A király táncosa (KageHina, yaoi) <befejezett>

18.rész ~ Balszerencsés véletlenek

Kageyama szemszöge:

Csak ültem a hatalmas ágyamon és gondolkoztam, hogy vajon mit ronthattam el. Talán annyira mégsem szeretne, hogy lefeküdjön velem? Vagy valami má oka lehet? Muszály lesz ráküldenem a kémeimet...

Azonban még mielőtt bármival is foglalkozhatnék, meg kell oldanom egy hatalmas problémát. Hogyan hagyhatott itt ilyen állapotban? Pedig most neki is van néhány elintézni valója...

Legközelebb nem leszek ennyire kegyes hozzá, nem fogom engedni, hogy kicsússzon a markomból!

Úgy döntöttem inkább le is fürdök, így mikor elégedetten elnyújtóztam a kádban, már csak egy dolgot hiányoltam.

Óvatosan kibontottam éjfekete szárnyaimat, amiket egész nap rejtegetnem kell.
Sokkal jobb -gondoltam elégedetten.

Öltözés közben a teendőimet állítottam sorba. Shora most valószínűleg túl elfoglalt, rá még egy darabig nem számíthatok. Daichi túl feltűnő lenne, ahogyan Iwaizumi is. Talán Oikawa lenne a legkevésbé gyanúsabb. De őt semmiképp sem akarom megkérni erre. Biztos elcsábítaná Shoyot.

Tsukit fogom megbízni, már ha idejön. Azonban hiába szólongatom, sehogy sem akar előkerülni.

-Az a pokol kutya. Mindig csak a saját feje után megy. Biztos alszik valahol, azzal a zöld macskával. -dohogtam félhangosan.

Akkor majd később nekem kell megkeresnemés beszélnem vele. Most akkor térjünk inkább rá a második pontra. Ki támadta meg Shoyot? Valami áltudóst emlegetett...

Az egész palotát átkutattattam Daichival és a testőrség többi tagjával, de a tudóst nem sikerült megtalálniuk. Ma valami balszerencse napom lehet, hogy semmi sem sikerül. Mindjárt sötétedik, inkább kihagyom a vacsorát és elmegyek pihenni egy kicsit.

Ám mielőtt vissza vonultam volna a szobámba, még kisétáltam egyett a kertbe. Feltekintettem Hinatáék erkélyére, azonban most senki sem akart leesni onnan. Tiszta balszerencse...

Még szakítottam egyett a Sötét Szeszélyből, majd kezemben a gyönyörű virággal léptem be a lakrészembe. Vázába tettem a növényt, majd az ágyam meletti asztalkára helyeztem, hogy illata belengje az ágyamat.

Az ágy mellé hajítottam a ruháimat, csupán egy alsónadrág volt rajtam, mikor befészkeltem magam a meleg takaró alá. Szárnyaimmal körül öleltem mgam, szinte egy második takaró réteget adott, azonban számomra egy funkciója létezett. Sosem éreztem magam egyedül, mert pont olyan mintha valaki átölelne és vigyázna rám álmomban.

Már félálomban voltam, amikor meghalottam az ajtó finom nyikorgását, ami azt jelezte, hogy valaki belépett a birtokomra.

-Tobió! -suttogta finoman a hang. Azonnal felismertem a hang kazdáját, azonban jelenleg túlságosan haragudtam rá, hogy válaszoljak neki.

-Tobió, tudom hogy itt vagy, Daichi elmondta. Csupán bocsánatot akarok kérni a napközben történtekért. Nem szándékoztalak itthagyni, csupán... túl gyors voot nekem, ne haragudj! -mire befejezte beszédét, már az ágy fejrészénél állt, pont a frissen szakasztott Szeszély melett. Finom felemelte, majd gyengéden végig simított a szirmain, miközben arcán fájdalmas és boldog mosoly keveredett.

Majd ahogy vissza helyezte a virágot a vázába, feltérdelt a matracra és finom puszit hintett ahomlokomra.

-Jó éjt! -suttogta, majd épp lemászni készült, amikor hirtelen felindulásból megragadtam a kezétés berántottam magam mellé az ágyba. Csupán a takarón feküdt, arcán mégis ilyedség és meglepődöttség játszott.

-Ha megígérem, hogy semmit nem csinálok veled, akkor alszol ma mellettem? -kérdeztem feszülten a válasz miatt.

-Ha megígéred, hogy csak alszunk, akkor a leges-legnagyobb örömmel! -kiáltotta boldogan, majd elégedetten mászott be a takaró alá.

Szorosan hozzám bújt, én pedig magamhoz vontam mint egy kisgyereket. Szárnyaimmal őt is betakartam, majd mindketten álomba zuhantunk.

Egy alak ekkor lépett ki az árnyék takarásából és gonoszul vihogta:

-Csak semmi rosszaság, drágám! Úgy is megkaparintalak magamnak Shora, egyetlen szerelmem!