ajtót, pont annyira, hogy be tudjak surrani.

Óvatosan csuktam be az ajtót, majd hátamat a biztonságos ajtónak támasztva néztem körül a szobába.

A hold közbe már elég magasan járt ahhoz, hogy az ablakon keresztül bevilágítson. A hold sugarak fényében pedig egy alak rajzolódott ki, arany haján megcsillnat a Hold fénye.

-Anya? -suttogtam meglepetten. Pont ilyennek képzeltem volna el apó elbeszélése alapján.

-Shora? Hazatértél kislányom? -fordult felém, majd közelebb jővén karjai közé zárt.

-Nem Shora vagyok. A fiad vagyok.

-Nekem nincsen fiam -eresztett el, mintha hirtelen tűzként égetné az érintésem.

-De van. Emlékezz rám! Emlékezz rám, akit nem akartál gyermekednek elfogadni! Emlékezz rám, mert élek!

-Neeem! Te nem létezel! Nekem nincsen fiam! -sikoltotta miközben két kezét fülére tapasztotta, hogy ne hallja amit mondok. Arcán könnyek záporoztak, amelyek csillogtak a hold fényében.

-Hát még mindig tagadsz engem?

-Nekem nincsen fiam! Nekem nincsen fiam, aki a férfiakat szereti. Nekem nincsen fiam -kiabálása suttogássá változott ahogyan összerogyott a padlón.

-Anya...

-Nem vagyok az Anyád! -kiáltotta teljes hangerővel.

-Takarodj a szobából, te fattyú!

-Rendben.

Még csak annyit akarok mondani, hogy nem tekintelek az Anyámnak. Nekem nincsen Anyám. Árva vagyok, akit Sugawara sensei fogadott magához. Én az ő gyereke vagyok. Viszlát, számomra idegen hölgy -majd kiléptem a folyosóra, ahol apó az ujjait tördesve várt.

-Ne haragudj. Azt hittem már megbékélt. Sosem kellett volna bemutatnom neked. Ne haragudj Shoyo! -ölelt magához, mert szememből már ömlöttek a könnyek.

-Nincsen fiam. Mindig csak ezt ismételte.

Nekem nincsen fiam.

Neki nincsen fia. Mert én nem vagyok a fia. És ez cseppett sem fáj, mond miért fáj ez az egyszerű mondta ennyire, apó? Mond miért? -és csak zokogtam és zokogtam nagyapó ruháját eláztatva könnyeimmel.